Ellenérv nélkül
Vörös-tenger1/2. oldal
Igazság szerint safagai szafarink előtt nem nagyon tudtam volna megmagyarázni, miért pont erre a helyre terveztünk lassú tempójú fotós túrát.
Egyszerűen csak így alakult. Összejött egy kicsi, a szokásosnál kisebb létszámú csapat, benne "kemény magként" néhány fotóssal és videóssal. A fotósok dolgozni, és egymás képeiből tanulni is szerettek volna, így gyakran órákon át ültek a laptop előtt képeket nézve és elemezve, azon szerencsések pedig akik nem keresőn át szemlélik a víz alatti világot, egyszerűen csak pár kellemes merülésre vágytak.Azt hiszem fontos elmondani az elején, hogy egyáltalán nem mondható mindig könnyűnek az ilyen elvárások összehangolása. Csak úgy működik, ha a jelentkezés pillanatától fogva mindenki tudja, mire számítson. Szerény szafari-tapasztalataim egyik legfontosabbika, hogy nagyon fájdalmas és értelmetlen vitákhoz vezethet, ha a társulat egyik fele nyílt tengeri zátonyoknál akar mélyre zuhanni, míg a másik fele pedig maradna a part közelében, hogy színes halacskákat nézegessen a sekély vízben. Így aztán az elején megszületett a döntés, hogy lemondunk a mély falakról, és ha a fotósok izgalmasnak látják, akár többször is visszatérünk ugyanarra a merülőhelyre. Aki csatlakozott hozzánk, ennek ismeretében szállt fel a hajóra.
Ha már a hajó szóba került: igen, a jó öreg Nabila... Legutóbbi ráncfelvarrása óta teljesen kellemessé vált, azt kell mondjam, csapatunk minden igényét kielégítette. A légkondicionált alsó részben alvó csapat a július végi hőség ellenére tudott pihenni, páran pedig a felső fedélzetet részesítették előnyben- nem kellett megharcolni a helyért senkinek. A kiváló szakács mellett értékeltük a legénység különös képességét is: kizárólag akkor tűntek fel, ha szükség volt rájuk, egyébként láthatatlanok maradtak. Vezetőnk pedig Mimo, a sokat tapasztalt búvár volt, akinek számtalan szafarija közül valószínűleg ez volt az egyik legbékésebb. Eleinte még ő próbált minket ilyen-olyan, mélyebb vagy áramlásos merülőhelyre elvinni, de aztán belenyugodott, hogy itt nem kell neki a hatvanról feljövő buborékok forrását keresni. A csapat figyelmét elsősorban esti sztorizásaival kötötte le, mert a víz alatt csak a búvárok kisebb része ment vele.
Abba sem szólt bele, hogy a fotósok a saját tempójukban merültek. Szintén fontos része a jól sikerült szafarinak, hogy előre meg kell beszélni mindent, de nem a párnak egymás közt, hanem a csapatnak és a vezetőnek közösen. Így sikerült jól beosztani, hol menjenek vízbe előbb a fotósok, később a hagyományos útvonalat merülő búvárok, vagy fordítva. Így lehetett előre eltervezni azt, a roncsok mikor melyik részén dolgozzon egyik vagy másik fotós. Nem biztos, hogy ez azonnal tökéletes képeket eredményez, de esély kizárólag így van rá. Megjegyzendő, hogy amatőr fotósok számára is tanulságos az, ahogy egy rutinos fotós előre felkészül, tervez, és tudatosan dolgozik. Végül pedig keményen kritizálja a saját képeit is. A fotós műhelymunkát Előd Laci barátunk vezette, aki barátság ide vagy oda, őszintén megmondta, miről mit gondol. Egy lelkes amatőr egy merülésen többet kattintgat, mint Laci egy túra során, de a mennyiség nem szül minőséget. Ha volt valami, amiből tényleg bárki tanulhatott, az a tudatosság: nem érdemes eleve reménytelen témára fecsérelni az időt, a levegőt, az akkumulátort. Nekem, aki két merülésen modellkedtem Lacinak, nagy tanulság volt, hogy ő ott is igyekezett előre eltervezni a fotózást, ahol még soha nem is járt.A két merült roncs (Salem Express, illetve a nemrég elsüllyedt Al Kahfain vagy Poseidonia) mellett egy falunk volt a Panorama reefen, de itt se csúszott senki harminc alá. A kevésbé ismert, Safagához közelebb eső helyekre pályáztunk, ám mivel azokról nem tudtunk sokat, két, helyben dolgozó magyar búvár nagyon hasznos tanácsai segítettek a választásban. Bár volt, ahol talán nem a legjobb útvonalat merültük, a helyek többsége pozitív meglepetést jelentett. Védett, jól merülhető, egyszerűen tájolható helyeket fedeztünk fel magunknak, ahol izgalmas élővilágot találtunk. Amikor nem hajtja az embert a csoport, hanem párosával roppant lassú tempóban araszolva nézünk szét egy-egy helyen, gyakran fedezünk fel olyan apróságokat, melyeket egyébként nem láthatnánk. Pici murénák, tengeri moly, üregbe húzódó sügér, krokodilhalak, polipok és egyéb, felettébb ügyesen rejtőzködő állatok kerültek a szemünk elé. A nagyobb élőlényeket ezúttal egy békésen lepihenő teknős képviselte, ironikus módon a messze legunalmasabb merülőhelyen bukkant fel.
Az írás a következő lapon folytatódik!
(átlag: 4) átlagos nehézségű 
Budapest
