»» ««

Steve Irwin szellemét látta egy búvár

Külföld

A nagyvilágban rengeteg súlytalan, de szórakoztató hír jelenik meg, ami érintőlegesen kapcsolódik a búvárkodáshoz- ez az egyik legutóbbi furcsaság.

A nápolyi Pino Termini sok-sok órát töltött már a víz alatt, hiszen az olasz haditengerészet kötelékében szolgált búvárként hét éven át. Manapság viszont inkább a nagyvilágban utazgat, hogy új, és a katonai búvárkodáshoz képest másféle élményeket szerezzen a víz alatt. Ám arra semmi sem készíthette fel, amit a közelmúltban átélt.

A Nagy korallzátony egyike Pino kedves merülőhelyeinek, és nemrég már a nyolcadik alkalommal látogatott el Port Douglasbe, Queensland északi részén. Miután jókat hallott a Batt Reefről, úgy döntött, befizet egy oda induló hajós túrára.

-Amikor megkezdtem a merülést, megláttam valakit, ami azért lepett meg, mert nem volt más hajó a közelben, aztán az is feltűnt, hogy nincs rajta palack vagy búvármaszk. Ahogy felém úszott, ráismertem, hogy az a férfi nem más, mint maga a krokodilvadász, Steve Irwin. Megdöbbentem, míg ő nyugodtnak és békésnek látszott. Sokmindent láttam már a mélyben, de szellemet még soha. Úgy tűnt, mintha azt a térséget vigyázná, ahol a végzet lesújtott rá, és azt éreztem, nem kellene behatolnom az ő területére, ahol az élőlényekre vigyáz- foglalta össze különös kalandját a búvár.

Bár a történet elég hihetetlen, az olasz férfi esküdözik, hogy igazat mond. A lap végighívott néhány búvárboltot a körzetben, ám egyikük sem hallott még soha arról, hogy a krokodilvadász szellemével találkozott volna bárki a víz alatt. Steve Irwin egyébként valóban a Batt Reef közelében vesztette életét 2006 szeptemberében, amikor egy rája halálosan megsebezte. Irwin számos természetvédelmi kezdeményezés élharcosa volt.

[ All News Web ]
Kapcsolódó írásaink:
Minden információt -ról.


 9. békabúvár 2008 dec 21. 11:51  
Szellemképet már én is láttam, meg valódi koponyát víz alatt, ebből össze lehet rakni egy tuti szellemet, aki aztán a megrendelő igénye szerint bárki szelleme lehet:)
 8. seshat 2008 dec 21. 09:54  
miért ne láthatott volna szellemet?
a bizonyiték hiánya nem egyenlö a hiány bizonyitékával...

(vagy csak túl sokszor látta a the Guardian-t)

 7. Kékbálna 2008 dec 20. 14:36  
Hát ez pia lett volna. De ha valakinek ekkora újja van és nem olvassa meg mit ír, így jár. Végül is üthettem volna n-t is, ha az a mellette lenne a billentyűn. :)
 6. Vanek 2008 dec 20. 14:01  
Azért sajátos "fogyasztási" szokásaid vannak. :-DD
 5. Kékbálna 2008 dec 20. 13:59  
Á kell hozzá egy kis pisa is és 5 méteren már elefántot is látsz. :)
A további 4 bejegyzés a fórumban olvasható.

Merülőhelyek

Finolhoss

Maldives

1/1 db alapján:érdekes(átlag: 4) átlagos nehézségű
max: 26m, látótáv: 10-25m

napihajós megközelítészátony merüléskorallos, trópusi élővilág sziklás, hasadékos élőhelyteknős

Látogasd meg és lájkold facebook csoportunkat, videóinkat pedig a Vimeo csatornánkon is elérheted.
A fórumban leírtakért a divecenter.hu felelősséget nem vállal, az kizárólag a hozzászóló magánvéleménye.

Powered by babelrabbit engine © 2004-2024 Bunny - All rights reserved
Az oldal szöveges és képi tartalmának felhasználásáról az impresszumban tájékozódhatsz.
Impresszum / Adatkezelés