»» ««

A mantákra is vevők az ázsiai éttermek

Környezetvédelem

Úgy látszik lassacskán hozzá kell szoknunk ahhoz, hogy minden rossz hírnél lehet még rosszabbat hallani.

(C) Tökölyi CsabaA cápák számának rohamos fogyasztása nem azzal jár a jelek szerint, hogy a cápauszony-leveshez hasonló fogások eltűnnek az éttermek kínálatából. Állítólag mostanában a főleg ázsiai "ínyencek" cápamániája miatt a manták húsa is nagyon keresett, így a szelíd óriások is kezdenek értékes fogásnak számítani.

Ázsiában ráadásul nem válogatósak, a manták és ördögráják minden faja érdekli őket, így a Manta birostris és a Mobula mobular egyaránt veszélyben lehet. Indonézia keleti részének kikötővárosában, Lamakerában az adatok szerint az éves fogás a néhány százról gyorsan ennek a többszörösére ugrott, 1500-ra. Tim Clark tengerbiológus szerint a manták húsával dúsítják a cápauszony-leveseket, elsősorban az olcsóbb éttermekben.

Ám az akár 50 évet is élő manták életciklusa miatt a halászat komolyan veszélyezteti ezeket a fajokat, hiszen meglehetősen későn válnak ivaréretté, és akkor is csak egyetlen utódot hoznak világra évente vagy még ritkábban. A manták, amelyek közeli rokonságban állnak a cápákkal, sajnos nem csak étkezési célokat szolgálnak, porrá őrölt porcaiknak ugyanúgy gyógyító erőt tulajdonosítanak. A manták húsát is tartalmazó levesek és a különféle "gyógyszerek" ára pedig meglehetősen borsos, így a felvevőpiac megvan a különleges szépségú óriások iránt. Miközben a kereslet enyhén emelkedik a cápa-uszony leves iránt, a cápák állománya drasztikusan lecsökkent már. Európában pedig az intenzív halászat miatt már az ördögrája is a veszélyeztetett fajok közé tartozik az IUCN listája szerint.

[ UnderwaterTimes, fotó: Tökölyi Csaba ]
Kapcsolódó írásaink:


Hozzászólást csak regisztrált felhasználótól fogadunk el. Regisztrálás/belépés.


 17. Káplán 2009 jún 11. 22:47  
Ebbe belesétáltál.  Gyónjál de izibe :)
 16. Dijjja 2009 jún 11. 22:45  
;) Ezt az életbe nem magyarázom ki..
 15. Káplán 2009 jún 11. 22:38  
Értem én, de honnan az infó, hogy cerbinorbi mit burkol ? III/III-as  kapcsolat? :)
 14. Dijjja 2009 jún 11. 22:37  
Mindent eszem amit a Norbi nem, és semmit, amit ő.
 13. Káplán 2009 jún 11. 22:35  
Ez mit jelent?
A további 12 bejegyzés a fórumban olvasható.

Merülőhelyek

Gubal Island - Bluff Point

Egypt, Red Sea

3/8 db alapján:érdekes(átlag: 4.1) átlagos nehézségű
max: 30m, látótáv: 10-25m , driftes , áramlás

szafaris megközelítészátony merülés scenic, nézelődős merüléshomokos élőhely korallos, trópusi élővilágteknős delfin legalább 1.5m-es hal

Búvárbazár

Ólom eladó

Ár: 1.300 Ft.


Látogasd meg és lájkold facebook csoportunkat, videóinkat pedig a Vimeo csatornánkon is elérheted.
A fórumban leírtakért a divecenter.hu felelősséget nem vállal, az kizárólag a hozzászóló magánvéleménye.

Powered by babelrabbit engine © 2004-2020 Bunny - All rights reserved
Az oldal szöveges és képi tartalmának felhasználásáról az impresszumban tájékozódhatsz.
impresszum / contact / Médiaajánlat / Adatkezelés