»» ««

Az Elphinstone tigriscápái

Vörös-tenger

Egyre több hír érkezik a népszerű merülőhely legújabb látványosságának számító ragadozókról. A HEPCA is megszólalt.

Már magyar búvártársunk is elevenített fel tigriscápás élményt, és a nagy nemzetközi érdeklődés miatt adott ki közleményt az egyiptomi szervezet- ebből emelünk ki részleteket.

A HEPCA rámutat, hogy kevesek mondhatják magukat olyan szerencsésnek (és kevés helyen), mint azok a búvárok akik már találkoztak tigriscápával (Galeocerdo cuvier) a víz alatt. De nem szabad elfelejteni, hogy a nyilvántartott cápatámadások statisztikái azt mutatják, a tigriscápánál több alkalommal csak a nagy fehércápa sebesített meg embert. Ezzel együtt sem mondható közvetlen veszélyt jelentő élőlénynek.

Mivel azonban mégiscsak csúcsragadozóról van szó, ami tulajdonképpen bármit megeszik, az akár öt méteresre is megnövő tigriscápákat illő óvatossággal kell kezelni. Nagyon fontos, hogy a cápák figyelmét elsősorban az ideges, kapkodó mozdulatok keltik fel, illetve a hirtelen felemelkedés. Érdemes a zátony közelében maradni, hogy csak egy irányba kelljen szemmel tartani a nyílt vizet, és folyamatosan figyelni kell a környezetünket, így az állat nem tud meglepni. Ha a cápa körözni kezd, akkor függőleges pozícióban, folyamatosan utánafordulva kell figyelni őket. A cápa nem támad, csak megnézi az új látogatókat. Csoportban merülve kevésbé valószínű, hogy a cápa bizalmas közelségét kellene élvezni.

A leglényegesebb dolog az, hogy mindenkinek magának kell felmérnie, képes-e nyugodtan viselkedni egy ilyen helyzetben, amikor nagytestű ragadozó közelében merül.
Amennyiben nem biztos ebben a búvár, saját maga és a többi búvár biztonsága érdekében inkább ne menjen a vízbe. A merülésvezetőknek is körültekintően kell az eligazítást megtartani, fel kell hívni a figyelmeket a veszélyekre, és el kell mondani, mi a helyes viselkedési forma.

A HEPCA azt is kéri a búvároktól, hogy minden szokatlan találkozást vagy viselkedési formát jelezzenek a szervezet felé.

[ HEPCA ]
Kapcsolódó írásaink:
Minden információt Egyiptom, Vörös-tenger-ról.

Hozzászólást csak regisztrált felhasználótól fogadunk el. Regisztrálás/belépés.


 55. Garfield33 2009 sze 28. 09:54  
Viszont azóta is röhögnek a dolgon...
 54. VasMacska 2009 sze 28. 09:51  
Tudod hogy van ez? a régészek több ezer év múlva találnak valamit, majd felelősség nélkül elkezdik találgatni, hogy mit találtak, és mire használták annak idején. ( szia Edka:)))

Egyébiránt a HEPCA nem válaszolt.
 53. pygmy 2009 sze 28. 07:50  
ok, akkor lehet, nem ették meg, csak elvitték imádni
 52. VasMacska 2009 aug 28. 08:27  
Ha már eszembe jujtott, írtam is nekik. Ha válasz jön, majd közkinccsé teszem.
 51. VasMacska 2009 aug 28. 08:14  
Ésy miért nem kérdeztek rá a HEPCA oldalán erre, magától nagy HEPCA-tól?
A további 50 bejegyzés a fórumban olvasható.

Merülőhelyek

Umbria Wreck

Sudan

6/8 db alapján:érdekes(átlag: 4.3) átlagos nehézségű
max: 35m, látótáv: 10-25m

szafaris megközelítésroncs merülésmesterséges élőhelylegalább 1.5m-es hal jelentős halraj nyílt vízben

Búvárbazár

5mm-es neoprém ruha

Ár: 25.000 Ft.


Látogasd meg és lájkold facebook csoportunkat, videóinkat pedig a Vimeo csatornánkon is elérheted.
A fórumban leírtakért a divecenter.hu felelősséget nem vállal, az kizárólag a hozzászóló magánvéleménye.

Powered by babelrabbit engine © 2004-2024 Bunny - All rights reserved
Az oldal szöveges és képi tartalmának felhasználásáról az impresszumban tájékozódhatsz.
Impresszum / Adatkezelés