»» ««

Baleset sekély vízben

Külföld

Egy izraeli katonai búvár rutin kiképzési feladat során vesztette életét- magyarázat egyelőre nincs.

A haditengerészet vizsgálatot indított az ügyben. A baleset egy magasabb szintű kiképzésben részt vevő katonai búvár gyakorló merülése során történt, Ashdod kikötőjének alig három méteres mélységű vizében. Gal Azoulay őrmester, a 16 hónapos kiképzés után vett részt az elit egységnek számító Shateyet 13 többi tagjával a búvárfeladatban. A szimuláció során egy ellenséges kikötőben végrehajtott harci feladatot gyakoroltak.

A feladatot az egység tagjai búvárokban hajtották végre, nagyjából másfél órával a gyakorlat kezdete után Azoulay lett a pár vezetője. Társa a rendszeres, percenkénti társellenőrzések egyike során vette észre, hogy a másik búvár nem reagál, ezért azonnal végrehajtotta a vészhelyzeti mentést, a felszínre vitte a nem mozduló búvárt, és jelzőrakétával riasztotta a segítőket. Nemsokára megérkezett a hajó, és már ennek fedélzetén megkezdődött az elsősegélynyújtás, ami a parton folytatódott 40 percen át. Egy orvos is érkezett, de Azoulayt még a kórházba szállítás előtt halottnak nyilvánították.

A haditengerészet közlése szerint teljesen hétköznapi gyakorlómerülésről van szó, és semmilyen rendkívüli körülmény nem állt fenn. Nem volt semmilyen egészségügyi probléma az áldozat kapcsán, és a víz sem volt szélsőségesen hideg. A vizsgálat során azt próbálják kideríteni, mi lehetett a baleset oka: felszereléshiba, korábban fel nem ismert egészségügyi probléma, vagy emberi hiba. Azt is vizsgálják, a merülőtárs megfelelően cselekedett-e. A felszerelések átvizsgálásáig ideiglenesen leállították a merüléseket. A búvárokat az egységhez kerüléskor alaposan megvizsgálják az orvosok, hogy képesek-e elviselni a megterheléseket. Az egységben 1995 óta ez az első halálesettel végződő kiképzési baleset.

[ haaretz.com ]

Kapcsolódó írásaink:


Hozzászólást csak regisztrált felhasználótól fogadunk el. Regisztrálás/belépés.

Merülőhelyek

Fekete-víz / Feketenyéki tó

Slovakia

3/6 db alapján:kimagaslóan érdekes(átlag: 4.3) átlagos nehézségű
max: 38m, látótáv: 4-10m

parti merülésfal merülés scenic, nézelődős merüléstengeri füves élőhely édesvizi élővilág mesterséges élőhelyjelentős halraj nyílt vízben legalább 1.5m-es hal

Búvárbazár

5mm-es neoprém ruha

Ár: 25.000 Ft.


Látogasd meg és lájkold facebook csoportunkat, videóinkat pedig a Vimeo csatornánkon is elérheted.

Powered by babelrabbit engine © 2004-2024 Bunny - All rights reserved
Az oldal szöveges és képi tartalmának felhasználásáról az impresszumban tájékozódhatsz.
Impresszum / Adatkezelés