»» ««

Élet lehet Antarktisz mélyén

Tudomány

Harmincméteres medúza karja akadt a kamerába?

A NASA kutatói meglepő felfedezést tettek az Antarktiszon: van élet 183 méteres mélységben, a fagypont alatti vízben. Korábban azt feltételezték, hogy ebben a sötét, hideg vízben csak mikrobák élhetnek. Ezért okozott igen nagy meglepetést, amikor az Amundsen-tengeren folytatott jégfúrás közben egy sárga, több mint hét és fél centiméteres rákszerű élőlényre és egy medúza csápjára bukkantak. Egy húsz centiméter átmérőjű lyukat vágtak a jégbe, és ezen keresztül engedték le a kamerát, először hajtották végre a műveletet, azzal az előfeltételezéssel, hogy nincs odalenn semmi. A rák -amely valójában nem is rák, hanem úgynevezett Lyssianasid amphipod, a garnélák távoli rokona- egyszer csak belekapaszkodott a kamera leeresztő kábelébe. Sikerült ezzel együtt kihúzni egy csápot is, amely a tudósok szerint egy körülbelül harmincméteres medúza része.

A felfedezést persze rögtön megkérdőjelezték. A brit mikrobiológus és Antarktisz-kutató, Cynan Ellis-Evans szerint például lehetséges, hogy a két állat csak odaúszott a fúrás helyéhez, és nem él folyamatosan a jég alatt. Hozzátette, vannak már olyan adatok, amelyek jelzik, hogy a jégperem alatt lehet élet, de ez lenne az első konkrét bizonyíték erre. Stacey Kim, a Kalifornia Egyetem tengerkutatója viszont azzal érvelt, hogy a Kelet-Antarktiszon fúrt lyuk majdnem húsz kilométerre van a nyílt tengertől, így szinte képtelenség hogy ekkora utat tett volna meg két állat. Egyelőre nem tudni, mivel táplálkoztak a talált élőlények. A legnagyobb kérdés azonban az, hogy ha ők képesek élni ilyen rideg környezetben, akkor vajon mi lehet a helyzet a távoli bolygók befagyott felszínén. A NASA felvetette, vajon a Jupiter holdján, az Európán lehet-e hasonló élet.


[ Magyar Hírlap Online ]
 

Kapcsolódó írásaink:


Hozzászólást csak regisztrált felhasználótól fogadunk el. Regisztrálás/belépés.


 2. hopposztkopp 2010 ápr 24. 15:51  
Gondolatébresztő. A tudósok egy idő után fantáziátlanok, beképzeltek és buták.
 1. pygmy 2010 ápr 24. 08:51  
izgalmas film:) próbálom beskatulyázni, melyik fordulóban indulhatna...

Merülőhelyek

El Mina Wreck

Egypt, Red Sea

9/10 db alapján:érdekes(átlag: 4.1) átlagos nehézségű
max: 31m, látótáv: 10-25m

napihajós megközelítésroncs merüléskorallos, trópusi élővilág mesterséges élőhelydelfin

Búvárbazár

5mm-es neoprém ruha

Ár: 25.000 Ft.


Látogasd meg és lájkold facebook csoportunkat, videóinkat pedig a Vimeo csatornánkon is elérheted.
A fórumban leírtakért a divecenter.hu felelősséget nem vállal, az kizárólag a hozzászóló magánvéleménye.

Powered by babelrabbit engine © 2004-2024 Bunny - All rights reserved
Az oldal szöveges és képi tartalmának felhasználásáról az impresszumban tájékozódhatsz.
Impresszum / Adatkezelés