A cápák biológiája I.
Tudomány3/3. oldal
 |
|
Albumhoz klikk a képre.
|
A planktonevő fajok kivételével a zsákmányszerzés egyik legfontosabb (és az emberek által legjobban rettegett) eszköze a fogazat. A cápák félelmetes fogai igazából nem tekinthetők valódi fogaknak, mivel nincsen fogmedrük. A fogak a felhámot borító apró bőrfogakból, az ún. placoid pikkelyekből kifejlődött és jelentősen módosult struktúrának tekinthetők. A fogkoronát a nagyon ellenálló, szilárd, szervetlen ásványi anyagokból álló dentit borítja. A fogak formája az adott faj zsákmányolási szokásának hű tükörképe. A nagy fehércápa (Carcharodon carcharias) lapos, széles, háromszög alakú, és erősen fűrészezett szélű fogai például, a prédaállatból való nagy húsdarabok kitépését biztosítják. Ezzel szemben a homoki tigriscápa (Carcharias taurus) magas, keskeny, és igen hegyes fogai a kisebb rajhalak, puhatestűek hatékony megragadását szolgálják. A tigriscápa (Galeocerdo cuvier), széles alapú, alacsony, és visszafelé hajló, fűrészezett szélű koronával ékesített fogazata úgy működik, mint a konzervnyitó, amely képes a vastag teknőspáncél gyors átvágására is. A fogak folyamatosan növekednek, illetve cserélődnek. A fogcsírák és a félig kifejlődött fogak az álkapocs belsejében, illetve a működő első fogsor mögött helyezkednek el. Ha egy fog elhasználódás, vagy sérülés miatt kihullik illetve kitörik, a sorban mögötte álló fog nyomul a helyére. Ezt a fogazat típust nevezzük revolver fogsornak. A fogak cserélődési sebessége fajonként változó. Például, a homoki tigriscápa évente átlag 830 fogat vált. A cápafogak ellenállóságát jól bizonyítják azok a fosszilis cápafogak, amelyek még évmilliók elteltével is csillogó zománccal rendelkeznek.
A sebes úszású prédát zsákmányoló nyílt vízi csoportok (főleg a carcharhinid és lamnid fajok) testformája tökéletes hidrodinamikai adaptáció. A cápa testének mozgatását a farokúszó biztosítja. A farkokúszó jobbra-balra történő kilendítése keltette mozgás indukálja a felhajtóerőt is. Ez a nyíltvízi életmódot folytató cápafajoknál különösen azért fontos, mivel ellentétben a csontoshalakkal, a cápák nem rendelkeznek a lebegőképességet szabályozó, gázzal töltött úszóhólyaggal. A felhajtóerő növelését szolgálja a lapos hasi oldal is, a nyíltvízi fajok hengeres törzsén. Egyes lassú mozgású fajok, mint például az óriáscápa (Cetorhinus maximus) a rendkívül nagyméretű májban tárolt könnyű fajsúlyú olajjal kompenzálja a test enyhén negatív lebegőképességét. Egyedülálló technikát alkalmaz a semleges lebegőképesség szabályozására a homoki tigriscápa (Carcharias taurus). A homoki tigriscápa időnként a felszínre emelkedik, és levegőt nyel a gyomrába, ezzel kompenzálva az állat testének negatív lebegőképességét.
Az uszonycsapások az úszó cápa testét enyhe S alakban görbítik meg. A fej mindig az uszonycsapással ellentétes irányba tér ki, a törzs középső része pedig viszonylag stabil helyzetben marad. A hátúszók akadályozzák meg a farokúszó csapások oldalra térítő erőinek az érvényesülését. (Hátúszó nélkül az állat testét az uszonycsapás átfordítaná.) Minél gyorsabb úszású egy adott faj, annál nagyobb és markánsabb az első hátúszója. A mellúszók a felhajtóerő növelésén kívül, a repülőgépek magassági kormányához hasonlóan, az emelkedést és a süllyedést szabályozzák, fontos szerepet játszanak továbbá az állat mozgási dinamikájában. Ha egy viszonylag gyorsan úszó cápa lefékezi a mozgását, a mellúszóit sík állásból kifordítja, megnövelve ezzel a fékező hatású közegellenállást. (A mellúszók fontos szerepet játszanak az egyedek közötti kommunikációban, a testbeszédben is.)
A tökéletes hidrodinamikai alkalmazkodás eredménye a nyílt vízi, illetve gyorsúszású fajok torpedóalakja. Az úszás sebességével arányosan növekszik a közegellenállás. A gyors úszásnál keletkező, és az állat teste mellett keletkező áramlási turbulenciák elvezetését szolgálják a felhámot borító bőrfogak, vagy tudományos nevükön, a placoid pikkelyek. A placoid pikkelyek a fogakhoz hasonló dentitből állnak. A pikkelyek az áramlás (haladás) irányával ellentétes irányba dőlve roppant hatékonyan vezetik el a mozgás keltette turbulens vízmozgást. Az apró bőrfogak elhelyezkedését könnyen megtapasztalhatjuk, ha megsimogatjuk az állatot. (Nem minden fajnál ajánlott ez a kísérlet!) Ha a cápa bőrén a fejtől a farok irányába húzzuk végig a kezünket, azt simának, ha viszont ellentétes irányba, akkor smirgliszerűnek érezzük. A placoid pikkelyek mérete és formája fajspecifikus anatómiai bélyeg. A selyemcápa (Carcharinus falciformis) bőrfogacskái például olyan apróak, hogy az állat bőrét simogatva, nem is érezzük a smirgliszerű hatást. (Erről a tulajdonságáról kapta a fajnevét is.)
A nagy sebességgel úszó lamnid fajok faroknyelének mindkét oldalán egy-egy markánsan kiszélesedő lapos élt láthatunk. A kaudális él lényegében egy áramlásterelő biológiai spoiler. A lamnid fajok testfelépítése több testtájat illetően nagyon hasonló a legsebesebb nyíltvízi csontoshalakéhoz. A kékúszójú tonhal (Thunnus thynnus), a közönséges kardhal (Xhiphias gladius), továbbá a csőrös vitorláshal vagy marlin (Tetrapterus belone) farokúszó és faroknyél szerkezete a fejlett kaudális éllel, igen hasonló a makó(Isurus oxyrinchus) vagy a heringcápa (Lamna nasus) farok testtájának az anatómiai felépítéséhez. Az egymástól rendszertanilag igen távol álló állatcsoportok hasonló testfelépítése az azonos környezeti körülményekhez és zsákmányolási szokásokhoz történő alkalmazkodás, az ún. konvergens evolúció eredménye.
Dr. Elter Tamás
PADI Instructor
Marine Life Oceanográfiai Központ
www.marinelife.hu
(átlag: 3.8) könnyű körülmények 
Horvátország
