»» ««

A víz mindent elrejt

Egyéb

Egy orosz búvár bűncselekmények áldozataira bukkant merülés közben.

Az oroszországi Tver régióban a búvárok emberi testrészeket rejtő vödröket emeltek ki egy csatornából. A sokkoló felfedezést egy kedvtelési búvár tette, aki épp víz alatti vadászattal akart próbálkozni. November 15-én indult el a nyilvánvalóan sokáig emlékezetes merülésre, aminek során rábukkant az első vödörre, benne egy levágott kézzel, amit gitt vett körül. Másnap a hivatalos beszámolók szerint már a nyomozók vizsgálták át az aljzatot, és a búvárok három hasonló vödörre bukkantak, kezeket és két fejet. Az áldozatok személyazonosságát még nem sikerült megállapítani. A helyi rendőrség értelemszerűen bűncselekményre gyanakszik, nyomozást indítottak a kettős gyilkosság ügyében.

Az első lépésben először az áldozatok személyazonosságát kell először kideríteni, aztán pedig a gyilkosság körülményeit feltárni. Oroszországban idén nyáron már volt hasonló eset, amikor egy Moszkva környéki tóban úszó gyerekek egy fém széfet találtak, lövések nyomaival, és benn pedig egy emberi csontváz volt. A fiúk csak játszottak a tóban, merülgettek, és ekkor találta meg egyikük a széfet, amit kiemelni viszont nem sikerült. Végül úgy döntöttek, értesítik a rendőrséget, és a hamarosan kiérkező szakembereknek sikerült a felszínre hozni a tárgyat. Ekkor derült fény a sötét titokra, miután némi nehézség árán sikerült kinyitni a szorosan bezárt ajtót. A nyomozás gyorsan kiderítette, hogy kegyetlen bűncselekmény bizonyítékát találták meg. A széf belső részén levő kaparásból arra következtettek, hogy az áldozat még élt, amikor a széfbe zárva vízbe dobták. Valószínűleg egyszerűen kivégezték a férfit, aki a vizsgálatok szerint pár évvel korábban került a tóba.

[ english.pravda.ru ]
Kapcsolódó írásaink:


Hozzászólást csak regisztrált felhasználótól fogadunk el. Regisztrálás/belépés.


 22. Káplán 2010 nov 23. 20:02  
Vagy olvasott angol középkori büntetőjogot.
 21. jokerke86 2010 nov 23. 19:59  
Szerintem a tettes(ek) szemeben pont ez volt a lenyeg, hogy ne csak kinyirjak, hanem az utolso pillanatban meg jol meg is dolgozzak ezzel a szerencsetlent.

A kezlevagosnal a tettes meg vagy afrika szarabb reszein jart es az ottani trendy csonkitas tetszett meg neki, vagy tul sok National Geographicot nezett es onnan jott az otlet.
 20. Garfield33 2010 nov 23. 17:37  
Valóban humánusabb lett volna, ha előtte vízbefojtják.
 19. seshat 2010 nov 23. 17:19  
de ez durva... plane a pancelszekrenyes... nem szep halal... legalabb megoltek volna elotte hogy ne a szekrenyben fulladozzon.

a masik csak undorito :-o

 18. Luciferin 2010 nov 22. 20:08  
Futott már meg innen elmeorvos...
A további 17 bejegyzés a fórumban olvasható.

Merülőhelyek

Rocky Point (island #7)

Thailand

2/2 db alapján:érdekes(átlag: 4) átlagos nehézségű
max: 33m, látótáv: 25m felett , áramlás

szafaris megközelítészátony merülés scenic, nézelődős merüléskorallos, trópusi élővilágcápa teknős

Búvárbazár

5mm-es neoprém ruha

Ár: 25.000 Ft.


Látogasd meg és lájkold facebook csoportunkat, videóinkat pedig a Vimeo csatornánkon is elérheted.
A fórumban leírtakért a divecenter.hu felelősséget nem vállal, az kizárólag a hozzászóló magánvéleménye.

Powered by babelrabbit engine © 2004-2024 Bunny - All rights reserved
Az oldal szöveges és képi tartalmának felhasználásáról az impresszumban tájékozódhatsz.
Impresszum / Adatkezelés