»» ««

Gondolatok a II. oktató találkozóról

Magyarország

Sok év után ismét lezajlott egy búvároktató találkozó, most az MBSZ koordinálása mellett 29 változatos előadással, közel száz résztvevővel.

Megnéztem, négy éve volt az első találkozó. Nagy sikere volt, ezért mindenki biztos volt benne, hogy évente ismétlődni fog. Nem így történt, a miérteket kár lenne újra feszegetni. A lényeg, hogy most ismét összehozta valaki:a viták elkerülése végett egy függetlennek tekinthető szervezet, a Magyar Búvár Szakszövetség állt a rendezvény élére. Mivel külső szemlélő véleményét kérte a rendezőség is, hát leírom a saját gondolataimat.

Fotó: Brankovics IstvánA rendezvény helyszíne kiváló választás volt, a Budapesttől nem túl távoli szentendrei uszoda konferencia terme tágas, ajtóval elválasztott előtérrel állt rendelkezésünkre, így az előadások és az étkezések, kötetlen beszélgetések valamint a termékek bemutatójának helyszíne egymás mellett mégis szeparáltan volt elérhető.
Az előtérben meg lehetett tapogatni a kiállított termékeket, le lehetett ülni beszélgetni a forgalmazókkal, hogy részletesebben kitárgyalják az esetleges közös üzletet, ez így tökéletes volt.
Lehetőség volt az uszodának köszönhetően vizes tesztekre is, de ha jól tudom egy bátor vállalkozón kívül erre nem volt igény. Több oka lehetett ennek, egyrészt fagy volt kint, ilyenkor kevéssé akaródzik az embernek összevizezni magát, de úgy gondolom a sűrű program is szerepet játszott. Bárhogy is, az ötlet jó volt, én nem vetném el azért.

Ami még fontos egy ilyen teljes napos összejövetelen, az a körítés. Ezen a fronton azt hiszem tökéletest alkottak a szervezők, műszakilag talán annyit módosítanék a jövőben, hogy az előadóktól ELőRE bekérném az anyagot, megelőzve a kínos vacakolást minden előadás előtt. Ételek választéka, minősége, mennyisége kiváló volt, kényelmesek voltak a székek, nem hiszem, hogy bárkinek bármi panasza lett volna.

Az előadások reggel nyolctól este negyed hétig tartottak ritka szünetekkel tarkítva, így szerintem túl sűrű volt, majdnem harminc előadás egy nap. Véleményemet sokan mások is osztották, mert a résztvevők folyamatosan mozogtak az előtér és az előadó között attól függően, épp egy kis csevegésre vagy fejtágításra vágyott az ember. Személy szerint sajnáltam a dolgot, mert bizonyára magam is lemaradtam sok érdekes témáról, amíg az előtérben beszélgettem- de úgy gondolom egy ilyen találkozónak nem csak az a funkciója, hogy előadásokat hallgassunk.
Nagyon fontos, ha nem a legfontosabb része az, hogy az egyébként személyesen nem találkozó oktatók végre leüljenek beszélgetni, akár személyes dolgokról, akár leendő üzleti kapcsolatról, hiszen a találkozó az oktatókról kell, hogy szóljon elsősorban.

Fotó: Brankovics IstvánAz előadásokról néhány gondolat. A valószínűleg kötelezőnek érzett -remélhetőleg többet elő nem kerülő- mutassuk be az MBSZ-t és az oktatási rendszereket témával kezdődött, miután a konferanszié rabolta drága időnket, saját gondolataiva traktálva a közönséget. Jelenléte szerintem nem adott a rendezvényhez, az átvezető 2-3 mondatot bárki el tudja mondani. Ugyanígy gondolom, egy kizárólag oktató közönség számára nem érdekes meghallgatni, hogy az XY oktatási rendszerben is van kezdő és haladó szintű oktatás, bár volt néhány kivétel, ahol tényleg olyan információt tudtunk meg a rendszerről ami hasznos, érdekes volt még egy oktató számára is.
Apropó oktatók. Fájó kimondani, de ez a "folyosó beszélgetéseken" egyöntetű vélemény volt: hiába oktatók beszéltek, sok esetben az illető felkészületlenül lépett a színpadra, ami véleményem szerint több, mint ciki egy hivatásos búvártól, akinek az előadások tartása a szakmája. Ennek köszönhetően a kiszabott időt is kevesen tudták tartani, igazán üdítő volt az a néhány előadó, akin látszott, hogy otthon az időlimitet figyelembe véve valóban felkészült.

A témákat mindenki megnézheti az előző cikkekben, félnék kiemelni közülük, mert többségükben volt számomra érdekesség. Voltak szakmai előadások, bemutatkoztak különleges ágai a búvárkodásnak, hallhattunk egészségügyi kérdésekről, és megismerhettünk búvárbázisokat, felszerelés forgalmazókat és -gyártókat is, így mindenki megtalálhatta a számára érdekes előadást. Ezek mind-mind hasznos és egy búvároktató találkozóra való témák.
Bár alapvetően jó választások voltak ezek, ennyi minden nem fér bele egy napba. Attól tartok a szervezők túl tökéletesre akarták alkotni az eseményt, ami végül túl zsúfolt lett, de azt hiszem bocsánatos "bűn" ez.
Legnagyobb sikere egyébként Dr. Zacher Gábor toxikológus az alkohol, a drog élettani hatásairól tartott előadásának volt. Nem a téma miatt, bár az is érdekes volt, hanem mert mint előadó azt hiszem bátran kijelenthetem, leiskolázta az egész búvároktató közösséget. Érdekes, pergő, folyamatosan figyelmet fentartó, humoros és felkészült előadást hallhattunk egy elvileg száraz témában- van mit tanulni tőle!

Fotó: Brankovics IstvánÖsszefoglalva az eseményt szeretnék gratulálni az MBSZ-nek, mert az első, de remélhetőleg nem utolsó általuk szervezett oktató találkozó összességében jól sikerült. A rendezvény után Ricsivel beszélgetve úgy láttam benne is lecsapódtak azok a gondolatok, amik bennem, így egészen biztos vagyok benne, hogy a következő találkozó a mostani apró hibáktól mentes lesz.
Szervezésből csillagos ötös, a témák választásában és mennyiségében pedig úgy gondolom a jövőben az idei tapasztalatokat figyelembe fogják venni. Rövid javaslatom: kevesebb, de oktatók számára érdekes és új információt adó téma mellett több időt hagyni a kötetlen beszélgetésre. Az időpont választásánál az első találkozó januári időszaka talán jobb volt, bár a száz megjelent oktató is igen szép szám. Ilyenkor még sokan túráznak, családdal az ünnepekre készülnek, de január elején mindenki otthon piheni ki az ünnepeket, tehát ráér. Akkor esetleg többen időt tudnak szakítani egy ilyen valóban hasznos rendezvényre, mert bízom benne, mostmár tényleg éves rendszerességgel meg lesz tartva!

-Sz.K.-
Fotó: Branka - galathea.hu
Kapcsolódó írásaink:


Hozzászólást csak regisztrált felhasználótól fogadunk el. Regisztrálás/belépés.


 10. Hexen 2010 dec 15. 15:48  
Valami elindult, a nagyon elkezdtek szervezkedni. ígéret nincs, időpont nincs, de az ötletnek örültek.
 9. Hexen 2010 dec 13. 16:08  
intézkedtem. eredmény a hét második felében várható.
 8. Bunny 2010 dec 13. 14:39  
Bárhogy is, a TS összeállításába semmi beleszólásom nincs. Brankát kell meggyőznöd, hogy ezt a témát vegye fel a programok közé.
 7. Hexen 2010 dec 13. 13:38  
...wazzeg, le sem írom azt amit gondolok, mert felesleges szájtépés. nekünk marad a balesetes fórum meg a sztorizgatás... aztán az istenek vigyázzanak azokra akinek éppen az oktatója szívta meg magát zölddel..

 6. Káplán 2010 dec 13. 11:55  
Az oktatói tanfolyamokra kellene meghivni. Akkor talán vége lenne a "belterjes" és a jelek szerint "leiskolázható" Oktatók képzésének.
A további 5 bejegyzés a fórumban olvasható.

Merülőhelyek

Tobia Hamra

Egypt, Red Sea

1/1 db alapján:érdekes(átlag: 4) átlagos nehézségű
max: 35m, látótáv: 10-25m , driftes

napihajós megközelítészátony merülés scenic, nézelődős merüléskorallos, trópusi élővilágnagy rája teknős legalább 1.5m-es hal

Búvárbazár

5mm-es neoprém ruha

Ár: 25.000 Ft.


Látogasd meg és lájkold facebook csoportunkat, videóinkat pedig a Vimeo csatornánkon is elérheted.
A fórumban leírtakért a divecenter.hu felelősséget nem vállal, az kizárólag a hozzászóló magánvéleménye.

Powered by babelrabbit engine © 2004-2024 Bunny - All rights reserved
Az oldal szöveges és képi tartalmának felhasználásáról az impresszumban tájékozódhatsz.
Impresszum / Adatkezelés