»» ««

Cápatámadások 2010-ben

Tudomány

Az International Shark Attack File összesítése szerint 79 támadás történt az elmúlt évben.

A floridai szervezet által összeállított lista szerint 2000 óta a legmagasabb a támadások száma, amikor 80 esetről kaptak hírt. A 2010-es 79 támadásból 6 volt halálos kimenetelű. Az utóbbi évtized átlagát tehát meghaladja a mostani szám, viszont a legtöbb támadás helyszínén, Floridában egyértelmű csökkenés történt: 13 támadás szerepel az összesítésben, miközben az évtizedes átlag 23 volt. Így hát folytatódott az utóbbi négy év trendje, 2007-ben még 31 támadás történt egy év leforgása alatt, utána 28, majd 18. Ennek oka lehet az, hogy a válság időszakában egyre kevesebb nyaraló és turista érkezik Floridába, így kevesebb a potenciális célpont. A többi amerikai államot tekintve még Észak-Karolina, Kalifornia, Hawaii és Dél-Karolina sorolható azok közé, ahol egynél több támadás történt.

A világ többi részét tekintve némi emelkedést tapasztaltak. Ausztráliában 14, Dél-Afrikában 8, Vietnamban és Egyiptomban pedig 6-6 ilyen esemény történt. A nemzetközi hírű szakértő, George Burgess szerint főleg a tavaly decemberi Sharm El Sheik körzetében bekövetkezett balesetek szokatlanok, amelyek egyáltalán nem illeszkednek a cápák viselkedéséről eddig szerzett ismeretekhez. Az öt nap alatt bekövetkezett öt baleset, köztük egy halálos támadás súlyos, nehezen megmagyarázható incidens, amiben együtt játszhatott közre a szokatlanul magas vízhőmérséklet, a vízbe dobott állattemek vonzereje vagy a cápák etetése. Az áldozatokat tekintve ismét a szörfösök vezetik a listát, akik az esetek 51 százalékát elszenvedték, őket az úszók és fürdőzők követik 38 százalékkal.

Mégis, összességében nézve felettébb valószínűtlen, hogy a tengerbe merészkedőket cápatámadás érje. Ha összevetjük ezt a 79 balesetet azzal, hogy egyes becslések szerint egyetlen év alatt az emberek 70 millió cápát fognak ki, nem kérdés, ki a veszélyesebb a másik fajra.

A részletes adatokat az International Shark Attack File (ISAF) oldalán lehet megtalálni.

[ UnderwaterTimes ]
Kapcsolódó írásaink:


Hozzászólást csak regisztrált felhasználótól fogadunk el. Regisztrálás/belépés.

Merülőhelyek

La Punta (Costa Paradiso)

Italy (Italia)

1/1 db alapján:átlagosan érdekes(átlag: 3) átlagos nehézségű
max: 24m, látótáv: 4-10m , áramlás

speedboat-os megközelítészátony merüléssziklás, hasadékos élőhelyföldközi tengeri muréna

Búvárbazár

5mm-es neoprém ruha

Ár: 25.000 Ft.


Látogasd meg és lájkold facebook csoportunkat, videóinkat pedig a Vimeo csatornánkon is elérheted.

Powered by babelrabbit engine © 2004-2024 Bunny - All rights reserved
Az oldal szöveges és képi tartalmának felhasználásáról az impresszumban tájékozódhatsz.
Impresszum / Adatkezelés