»» ««

Diszkont búvártúrák: Brüsszel

Utazási élmények
2/2. oldal

Brüsszelben sok szálláslehetőség van, amelyek talán nem túl olcsók, de 2-3 éjszakára azért megfizethetőek. Érdemes megnézni, melyik milyen távolságra esik a belvárostól, a közlekedési csomópontoktól. Mint minden nagyváros, így Brüsszel is rendelkezik néhány kevésbé jó hírű környékkel, de ezeket helyismeret nélkül előre nehéz kiszűrni. Ha ilyenben kötünk ki, akkor időzítsük a nappali órákra a barangolást, este pedig a közelben, netán a hotelben levő bárokat részesítsük előnyben. A városban a tömegközlekedést érdemes előnyben részesíteni, az árak még a február 1-i áremelés után is elfogadhatónak mondhatók. Vannak 1-2-3 napos jegyek illetve 10 utazásnyi pénzzel feltöltött kártya formájú jegyek- információk a helyi közlekedési vállalat oldalán találhatók.

Mivel az ország kicsi, a vasúti közlekedés jó, akár a szomszédos városok valamelyikében is meg lehet szállni. Időnként meglepő a kontraszt a vidék békésebb, élhetőbb városai és a zsúfolt Brüsszel között. Sőt, szűk másfél óra alatt elérhetőek olyan szép városok Brüsszelből, mint Brugge (Bruges), vagy akár a tengerpart is. A belga vasút, az SNCB honlapján megtalálhatóak a menetrendek.

Érdemes észben tartani, hogy Belgium hivatalosan kétnyelvű ország, de ez elsősorban Brüsszelre nézve igaz. (A Bruxelles és a Brussels név is a fővárost takarja.) Itt minden két nyelven van kiírva, tehát ne zavarodjunk össze, ha mondjuk Bruxelles Midi állomásra tartunk, de először a Brussels Zuid nevet látjuk, mert a kettő ugyanaz. Nagyon sokan beszélnek angolul, tehát útba tudnak igazítani. Egyébként érdekesség, hogy ha Brüsszelből kimozdul az ember, nagyon érezhetővé válik, a flamand és a vallon országrész mennyire különböző, és mondjuk Leuven városában már egyáltalán nem törekednek arra, hogy franciául is minden ki legyen írva.
 

Albumhoz klikk a képre.

A merülés
A búvárkodás mindösszesen a Nemo 33-ra korlátozódik Brüsszelben. Ez az óriásmedence a 4-es villamossal érhető el a legkönnyebben (ez megáll az északi pályaudvar mellett a Midinél is), a Stalle végállomásig kell menni, ahol már látható a Nemo nagy, szürke épülete. A merülés ára 22 euró, ez magában foglalja a belépést az egy órás időtartamra, és a komputeren kívül valamennyi felszerelés bérletét is. Aki esetleg saját reduktort és mellényt, vinne, nyugodtan hagyja inkább otthon, mert be sem engedik a tiszta vízbe az idegen felszerelést. (Ezért elegendő a kézipoggyász.) A maszkot persze mindenki hozni szokta, a komputer pedig elvárás. Ruha nem fog kelleni, mert a víz nagyon meleg. A pénztárnál rövid adminisztráció vár a búvárokra, kártyát természetesen szükséges vinni. Fényképezőgép is vihető, de csak külső vaku nélkül.

Kérdés, ki hány merülést tervezne itt. Aki csak egyet, jobban jár, ha hétköznap délben érkezik, és a 12.30-as merülési időpontot választja, ilyenkor messze kevesebb búvár van a vízben. Hétvégén akár 30-an is lehetnek egyszerre a medencében, viszont ilyenkor több időszak is rendelkezésre áll a merülésre, aki akar, kétszer is csobbanhat- a kettő között pedig a Nemo 33 remek, de általában zsúfolt éttermében lehet harapni valamit. Ne az utolsó pillanatban essünk be a Nemo-ba, az adminisztráció miatt. Az öltözőszekrények 50 eurocentessel zárhatóak, ezt a zárás után a szekrény elnyeli, tehát ha valamiért újra ki akarjuk nyitni a szekrényt, legyen nálunk tartalék...

A medence partján van egy rövid eligazítás. A felszerelések szépen sorban ki vannak rakva, van minden méretből bőven, tehát jut mindenkinek mellény, reduktor, uszony is. A zsúfoltabb időszakban nagy a tumultus, ám mivel először a többség a mélyebb rész felé rohan, érdemesebb a merülés második felére hagyni a legmélyebb pont meglátogatását. Pár hónapja új látványosságként egy autó is a víz alá került, van egy átúszható "üreg", de csodát nem érdemes várni a helytől: ez csak egy medence. Mély, a vize is meleg, egy programnak kellemes, de öt napos szafarit kár ide tervezni. Sokkal jobb arra koncentrálni, hogy a városnézésre is jusson elegendő idő, és akkor tartalmas hosszú hétvégénk lehet Brüsszelben- még a legzordabb téli időszakban is testet-lelket átmelegítő merüléssel kiegészítve. Bár az országnak van tengerpartja, a belgiumi nyílt vízi merülőhelyeket még a helyi búvárok se túlságosan gyakran látogatják, a legközelebbi érdekes pontokat általában Hollandiában találják.

(Az információk a cikk megjelenésének idején valós, 2012.02.02-es állapotokat tükrözik.)

Kapcsolódó írásaink:
Minden információt Belgium-ról.
Első   Visszalép Következő   Utolsó

1 2

Hozzászólást csak regisztrált felhasználótól fogadunk el. Regisztrálás/belépés.


 2. Bunny 2012 feb 10. 09:29  
Hmm, erre nem is emlékeztem :)
 1. nedori 2012 feb 09. 23:14  
Hétfőn jártam a Nemo-ban, mindössze négyen merültünk. A hely legviccesebb része a klotyó, ami azt az érzést kelti, mintha az ember a víz alatt lenne, ugyanis a plafon tele van bójákkal.

Merülőhelyek

Blue Hole / Azure Window

Malta

2/4 db alapján:érdekes(átlag: 4.5) nehéz körülmények
max: 34m, látótáv: 10-25m

parti merülésfal merülés üreg vagy barlangsziklás, hasadékos élőhelyföldközi tengeri muréna jelentős halraj nyílt vízben

Búvárbazár

5mm-es neoprém ruha

Ár: 25.000 Ft.


Látogasd meg és lájkold facebook csoportunkat, videóinkat pedig a Vimeo csatornánkon is elérheted.
A fórumban leírtakért a divecenter.hu felelősséget nem vállal, az kizárólag a hozzászóló magánvéleménye.

Powered by babelrabbit engine © 2004-2024 Bunny - All rights reserved
Az oldal szöveges és képi tartalmának felhasználásáról az impresszumban tájékozódhatsz.
Impresszum / Adatkezelés