»» ««

Diszkont búvártúrák: Málta

Utazási élmények
2/2. oldal


Albumhoz klikk a képre.
Az idegenforgalom manapság az egyik legfontosabb szegmens a gazdaságban. Gyakorlatilag bárhol, bármikor, bármilyen árkategóriában lehet szállást találni. Vannak részei a szigetnek, ahol kilométereken át szinte végtelen szállodasorrá épültek egybe a korábban különálló települések. A legtöbb szálláshelyet a Szent Pál-öböl (St. Paul's Bay) térségében, Bugibbában, Melliehában illetve Sliema és St. Julian's körzetében lehet találni. Ám a jó közlekedés illetve a teljesen szokványos háztól-házig transzferek miatt bárhol meg lehet szállni a szigeten belül.

Érdemes nem csak a szállodát, hanem annak környékét is szemrevételezni foglalás előtt, mert pár helyen hangos éjszakai szórakozóhelyek tucatjai akadályozzák a pihenést- St. Julian's-ben ez például több, mint tipikus. A jellemzően sokat barangoló turisták (a búvárok főleg ilyenek) nem nagyon szeretik a szállodai ellátáshoz igazítani a programjaikat, ezért inkább önellátó apartmanokat választanak. Ezek többnyire megfelelnek az alapvető igényeknek, nem is túl drágák, de a főszezonban érkezőknek érdemes a légkondicionálás lehetőségével is kalkulálni, mert fázni biztosan nem fognak. Aki kicsit csendesebb, nyugodtabb nyaralást szeretne, távol a nagyon zsúfolt helyektől, Gozo szigetének kínálatát is böngészheti. Remek merülőhelyek vannak itt is, és a komppal gyorsan át lehet kelni Málta szigetre, ahol egy napos túra során a legfontosabb nevezetességeket ugyanúgy felkeresheti, mint ha itt lakna.

Aki önellátásra rendezkedik be, kisebb-nagyobb boltokat mindenfelé talál, és természetesen vannak szép számmal nemzetközi gyorséttermek, pizzériák, minőségi éttermek. Nyáron a szigeten nem olcsó semmi, de azért egy kávé vagy egy jéghideg sör a pubban nem megfizethetetlen.

A merülés

A játék kedvéért egy rövid felsorolással kezdenénk ezt a fejezetet: Rozi, P29, Karwela, P31. A máltai búvárkodásban járatos emberek tudják jól, ez nem valami speciális kód, hanem négy, a búvárok számára elsüllyesztett roncs neve. Ha arra gondolunk, milyen kis országról van szó, a mesterséges zátonyok nagy száma jelzi, a helyi hatóságok pontosan felmérték, mi vonzza a búvárokat, és lépéseket is tettek. A roncsok helyét sem esztelenül jelölték ki, nincsenek a kedvtelési búvárok számára elérhetetlen mélységben, és többük partról is elérhető.

Valószínűleg ez a legjellemzőbb a helyi búvárkodási lehetőségekre: ésszerű és egyszerű ami csak lehet. A szabályok sem titkosak, a hivatalos máltai turisztikai honlapon megtalálhatók. Így például nem tiltott az egyéni merülés, a legalább haladó búvár minősítésű turisták merülhetnek párban. Számukra elég sok búvárbázis kínál olcsóbb csomagot, amiben a palackok és az ólmok bérleti díja van benne, transzfer viszont nincs. Ezek azonban az évről évre ide utazó, a helyeket nagyon jól ismerő brit búvárklubok tagjai számára sokkal inkább kihasználhatók, mint egy átlagos búvárturistának. ők ugyanis nem feltétlenül arra szeretnék szánni a nyaralásukat, hogy a merülések felén csak keresgéljék a látványosságokat, hanem jó eséllyel egy bázis teljes körű szolgáltatásait veszik igénybe. Nagyon jól felszerelt, tisztességes árakon dolgozó bázisok vannak az országban, akik fuvarozzák a vendégeket, gondoskodnak a merülésvezetésről, és a helyi viszonyokat jobban ismerik, tehát kedvezőtlen időjárás esetére mindig van egy B-tervük. Az először ide utazók túlnyomó többsége minden bizonnyal jobban jár, ha a profikkal merül.

Albumhoz klikk a képre.
Az időjárás tavasztól őszig általában kedvező, de néha azért felkorbácsolhatja a tengert egy-egy erősebb szél. A merülőhelyek többségén nem tapasztalható áramlás, a látótávolság szinte mindig jó, és ha megemlítjük azt is, hogy május végén már 20 fokos a víz, míg októberben még mindig 22-23 fokos a tenger nagy mélységben, akkor ideális hely képe derenghet fel előttünk. Egyszerűsíti az életet az, hogy a legtöbb merülőhely partról könnyen elérhető, hajót csak bizonyos pontokra vagy cominói merülésekhez szoktak igénybe venni.

Lássuk, mik a legnépszerűbb merülőhelyek az országban! Málta szigete mellett van a hatalmas tanker, az Um El Faroud roncsa, egymás közvetlen közelében van a Rozi és a P29 mesterséges zátony, Valletta városában merülhető a második világháborús HMS Maori ma már erősen szétesőfélben levő maradványa, a nyílt tengeren pedig a Blenheim Bomber nevű repülő és a HMS Stubborn tengeralattjáró számít még időnként merült roncsnak. A roncsok többsége 20 méternél mélyebben van, a Stubborn pedig inkább már csak technikai búvároknak ajánlható. A Maori jó példája annak, hogy bármennyire érdekesek a mesterséges roncsok, a történelem iránt érdeklődők számára egy kevésbé látványos maradvány ugyanúgy izgalmas lehet a sorsa miatt. A roncsokon túl falak, kisebb üregek vannak még a fősziget mellett. A legkisebb lakott sziget, az aprócska Comino merülőhelyeit hajóval lehet elérni. Itt süllyesztették el a P31 nevű kiszuperált járőrhajót, és van itt néhány fényjátékos üreg is.

Gozo szigetének legnépszerűbb merülőhelye a Blue Hole és az annak közelében levő Inland Sea. Itt igen látványos üregek vannak, amelyeket partról lehet merülni, ráadásul a víz felett is megkapó a látvány: az Azúr ablak. A Málta szigetén dolgozó búvárbázisok napi túrák keretén belül járnak ide jellemzően hetente egyszer: komppal kelnek át Gozóra, és saját autóikkal mennek el a merülőhelyekre. A Gozo szigetén megszálló búvárok más pontokat is fel szoktak keresni, így a Karwela nevű roncsot vagy Xlendi öblét.

Mint látható, a roncs- és üregmerülés gyakorlatilag minden máltai búvártúra része szokott lenni, ezért nyáron is jobb egy vékony hosszú ruhában merülni, mint rövidben, noha a víz hőfoka ezt lehetővé tenné. Az élővilágot igyekeznek óvni a helyiek, a roncsok körül gyakran úsznak halrajok, rákok és más apróságok rejtőznek az aljzaton, de hétköznapi látványosság például a muréna is.

Málta azon földközi-tengeri úticélok közé tartozik, amit a "keményvonalas" búvárok éppen úgy szeretnek, mint a hétköznapi nyaralók. Érdemes több időt szánni a merülésre, és kihasználni azt a lehetőséget, hogy kedvező körülmények között búvárkodhatunk igazán változatos helyeken, míg a pihenőnapokon kellemes kirándulásokat tehetünk a szigeten.

GR

(A cikk a megjelenésének napján, 2012. 07. 13-án helytálló információkat tartalmaz.)
Kapcsolódó írásaink:
Minden információt Málta-ról.
Első   Visszalép Következő   Utolsó

1 2

Hozzászólást csak regisztrált felhasználótól fogadunk el. Regisztrálás/belépés.


 8. janosbuvar 2012 sze 19. 22:17  
Tegnap is jött  ilyen levél a nem túl bonyolult a címükről: info@lagoon-divecenter.com
Szeptember vége és az október is akciós már 97 eFt a repjegy szállással egy hétre
 7. ayumi 2012 sze 04. 15:59  
Hol lehet feliratkozni a hírlevélre?
Lehet, hogy csak a szokásos vakságom, de a búvárközpont honlapján nem találtam ilyen lehetőséget.
 6. janosbuvar 2012 aug 23. 09:32  
Ma kaptam a hírlevelet: az  augusztus 31-szeptember 07  és a szeptember 07-14 is 99e Ft   egy hét repjegy és szállás  a félpanzió  + 28 eFt  a búvárkodás : www.lagoon-divecenter.com
 5. fects 2012 júl 27. 16:10  
Köszi!
 4. elche 2012 júl 20. 10:27  
De szeptember 11-18 is megúszható 236 euróból.
A további 3 bejegyzés a fórumban olvasható.

Merülőhelyek

Ras Abu Soma

Egypt, Red Sea

2/4 db alapján:érdekes(átlag: 3.5) átlagos nehézségű
max: 40m, látótáv: 10-25m , driftes

napihajós megközelítészátony merülés scenic, nézelődős merüléskorallos, trópusi élővilágteknős legalább 1.5m-es hal nagy rája

Búvárbazár

5mm-es neoprém ruha

Ár: 25.000 Ft.


Látogasd meg és lájkold facebook csoportunkat, videóinkat pedig a Vimeo csatornánkon is elérheted.
A fórumban leírtakért a divecenter.hu felelősséget nem vállal, az kizárólag a hozzászóló magánvéleménye.

Powered by babelrabbit engine © 2004-2024 Bunny - All rights reserved
Az oldal szöveges és képi tartalmának felhasználásáról az impresszumban tájékozódhatsz.
Impresszum / Adatkezelés