»» ««

Új Guiness-rekord

Szabadtüdős

A horvát Goran Colak 22 percig és 30 másodpercig bírta egy lélegzetvétellel a víz alatt.

A horvát sportember szeptember 29-én hajtotta végre a rekordkísérletet Zágrábban, és a 22'30"-es merülése 8 másodperccel lett hosszabb a korábbi rekordnál, amit a német Tom Sietas állított fel.

Goran Colak már korábban is állított fel nemzeti- és világcsúcsokat dinamikus számokban. Ezúttal viszont nem a szabadtüdősök körében elfogadott szabályrendszer előírásait követte, hanem a Guiness rekordokét, ami nagy különbség, mert utóbbinál engedélyezett a merülés előtt tiszta oxigént lélegezni.

Colak elmondása szerint korábban másféle csúcsai voltak, most már a Guinessben is szerepel a neve: "Nagyszerű érzés, mindig jó dolog végrehajtani valamit ami bekerülhet az önéletrajzodba." A horvát szabadtüdős búvár szót ejtett arról, hogy első látásra hiába fest úgy, hogy messze jobb az eredmény mint az apneás szabályok szerint 9 percnél valamivel hosszabb statikus merüléseké, őszintén el kell ismernie, oxigén belélegzésével sokkal könnyebbé válik a csúcsra törő búvár feladata.


Colak edzőre, Ivan Drvis szerint az igazi kihívásnak az számít, hogy nagyon kevés tudományos információ áll rendelkezésre arról, mi történik az emberi szervezetben ilyen hosszú lélegzetvisszatartás során. Így aztán a csúcsjavítás mellett cél volt az is, hogy új ismeretekkel gazdagítsák az orvostudományt.

[ live5news.com nyomán ]
Kapcsolódó írásaink:


Hozzászólást csak regisztrált felhasználótól fogadunk el. Regisztrálás/belépés.


 2. Sasa 2013 okt 03. 09:19  
Hát volt már rá precedens, ez nagy duma volt Bunny! :))))))
 1. Bunny 2013 okt 03. 08:59  
Néhány búvárnak a 12 literes palack nem elég ennyi ideig :)

Merülőhelyek

Neufeldersee

Austria (Österreich)

11/18 db alapján:átlagosan érdekes(átlag: 3.3) könnyű körülmények
max: 22m, látótáv: 4-10m

parti merülésscenic, nézelődős merüléshomokos élőhely édesvizi élővilágjelentős halraj nyílt vízben

Búvárbazár

5mm-es neoprém ruha

Ár: 25.000 Ft.


Látogasd meg és lájkold facebook csoportunkat, videóinkat pedig a Vimeo csatornánkon is elérheted.
A fórumban leírtakért a divecenter.hu felelősséget nem vállal, az kizárólag a hozzászóló magánvéleménye.

Powered by babelrabbit engine © 2004-2024 Bunny - All rights reserved
Az oldal szöveges és képi tartalmának felhasználásáról az impresszumban tájékozódhatsz.
Impresszum / Adatkezelés