»» ««

Süllyesztés előtt

Külföld

December második felében kerül a tenger fenekére Ciprus legújabb mesterséges zátonya.

A ciprusi búvárkodás közelmúltja és jelene egyértelműen a Zenobia roncsáról szólt, de még egy ilyen jelentős vonzerőt képviselő merülőhely mellett sem lehet hátradőlni. Ennek jele az, hogy a ciprusi búvárbázisok szövetsége új hajóroncsot süllyeszt, ezúttal Protaras közelében alakítva ki érdekes merülőhelyet.

A Zenobia ugyanis bármennyire érdekes, sokszor előfordul, hogy a vendégek változatosságként más helyekre is elmennének a túra alatt. Már a Zenobia közvetlen közelében is van egy alternatív lehetőség, az Alexandria nevű halászhajó roncsánál gyakran merülnek, akik szeretnének valami újdonságot becsempészni a túrába, emellett pedig egy napos túrákon néznek meg más roncsokat, vagy üregeket a sziget más partszakaszán.

Azoknak a bázisoknak pedig főleg fontosak a további merülőhelyek, akiktől a larnacai Zenobia messze esik, így általában csak egy napra mennek el oda a vendégeik. Protaras például Ayia Napa közelében van, és a nyáron igen forgalmas nyaralóhely térségében kifejezetten örülnek egy új, érdekesnek ígérkező roncsnak, amin vélhetően hamarosan éppen úgy megtelepszik a tenger élővilága, mint a többi roncson.

A Nemesis III nevű hajót minden előírást betartva, gondosan tisztították meg az összes szennyező alkatrésztől, nincs tehát akadálya annak, hogy végrehajtsák a december 20-ra kitűzött süllyesztést. A roncs védett területre kerül, tehát az itt élő halaknak lehetősége lesz a zavartalan szaporodásra. Éppen ezért a projektre sikerült EU-pénzalapokból pénzt szerezni, a fenntartható halászatot segítő célkitűzés az egyik finanszírozó. Természetesen a helyi búvárbázisok szövetsége is támogató, éppen úgy, mint a ciprusi idegenforgalmi hatóság.

A projekt nem csak egy hajó süllyesztéséről szól, a bázisok ugyanis közös erővel négy kiszuperált hajót vettek erre a célra, amiből kettőt szántak Limasszol körzetébe, egyet Protarashoz és egyet Paphoshoz. A hírek úgy szólnak, az Alexandria mellett hamarosan egy másik roncs kerül majd a Zenobia közelébe Larnacánál.

Azóta már videó is került fel a süllyesztésről és az első merülésről:
Kapcsolódó írásaink:


Hozzászólást csak regisztrált felhasználótól fogadunk el. Regisztrálás/belépés.

Merülőhelyek

Rovinj, San Giovanni

Croatia (Hrvatska)

3/4 db alapján:átlagosan érdekes(átlag: 3.5) könnyű körülmények
max: 28m, látótáv: 10-25m , áramlás , driftes

speedboat-os megközelítésscenic, nézelődős merüléshomokos élőhely sziklás, hasadékos élőhelyjelentős halraj nyílt vízben

Búvárbazár

5mm-es neoprém ruha

Ár: 25.000 Ft.


Látogasd meg és lájkold facebook csoportunkat, videóinkat pedig a Vimeo csatornánkon is elérheted.

Powered by babelrabbit engine © 2004-2024 Bunny - All rights reserved
Az oldal szöveges és képi tartalmának felhasználásáról az impresszumban tájékozódhatsz.
Impresszum / Adatkezelés