»» ««

Búcsú a smaragzöld tótól

Külföld

Az osztrákok állítólag betiltják a merülést a Grüner See-ben.

Egy friss közlemény szerint a helyi idegenforgalmi hivatal Tragössben a jövőben nem engedélyezi a Grüner See vizében a búvárkodást, sőt, az sem lesz lehetséges, hogy valaki egyszerűen csak megmártózzon ott.

A tó helyzete az utóbbi években vált kritikussá. Ugyan már régebben merülték a tavaszi olvadások által feltöltött tavat, ami egészen nyár végéig remek látótávolsággal kecsegtette a búvárokat, ám mostanában már tényleg nagy lett a zsúfoltság a parton és a víz alatt egyaránt. Noha roppant hideg volt a Grüner See, mindenki látni akarta a kristálytiszta víz által elöntött réteket, fákat, hidat. Nemzetközi hírnévre is szert tett a stájerországi tó, sokfelé osztották meg az ott született képeket.

A mostani közlemény szerint bebizonyosodott, hogy a búvárok túl nagy számban érkeznek és merülnek, ráadásul óvatlanul úsznak, ami nagyon felkavarja az aljzatot, így a tó élővilága, szépsége veszélybe kerül. Ezért született meg a döntés a tiltásról. Természetesen a jövő évi búvárszezon még elég messze van, talán finomítanak a szabályokon, de a mostani helyzet, amikor korlátozás nélkül özönlettek az emberek a tóhoz, aligha tér vissza- ez azért nem akkora baj, de azt nem csak az osztrák búvárok fájlalnák, hanem mi, magyarok is, ha többé egyáltalán nem lehetne ott búvárkodni.

Egy régebbi Grüner See túra képei - albumhoz klikk!


Hozzászólást csak regisztrált felhasználótól fogadunk el. Regisztrálás/belépés.

Merülőhelyek

Playa Lagoon

Curacao

1/1 db alapján:érdekes(átlag: 4) könnyű körülmények
max: 20m, látótáv: 25m felett

parti merülésfal merülés üreg vagy barlang scenic, nézelődős merüléshomokos élőhely korallos, trópusi élővilágteknős

Búvárbazár

5mm-es neoprém ruha

Ár: 25.000 Ft.


Látogasd meg és lájkold facebook csoportunkat, videóinkat pedig a Vimeo csatornánkon is elérheted.

Powered by babelrabbit engine © 2004-2024 Bunny - All rights reserved
Az oldal szöveges és képi tartalmának felhasználásáról az impresszumban tájékozódhatsz.
Impresszum / Adatkezelés