»» ««

Kigyulladt egy szafarihajó Egyiptomban

Külföld

A Vörös-tengeren egy szafarihajón tűz keletkezett, a hírek szerint a személyzet finoman szólva se volt a helyzet magaslatán.

Idén május 13-án az Port Ghalib Divers cég által üzemetetett Overseas korábban Dive City nevű szafarihajó utasait evakuálni kellett, miután a hajón tűz ütött ki, amit a legénység képtelen volt kezelni. A 23 vendég többségének minden értéke a hajón veszett.

A hajót és nyolc fős legénységét valamint az egyiptomi guide-ot egy északi roncstúrára bérelték a vendégek, akik között többségében angol, de francia, indiai, orosz és török búvárok is voltak. A késedelmes kifutás után 90 perces útra indultak az első merülőhelyig. Ben Low, az egyik brit búvár elmondása alapján nagyjából háromnegyed órát hajózhattak, amikor a hajó orrából a konyha felől füst kezdett terjengeni. A legénység semmit nem szólt a vendégeknek, csupán egy kis kézi tűzoltó készülékkel és egy vödör vízzel a kézben eltűntek a konyhában.

A következő pillanatban a vendégek felcsapó lángot, fekete füstöt láttak, valószínűleg a "szakértő" legénység vízzel próbálta eloltani a lángrakapott főzőolajat, ami az álmoskönyv szerint sem túl szerencsés ötlet. A legénység továbbra sem adott semmit tájékoztatás, vagy figyelmeztetést - meséli Low. A kapitány leállította a motort, és szélirányba fordította a hajót, aminek következtében a füst beterített a teljes feldélzetet. A vendégek megpróbálták a kabinokban alvó társaikat értesíteni a tűzről, de nem bírtak a füst miatt bejutni, végül a vendégek mondták ki amit a legénységnek kellett volna: tegyék vízre a csónakokat és evakuálják a hajót.

Low szerint a hajón semmiféle biztonnsági eligazítás nem volt az indulás előtt, a személyzet pedig a tűz kitörése után még arra sem volt képes, hogy ellenőrizze a kabinokat, és meggyőződjön, hogy nem maradt-e lent senki. A legtöbb vendég csak fürdőruhát viselt, csupán hármuknak sikerült visszaszereznie az irataikat, és értékeiket tartalmazó táskát.

Egy közelben lévő halászhajó felszedte a búvárokat és a legénységet, akiket egy később odaérkező haditengerészeti hajó vett át és szállított Hurghadába. Időközben egy tűzoltóhajó is megérkezett, de aránylag gyorsan feladta az oltást, talán túl veszélyes vagy intenzív lehetett a tűz - mesélte Low.

A búvárokat a  haditengerészet bázisán helyezték el meglehetősen spártai körülmények között, némi víz és datolya jutott csupán az egy-egy szék mellett az elcsigázott búvároknak. Végül a Brit konzulátus képviselője gyűjtötte össze őket, miután megbizonyosodott arról, hogy a hajó üzemeltetője fizetni fog a szállásért. Ezután egy szállodába vitték Őket, amely mint kiderült gyakorlatilag teljesen le volt robbanva. Nem volt WC papír, törölköző, vagy épp világítás nem beszélve a klímáról, mesélte Low. Magunknak kellett gondoskodni mindenről, mint ahogy az ivóvízről és az ételről is abból a minimális keretből, amit a három társuk kimentett vagyona képviselt. "Természetesen" a hajó üzemeltetőjével semmi kapcsolatuk nem volt.

Másnap a Guide elérte az üzemeltetőt, és sikerült átköltözniük egy másik resortba, ami "jobb hotel volt, mert legalább volt személyzete". Néhány nappal ezután a búvárok megtudták, hogy a hajót bevontatták Hurghadába és egy homokpadon fekszik. Low és egy másik vendég megszervezte a kijutását a hajóhoz, ahol a kabinokat átkutatva és kifosztva találták, a táskák kinyitogatva és az értékek eltűnve, csupán két útlevelet sikerült megtalálniuk az elárasztott kabinokban. 

A helyi merülésvezető később visszament és lemerült, hogy átkutassa a roncsot további - többek között a saját értékei után kutatva. Ő addigra már az összes szobát teljesen üresen találta.

A túrát szervező I.A. Galal kártalanítást ígért a csoportnak, de csak akkor, ha aláírják, hogy minden felelősség alól felmentik a cégét. Low szerint a csoport erre természetesen nem hajlandó, ami érthető is. A vendégek végül több, mint egy hét után jutottak haza, hogy kártérítést mikor és hogyan kapnak, az a (valószínűleg igen távoli) jövő zenéje.

"Szereténk figyelmeztetni mindenkit, aki a Vörös-tengeren akar merülni, hogy figyeljenek oda, milyen céggel kötnek üzletet! A saját biztonságuk miatt bizonyosodjanak meg az út előtt, hogy a hajó alkalmas egyáltalán utasok szállítására, a biztonsági előírásokat betartják és a megfelelő tűzoltó és egyéb biztonsági berendezések rendelkezésre állnak - ne járjanak úgy, mint mi" - nyilatkozta Low. A Riportot közlő divernet megkereste a Port Ghalib Divers céget, hogy nyilatkozzanak, de az egyiptomi cég nem kívánt válaszolni a megkeresésre.

[ Divernet ]

Kapcsolódó írásaink:
Minden információt Egyiptom, Vörös-tenger-ról.

Hozzászólást csak regisztrált felhasználótól fogadunk el. Regisztrálás/belépés.

Merülőhelyek

Gubal Island - Rosalie Moller Wreck

Egypt, Red Sea

1/3 db alapján:átlagosan érdekes(átlag: 4) nehéz körülmények
max: 38m, látótáv: 10-25m , áramlás

szafaris megközelítésroncs merüléskorallos, trópusi élővilág nyílt vízi fajokjelentős halraj nyílt vízben

Búvárbazár

5mm-es neoprém ruha

Ár: 25.000 Ft.


Látogasd meg és lájkold facebook csoportunkat, videóinkat pedig a Vimeo csatornánkon is elérheted.

Powered by babelrabbit engine © 2004-2024 Bunny - All rights reserved
Az oldal szöveges és képi tartalmának felhasználásáról az impresszumban tájékozódhatsz.
Impresszum / Adatkezelés