»» ««

Beszámoló az MBSZ búvártalálkozóról

Magyarország

Jó hangulatú és sikeres búvártalálkozót bonyolított le a Magyar Búvár Szakszövetség április 7.-én a Magyar Sport Háza konferencia termében.

Az évente megrendezésre kerülő program idén töltötte az 5. születésnapját. Az eseményen kilenc előadó és mintegy hatvan résztvevő volt jelen.

A résztvevők izgalmas előadásokat láthattak a búvárexpedíciók szervezéséről, különleges képekkel illusztrált bemutatót a búvárfotográfusok munkájáról, a katona búvárok komoly felkészítéséről, az árvízi védekezésen dolgozó ipari búvárok áldozatos munkájáról, a barlangi búvárok víz alatti mentéséről, a víz alatti világ élőlényeinek megismeréséről és megőrzéséről, a geofizika tudományának felhasználásról vízi körülmények között.Az idén nem csak technikai- és a barlangi búvárok számára készültek a szervezők programmal, hanem az érdeklődő búvárok mellett a nagyközönséget is várták az előadásokra. A búvártársadalom sokszínű tevékenységének bemutatása volt a cél, amit a jelenlévők véleménye szerint sikerült is. Ezért olyan előadók került meghívásra, aki számára a merülés nem csak szenvedély, de eszköz is feladataik végrehajtásához, munkájukhoz használják búvár képességeiket.

A hallgatók beszámolója alapján a rendezvény nem csak tapasztalt búvároknak, de a merüléssel csak most ismerkedők számára is érdekes információkkal szolgált. Akik a késő délutánig tartó előadások végéig kitartottak hangsúlyozták, hogy mennyire szükséges az ilyen és ehhez hasonló országos búvárrendezvények megszervezése.

A Magyar Búvár Szakszövetség nevében még egyszer nagyon köszönjük az előadóknak és a szervezőknek a közreműködést és a hallgatóságnak a részvételt!

Zelenák József MBSZ Technikai alelnök

[ MBSZ ]

Kapcsolódó írásaink:


Hozzászólást csak regisztrált felhasználótól fogadunk el. Regisztrálás/belépés.

Merülőhelyek

Sha´ab Suadi, Blue Belt / Toyota Wreck

Sudan

2/4 db alapján:érdekes(átlag: 4) könnyű körülmények
max: 61m, látótáv: 10-25m

szafaris megközelítésroncs merüléskorallos, trópusi élővilág mesterséges élőhelyjelentős halraj nyílt vízben

Látogasd meg és lájkold facebook csoportunkat, videóinkat pedig a Vimeo csatornánkon is elérheted.

Powered by babelrabbit engine © 2004-2024 Bunny - All rights reserved
Az oldal szöveges és képi tartalmának felhasználásáról az impresszumban tájékozódhatsz.
Impresszum / Adatkezelés