»» ««

Már kétezer éve zajlik az ipari bálnavadászat

Tudomány

A Gibraltári-szorosnál található római kori lelőhelyeken felfedezett bálnacsontok új megvilágításba helyezik a  bálnavadászatot.

Már kétezer évvel ezelőtt is űzhetett ipari méretű bálnavadászatot az ember a Gibraltári-szorosnál található római kori lelőhelyeken felfedezett bálnacsontok tanúsága szerint - írta a BBC News.

A Proceedings of the Royal Society of London B című brit tudományos lapban közölt új tanulmány eredményei megdönthetik azt a feltételezést, hogy a baszkok voltak a világ első, kereskedelmi célú bálnavadászatot folytató népcsoportja a 11. századtól kezdődően. Brit és francia kutatóknak genetikai ujjlenyomat-készítéssel sikerült megállapítaniuk, hogy az Atlanti-óceánt a Földközi-tengerrel összekötő tengerszorosnál lévő lelőhelyek állati maradványai északi simabálnáktól és szürke bálnáktól származnak.

A bálnák feltehetőleg azért érkeztek a Földközi-tenger térségébe - messze elkalandozva hajdani élőhelyükről -, hogy világra hozzák borjaikat. A Gibraltári-szoros térsége a római idők halfeldolgozó iparának egyik legnagyobb központja volt. A területről számos terméket, például sózott halat szállítottak a Római Birodalom legtávolabbi részeibe. A területen még ma is hatalmas besózó tartályokkal teli több száz üzemi épület maradványa látható.

A szakemberek szerint könnyen lehet, hogy a rómaiak nem csupán halakat, például tonhalat halásztak, hanem bálnákra is vadásztak a húsukért és a zsírjukért a csónakjaikkal és kézi szigonyaikkal. A Római Birodalom partjainál előforduló nagy testű bálnák közül pedig az északi simabálnákat és a szürke bálnákat részesíthették előnyben, mert ezeket könnyebben el lehetett ejteni, mint a Földközi-tengerben gyakran előforduló, gyorsabban mozgó nagy ámbrásceteket és közönséges barázdásbálnákat. A kutatók szerint azonban a rendelkezésre álló adatok alapján még nem lehet megmondani, hogy a rómaiak milyen intenzitással űzték a bálnavadászatot, vagyis hogy létezett-e római kori ipari bálnavadászat.

Az emberek világszerte évezredek óta vadásznak bálnára, ám a baszkokat tartják az első népcsoportnak, amely gazdasági gyarapodás céljából, ipari szinten űzte a tevékenységet. "Azt hiszem, az a legfőbb kérdés, hogy a rómaiak már korábban elkezdték-e az ipari bálnavadászatot, vagy a baszkok voltak az úttörői" - húzta alá Speller. Az északi simabálnákat a kihalás szélére sodorta a több évszázadnyi vadászat, míg a szürke bálnák teljesen eltűntek az Atlanti-óceán északi részéből és az élőhelyük ma már a Csendes-óceán északi részére korlátozódik. A most feltárt ősi bálnacsontok fontos betekintést nyújtanak többek között az állatok történelmi élőhelyeinek kiterjedésébe és abba, hogy hol hozták világra a kicsinyeiket. A vizsgálatok szerint az északi simabálnák és a szürke bálnák legalább a római idők alkonyáig jelen voltak a gibraltári régióban.

Ausztráliában is jelentős eredményekről számolt be a héten egy friss paleontológiai tanulmány. Több mint hatvan év után sikerült megállapítani a pontos korát egy melbourne-i strandon talált bálnafosszíliának, amely a kutatók szerint a Déli-óceánban ma is előforduló törpe simabálnák egy hatmillió évvel ezelőtt élt képviselőjétől származik. Mindez azt jelenti, hogy ez a fülcsontmaradvány az eddig ismert legrégebbi lelet, amely a legkisebb és legkevésbé ismert bálnának számító törpe simabálnáktól származik.

[ SG ]

Kapcsolódó írásaink:


Hozzászólást csak regisztrált felhasználótól fogadunk el. Regisztrálás/belépés.

Merülőhelyek

Tiran, Jackson Reef

Egypt, Red Sea

3/5 db alapján:érdekes(átlag: 4.4) könnyű körülmények
max: 40m, látótáv: 10-25m , áramlás

napihajós megközelítészátony merüléskorallos, trópusi élővilág nyílt vízi fajokteknős jelentős halraj nyílt vízben legalább 1.5m-es hal cápa

Búvárbazár

5mm-es neoprém ruha

Ár: 25.000 Ft.


Látogasd meg és lájkold facebook csoportunkat, videóinkat pedig a Vimeo csatornánkon is elérheted.

Powered by babelrabbit engine © 2004-2024 Bunny - All rights reserved
Az oldal szöveges és képi tartalmának felhasználásáról az impresszumban tájékozódhatsz.
Impresszum / Adatkezelés