»» ««

Jordániai merülések és látnivalók

Utazási élmények
1/2. oldal

A Vörös-tengert több ország is határolja, Jordániában is jókat lehet merülni, és a szárazföldön is csodák várnak.

A Vörös-tengerről automatikusan Egyiptomra asszociálunk, pedig van még pár ország körülötte. Itt van például Jordánia, amely az Akabai-öböl észak-keleti területét foglalja el, Izrael és Szaud-Arábia között, szemközt az egyiptomi partvidékkel. Akaba (vagy Aqaba), az öböl névadója egyébként Jordániában található. Tizenévvel ezelőtt volt egy hatalmas jordániai fellendülés, amikor az állami támogatásnak köszönhetően hihetetlenül olcsó volt ott nyaralni. Ez sajnos már nincsen, de az ország továbbra is vonzó, látnivalóban bővelkedő és biztonságos célpont, ahová olcsó fapadossal is eljuthatunk.

Jordániának nagyjából 25km partszakasza van, búvárkodás szempontjából a központi város Akaba, amelytől délre találhatóak a fontosabb merülőhelyek. A Jordán királyi család szívén viseli a turizmust, sőt több tagja aktívan búvárkodik is, így nem meglepő, hogy igyekeznek a rövidke tengerpartból minden lehetőséget kihozni.

A jordániai merülőhelyekre jellemző, hogy a többsége elérhető partról, és a mélységük sem igényel komoly felkészülést, így kezdőknek is javasolt. Találhatunk partmenti korallzátonyokat olyan ritka élőlényekkel mint a békahal vagy csikóhal, de az igazi kuriózumok minden bizonnyal a mesterségesen elsüllyesztett roncsok.

Cedar Pride, C130, M42 - albumhoz klikk a képre.

A legismertebb és talán legrégebbi a "Tank"-nak nevezett, valójában egy M42 Duster lánctalpas légelhárító jármű, amely csupán néhány méter mélységben rögtön a part mentén nyugszik. A könnyen elérhető és látványos, ámde nem túl nagy roncs 2017-ben társat kapott.

II. Abdullah király utasítására egy C-130 Hercules típusú szállító repülőgépet süllyesztettek el mesterséges zátonyként néhány tízméternyire a Tanktól. A repülőgép 30 méter hosszú, 40 méter szárnyfesztávolságú és a kerekein áll mintha felszállni készülne. Természetesen ártalmatlanított, a belseje kiürítve és a búvárok számára biztonságossá lett téve, így nyugodtan beúszhatunk a hatalmas gépbe. A pilótafülkében "Samu", az iskolából ismert csontváz pilótaruhában markolja a kezelőszerveket. Ez a két különleges roncs egy merülésen is kényelmesen megnézhető, kezdve a nagyobb és kicsit mélyebb Hercules repülővel, a biztonsági megállót pedig a Tankon eltöltve.

Szintén népszerű merülőhely a Cedar Pride nevű 6000 tonnás közel 80 méter hosszú nemzetközi szállítóhajó, amit a Jordán Király 1985-ben sülyesztetett el szintén mesterséges zátonynak. A roncs partról is merülhető, két zátony tetején helyezkedik el, emiatt alatta át is lehet úszni. A roncs rakterébe és a hídba is biztonsággal be lehet úszni, a rajta megtelepedett korallokkal szép fotókat lehet készíteni. A part felé visszatérve füves terület felett úszunk el, ahol csikóhalakat is találhatunk, miközben a biztonsági megállót töltjük.

A roncs mellett található közvetlen a Japán-kert nevű merülőhely is, ami a klasszikus korallzátonyos helyek egyik legnépszerűbbike, ezeket két egymást követő merülésen kényelmesen megnézhetjük.

Darna Divers Village

Mivel a merülőhelyek Akabától némileg távol vannak, így onnan autóval félórányi vagy több is lehet az út egy városi szállodától, ezért érdemes a búvároknak olyan szállást keresni, ami inkább a merülőhelyekhez van közel. Mi is így tettünk, és a Darna Divers Village-et választottuk, ahonnan 1 perces útra van az egyik irányba a repülő és lánctalpas, a másik irányba pedig a hajó roncsa. A komplexumban nagyon egyszerű 2 ágyas, fürdőszobás, hűtőgépes klimatizált szobákban szállásolhatjuk el magunkat, a szobaárban egy könnyű reggeli is benne foglaltatik. A szállodában medence is megtalálható, de mivel tengerparti elhelyezkedésű, az út túloldalán a Vörös-tenger is várja a fürdőzőket. Nap közben À la carte étlapról választhatunk: tengeri ételek, tészták, saláták, szendvicsek, hamburger, tradicionális helyi ételek található rajta. Alkoholos ital viszont nincs. A Darna Divers Village-nek van búvárbázisa (PADI) a szállás épületében, ahol komplett felszerelés bérlésre is lehetőség van, így néhány merülésért nem kell otthonról elcipelni a sajátunkat.

És végül egy nagyon fontos érv a bázis mellett: a tulajdonos felesége magyar! Eszterrel így magyarul lehet levelezni, aki készséggel segít akár a teljes jordániai tartózkodásunk megszervezésében is!

Jordánia meglátogatása nem kizárólag búvárkodási céllal javasolt, hagyjunk időt a szárazföldi nevezetességekre is.

Az írás a következő oldalon folytatódik!


Első   Visszalép Következő   Utolsó

1 2

Hozzászólást csak regisztrált felhasználótól fogadunk el. Regisztrálás/belépés.

Merülőhelyek

Shag Rock

Egypt, Red Sea

2/2 db alapján:érdekes(átlag: 4) nehéz körülmények
max: 16m, látótáv: 10-25m , áramlás , driftes

szafaris megközelítésfal merülés scenic, nézelődős merüléskorallos, trópusi élővilágteknős

Látogasd meg és lájkold facebook csoportunkat, videóinkat pedig a Vimeo csatornánkon is elérheted.

Powered by babelrabbit engine © 2004-2024 Bunny - All rights reserved
Az oldal szöveges és képi tartalmának felhasználásáról az impresszumban tájékozódhatsz.
Impresszum / Adatkezelés