»» ««

Visszatérés a Kittiwake-re

Külföld

Csodálatos élmény lehet egy tengerésznek meglátogatni régi hajóját, miután az a víz alá került. Pete-nek ez az élmény megadatott.

Pete Larson az 1980-as évek végén a USS Kittiwake-on (ASR-13) szolgált mint fedélzeti mérnök. Az USA haditengerészet szolgálatból kivont USS Kittiwake (ASR-13) 1945-ben épült hajó korábban ellátó hajóként szolgálta a világtengereken az amerikai hadiflotta tengeralattjáróit.

Az 1945-ben épült, 76 méter hosszú ellátóhajót, miután a 2000-es évek végén kivonták a hadrendből, leszerelték, majd 2011. január 5-én süllyesztették a Kajmán-szigetek előtt el. A roncs un. álló helyzetben nyugszik a 19 méter mélységű homokos fenéken. Az USS Kittiwake 14 méter magas, így a fedélzet nem sokkal a vízfelszín alatt van, tehát akár szabadtüdős búvárok is látogathatják. A roncsot az elsüllyesztést követő napon sodronyokkal rögzítették, majd megnyílt az érdeklődő búvárok előtt.

Az új mesterséges roncsot örömmel köszöntötte a helyi- és nemzetközi sajtó, az itt nyaraló turisták és természetesen a búvártársadalom. Teltek az évek, s Pete Larson, a Kittiwake egykori tengerésze egyre jobban vágyódott, hogy hajóját újra láthassa. Ezért elutazott, s lemerült a roncshoz. A merülés után elmondta, hogy hatalmas élmény volt ez számára, hiszen nem egy rozsdás roncsnál járt, hanem a tengeri élővilágnak is helyet adó mesterséges zátonynál, ami fiatal korában évekig otthona is volt...

[ buvarinfo.hu ]

Kapcsolódó írásaink:


Merülőhelyek

Giuseppe Dezza TA35 wreck

Croatia (Hrvatska)

1/2 db alapján:átlagosan érdekes(átlag: 3.5) átlagos nehézségű
max: 33m, látótáv: 4-10m

napihajós megközelítésroncs merüléshomokos élőhelyjelentős halraj nyílt vízben

Látogasd meg és lájkold facebook csoportunkat, videóinkat pedig a Vimeo csatornánkon is elérheted.

Powered by babelrabbit engine © 2004-2024 Bunny - All rights reserved
Az oldal szöveges és képi tartalmának felhasználásáról az impresszumban tájékozódhatsz.
Impresszum / Adatkezelés