»» ««

Kalandozások a Galapagos-szigeteken

Utazási élmények
5/5. oldal

Délutánra átmentünk a közeli Isabela sziget partjaihoz. Ennek a szigetnek a túloldalán láttuk pár napja a mantákat a meleg vízben. Ezen az oldalon a hideg vízben egész más élet volt. Itt az első merülés egy függőleges fal mentén kezdődött. Mindjárt egy szardínia rajba ugrottunk. Süllyedtünk lefelé a szardíniák között, úgy 30-35 méteren tudtunk megbújni egy kiszögellés mögött. Jöttek is a mola molák csoportokban, akikre vártunk. Sajnos a fotósok nem bírtak magukkal és szétzavarták a félénk halakat. Lassan felemelkedtünk, de más érdekes nem történt a fal mentén. Még a szardíniák is eltűntek.

Galapagos album

A következő merülés egy védett öbölben volt. Itt újra fókákkal és leguánokkal merülhettünk. Felettünk pelikánok és szulák úsztak, viccesek voltak, ahogy a fejüket a vízbe dugták és néztek lefelé. A merülés után kicsit lebegtünk a felszínen a sziklás part mellett, ahol pingvinek, fókák és leguánok sütkéreztek. A négy fagyos merülés után jól esett a meleg jacuzziban egy pohár bor és egy kis trécselés a többiekkel.

Utolsó napra egy merülés maradt egy magányos sziklánál, ami a Cousin’s Rock nevet kapta. Nagyon rossz látótávban érdekes sziklaalakzatokat és számtalan sasráját láttunk. Elég homályosan az opálos vízben, pedig alig néhány méterre tőlünk úszkáltak.

A merülés után a személyzet kimosta és kiakasztotta száradni a búvárfelszerelésünket. Gondoltam, ha már nincs dolgom, napozok egyet, de hamar rájöttem, hogy ez egy elég veszélyes tevékenység. A hajón egész héten voltak potyautasok, főleg sirályok, szulák pihentek a korlátokon, vagy bátran sétálgattak a fedélzeten. A személyzet egyre reménytelenebb küzdelmet folytatott, hogy az egyre több madár ürüléket valahogy eltüntesse. A hajót a levegőben fregattmadarak tucatjai kísérték, ürülékük éppen a napozókra pottyant. Hát ezért nem barnult le igazán senki...

Mivel a többség másnap hazarepült, visszatértünk a reptéri kikötőbe és újra egy szárazföldi program következett. Ellátogattunk a felföldre Santa Cruz szigeten és megnéztük a híres óriásteknősöket. Mivel a nemzeti park területére nem lehet bemenni, teknősöket a farmokon nézhetünk. A farmerek versengenek a teknősök kegyeiért, buja füves legelőket alakítanak ki nekik, kis tavacskákkal. Továbbá mindenféle finomságokkal etetik őket, hogy ott maradjanak. A turisták pedig ellenőrzött körülmények között szabadon élő teknősöket láthatnak. (Bár szerintem ez már a háziasítás egy szintje.) Természetesen van étterem, szuvenír bolt, és helyi termékeket – főleg kávét – is vásárolhatunk. Vacsora a fővárosban, Puerto Ayorában volt, szuvenír vásárlással egybekötve. Közben a hajót kitakarították, feltöltötték, de aludni visszatértünk és reggel vittek ki a reptérre.

MÉG EGY NAP A SZÁRAZFÖLDÖN

Galapagos album

Mivel nekem csak másnapra volt repjegyem, visszatértem Puerto Ayorába. Egy könnyű ebéd után úgy döntöttem, kimegyek a strandra. Ez azonban nem olyan egyszerű. Mivel ez egy kikötőváros, a strand több, mint 2 km-re van. Hogy oda jussunk, át kell vágni egy lávamezőn, amin egy keskeny gyalogösvény van kiépítve. Az út elején ellenőrző pont, ahol fel kell iratkozni. Azután egy jó félórás séta következik a lávamezőn, hatalmas kaktuszok között. Végre kiértem a mesebeli homokos partra és egyből feltűntek a szélben lobogó piros zászlók. A hatalmas hullámzásban csak néhány bátor szörfös merészkedett a vízbe. Szerencsére már a szállodában is mondták, hogy a nyílt részen végig sétálva egy védettebb öbölhöz érek, ahol mindig csendes a víz.

Újabb félóra séta a parton, és már ott is voltam. Egy mangrovékkal körülvett csendes öbölhöz értem, ahol néhány turista és rengeteg leguán sütkérezett. Itt végre be lehetett menni a vízbe. Éppen kezdtem jól érezni magam, mikor jött egy parkőr és mindenkit hazaküldött, hogy még sötétedés előtt visszaérjünk a városba. Újabb séta következett, majdnem másfél óra. Az ellenőrző ponton kijelentkeztem, így miattam már biztos nem kellett aggódniuk.

Este vacsora, további szuvenírek kiválasztása. Másnap reggel összecsomagoltam és megkezdtem a kétnapos utazást hazafelé.

Molnár Heni


Első   Visszalép Következő   Utolsó

1 2 3 4 5

Hozzászólást csak regisztrált felhasználótól fogadunk el. Regisztrálás/belépés.

Merülőhelyek

Yamagiri Maru

Micronesia

1/1 db alapján:érdekes(átlag: 4) nehéz körülmények
max: 27m, látótáv: 10-25m

napihajós megközelítésroncs merüléskorallos, trópusi élővilágcápa

Búvárbazár

5mm-es neoprém ruha

Ár: 25.000 Ft.


Látogasd meg és lájkold facebook csoportunkat, videóinkat pedig a Vimeo csatornánkon is elérheted.

Powered by babelrabbit engine © 2004-2024 Bunny - All rights reserved
Az oldal szöveges és képi tartalmának felhasználásáról az impresszumban tájékozódhatsz.
Impresszum / Adatkezelés