»» ««

Három sértetlen Tigris harckocsit rejt a Balaton

Magyarország

A harckocsikat a második világháború végén a visszavonuló német katonák süllyesztették a tóba, miután azokban elfogyott az üzemanyag.

“A szemtanúk elmondása szerint 1945 márciusában a befagyott Balatonra hajtott három Tigris, s a német katonák otthagyták, hogy visszavonuló társaikkal tarthassanak. A Tigrisekben elfogyott az üzemanyag, fölrobbantani nem akarták őket, ezért, hogy ne kerüljön a közeledő szovjet csapatok kezére a három harckocsi, a megsemmisítésnek ezt a módját választották. A jég elolvadt, a Tigrisek pedig a tó mélyére süllyedtek" – tájékozttatta az MTI-t Bruckner János.

Hogy mi az igazság? A mai napig nem tudni biztosan. A legenda azonban él, ha valaki maga akar meggyőződni az igazságról, annak a Balaton jege alá kell kukkantania, mivel csak ilyenkor ülepszik le annyira a víz, hogy (mint a tengerben) méterekre ellátni... A jégbe szakadt (süllyesztett) tank monstrumokról azonban mindmáig nem készült semmilyen publikált felvétel.

Még azt is elmondta: a víz alá merülve maga is megtapogatta a német harckocsikat, amelyek úgy belesüllyedtek a Balaton alján az iszapba, hogy csak a lövegtornyok és az ágyúcsövek látszanak ki belőle. Lőszer nem maradhatott a tankokban, üzemanyag is csak kevés, így a környezetre nem veszélyesek a tó alján pihenő Tigrisek magyarázta a búvár. Más kérdés hogy a mélyen az iszapba ágyazódott 50 tonnás szörnyek kiemelése eleve szinte lehetetlennek ígérkezik. Feltehetőleg alkatrészenként, a víz alatt szétszedve sem lehetne a felszínre hozni a tankokat. Az MTI annak idején azért kereste meg a balatoni repülőroncs-kiemelések nyomán ismertté vált Bruckner Jánost “Tigris-ügyben", mert a sajtóban több alkalommal is híradás jelent meg arról, hogy a déli partok melletti víz német harckocsit rejt. “Nem egyet, és nem a déli parton" – homályosította fel az érdeklődőket a lellei búvárkör vezetője, de hogy pontosan hol pihenhet a tóban a három Tigris, a balatoni amatőr “kincsvadászat" veszélyei miatt nem kívánta elárulni.

Bruckner János egyébként három repülőgép és két repülőmotor kiemelésében vett részt akkoriban. “Múzeumot szeretnék létrehozni, amely a második világháború Balaton környéki harcainak állítana emléket" – vázolta elképzeléseit mintegy évtizede. A második világháború során a Balaton fölött lelőtt mintegy negyven amerikai, angol, orosz, német és magyar repülőgépnek eddig körülbelül a felét szedték ki. A továbbiak kiemelését a pénzhiány nehezítette 2003 novemberében, és azóta is. Három évvel később ugyanő kibökte: A Tihanyi-félszigethez közel a tóban Tigrisek nyugszanak. Ekkor már, korábbi állításával ellentétben azt nyilatkozta, a roncsok veszélyesek a Balatonra. Meglehet így kívánt pénzhez jutni a roncskutatás folytatásához.

“A mostrumok azonban nem éppen veszélytelenek. Ugyanis, a Tigris 1, társa a Királytigris és a T2 komoly lőszerarzenállal felszerelt. Ezek idővel instabillá válnak, elkezdenek “izzadni", és akár fel is robbanhatnak, és a környezetet is szennyezik. Arról nem is beszélve, hogy az üzemanyaguk is a vízbe kerül" – nyilatkozta ekkor az extrem.hu-nak.

“Volt olyan merülésem, amikor szó szerint a Tigrisen álltam, és észleltem, hogy szivárgott belőle az olaj. Persze, ezek a gépek az idő múlásával rohadnak a víz alatt, ami azért nem kockázatmentes. De, inkább nem bocsátkoznék feltételezésekbe, hogy ez milyen következményekkel járhat".

Az azóta eltelt években a nyilvánosság megfeledkezett a Balaton Tigriseiről, hogy a mélyben közben mi zajlik, ha egyáltalán van mi körül zajlania, nem tudni. Történelmi ismereteink szerint is sok tigris tanyázott a környéken 1945 telén és az 1945 márciusában ezen a területen zajló páncéloscsatában is szép számmal vettek részt és bizony az is igaz, hogy elfogyott az üzemanyaguk, de hogy a Balatonba veszejtették volna őket a szovjetek elől, még kézzelfoghatóan senki nem bizonyította, és ha már itt járunk, még arról is szóltak a hírek, hogy két példány a Balatonboglár mögötti lápban keresendő.

Ép állapotban úgy másfél millió euró az áruk.

[ hirmagazin.eu ]



Hozzászólást csak regisztrált felhasználótól fogadunk el. Regisztrálás/belépés.

Merülőhelyek

Tiran, Jackson Reef

Egypt, Red Sea

3/5 db alapján:érdekes(átlag: 4.4) könnyű körülmények
max: 40m, látótáv: 10-25m , áramlás

napihajós megközelítészátony merüléskorallos, trópusi élővilág nyílt vízi fajokteknős jelentős halraj nyílt vízben legalább 1.5m-es hal cápa

Látogasd meg és lájkold facebook csoportunkat, videóinkat pedig a Vimeo csatornánkon is elérheted.

Powered by babelrabbit engine © 2004-2024 Bunny - All rights reserved
Az oldal szöveges és képi tartalmának felhasználásáról az impresszumban tájékozódhatsz.
Impresszum / Adatkezelés