»» ««

51 tojást találtak a majdnem kihalt királyi teknősből

Tudomány

Az 51 tojást rejtő fészkekre a WCS kambodzsai szervezete, a helyi halászati hatóság és egy teknősfészek-védelmi csoport emberei találtak rá. 

A már csaknem kihalt királyi teknős (Batagur affinis) három fészkét fedezték fel természetvédelmi szakemberek a délnyugat-kambodzsai Koh Kong tartományban lévő Sre Ambel folyórendszer vizenyős területein – jelentette be a New York-i központú Wildlife Conservation Society (WCS).

A déli Batagur-teknősként is ismert királyi teknős egyike a világ 25 legveszélyeztetettebb édesvízi, illetve szárazföldi teknősének. A Természetvédelmi Világszövetség (IUCN) vörös listáján a súlyosan veszélyeztetett fajok közé tartozik. "A Sre Ambel folyórendszer kulcsfontosságú szerepet játszik a királyi teknős túlélésében, mivel partmenti területei, ártéri és mangroveerdőségei táplálékot és a párzáshoz szükséges feltételeket is biztosítják az állatok számára" - mondta Ken Sereyrotha, a WCS illetékes munkatársa.

Az 51 tojást rejtő fészkekre a WCS kambodzsai szervezete, a helyi halászati hatóság és egy teknősfészek-védelmi csoport emberei találtak rá. A szakember szerint 2016 óta ez az első alkalom, hogy három fészekre bukkantak, az elmúlt négy évben mindig csak egyet-egyet találtak. "A mostani növekedés a kormány azon döntésének eredménye, amellyel betiltotta a térségben a kotrómunkákat, és védett övezetté nyilvánította a Sre Ambel folyórendszert, továbbá a közelmúltban 86 királyi teknőst engedtek szabadon a folyóban" – tette hozzá Sereyrotha.

A királyi teknős onnan kapta előkelő nevét, hogy a történelmi időkben csak a kambodzsai uralkodói család tagjai fogyaszthatták tojásait. Egészen 2000-ig úgy vélték, hogy a faj kihalt Kambodzsában, ekkor azonban egy kisebb populációt fedeztek fel a Sre Ambel folyóban. A helyi halászati hatóság és a WCS azóta együtt dolgozik, hogy megóvják a fajt a kipusztulástól. 2005-ben Kambodzsa nemzeti hüllőjévé nyilvánították az állatot.

[ HVG ]

Kapcsolódó írásaink:


Hozzászólást csak regisztrált felhasználótól fogadunk el. Regisztrálás/belépés.

Merülőhelyek

Ras Mohammed, Jackfish Alley

Egypt, Red Sea

2/4 db alapján:átlagosan érdekes(átlag: 3.8) nehéz körülmények
max: 25m, látótáv: 10-25m , áramlás

napihajós megközelítésfal merülés üreg vagy barlangkorallos, trópusi élővilág nyílt vízi fajoklegalább 1.5m-es hal nagy rája

Búvárbazár

5mm-es neoprém ruha

Ár: 25.000 Ft.


Látogasd meg és lájkold facebook csoportunkat, videóinkat pedig a Vimeo csatornánkon is elérheted.

Powered by babelrabbit engine © 2004-2024 Bunny - All rights reserved
Az oldal szöveges és képi tartalmának felhasználásáról az impresszumban tájékozódhatsz.
Impresszum / Adatkezelés