»» ««

Köze lehet a napfoltoknak a bálnák partra vetődéséhez

Tudomány

A kutatásban, amelyben biológusok és csillagászok működtek közre, azt vizsgálták, hogy a bálnák vándorlásában milyen szerepet játszik az űridőjárás

Sönke Johnsen, a Duke Egyetem biológusa egy furcsa összefüggésre mutatott rá a kutatás során: amikor a Nap felszínén fekete napfoltok jelentek meg, a szürke bálnák és más cetfélék nagyobb arányban vetődtek partra – olvasható a The New York Times cikkében.

A napfoltok a Nap "felszínén", a fotoszférában létrejövő erős mágneses tér koncentrálódása következtében a mágneses fluxussűrűség helyein keletkeznek. A napfoltok általában csoportosan jelennek meg, és körülbelül egy hónapig maradnak fönn.

A Napból a Föld légkörébe érkező mágneses impulzusok egy-egy napkitörés alkalmával olyan erősségűek is lehetnek, hogy mágneses viharokat okoznak. Ennek következménye például a sarki fény is. Mivel a napfoltok a Nap mágneses csomópontjaiként értelmezhetők, szoros összefüggés van a napfoltok gyakorisága, illetve a Földet érő mágneses zavarok között.

A Current Biology tudományos lapban megjelent tanulmány szerint ez a jelenség összefügghet a bálnák partra vetődésével. A biológusok azt már megállapították, hogy sok állat érzékeli a Föld mágneses mezőjének vonalait, és ezt a tájékozódáshoz használják. A szürke bálnák, amelyek évente akár tizenhatezer kilométert is vándorolhatnak, valószínűleg hasonló érzékelésre támaszkodnak.

A partra vetődött egészséges bálnák esetében az egyik elmélet, hogy az állatok pusztán rossz irányba fordultak, az esetek pedig hasonló mintát mutattak a napfoltok megjelenésével.

A kutatók azt remélik, fel tudják tárni a mágneses alapú tájékozódási módszer részleteit, a napfoltokon kívül pedig más tényezőket is figyelembe vesznek. Az egyik, hogy a Föld mágneses tere hogyan torzul egy ilyen eseménynél.

A kutatásból úgy tűnik, a bálnák a mágneses viharok közben erősödő rádiófrekvenciás zajokra érzékenyek. Ha ez beigazolódik, az azt jelenti, hogy ez a zaj zavart kelt a bálnák mágneses érzékelésében. De nem zárható ki, hogy a naptevékenységek más élettani hatással is bírnak a bálnákra nézve.

A bálnák sok esetben nem élve, hanem már elpusztultan vetődnek a partokra, ez azonban valószínűleg nem a napfoltokkal magyarázható. Múlt évben különösen sok, összesen 123 ilyen esetet regisztráltak az Egyesült Államokban.

[ Delta ]



Hozzászólást csak regisztrált felhasználótól fogadunk el. Regisztrálás/belépés.

Merülőhelyek

Marsa Abu Dabab / Dugong Bay

Egypt, Red Sea

4/8 db alapján:kimagaslóan érdekes(átlag: 4.3) nehéz körülmények
max: 25m, látótáv: 10-25m , áramlás

parti merülésfal merülés scenic, nézelődős merüléskorallos, trópusi élővilág tengeri füves élőhelyteknős cápa egyéb tengeri emlős nagy rája

Búvárbazár

5mm-es neoprém ruha

Ár: 25.000 Ft.


Látogasd meg és lájkold facebook csoportunkat, videóinkat pedig a Vimeo csatornánkon is elérheted.

Powered by babelrabbit engine © 2004-2024 Bunny - All rights reserved
Az oldal szöveges és képi tartalmának felhasználásáról az impresszumban tájékozódhatsz.
Impresszum / Adatkezelés