»» ««

Roith György 80 éves

Magyarország

Roith György CMAS búvároktató, az MBSZ Tiszteletbeli Alelnöke, a hazai könnyűbúvár sport egyik úttörője és kiemelkedő egyénisége.

Roith György polgári foglalkozását tekintve az Országos Mérésügyi Hivatal immár nyugalmazott metrológusa. Az 1958-ban megalakult első hazai könnyűbúvár klubban, az MHS Központi Könnyűbúvár Szakosztályban kezd búvárkodni. Egy évvel később már "békaember" vizsgát tesz és egyik oktatója lesz az új jelentkezőknek. Merül tavakban, barlangban, jég alatt, sőt a Fekete- és az Adriai-tengerben is.  A szakosztály megszűnése után két évvel, 1965. tavaszán, 15 társával polgári könnyűbúvár csoportot alapít a Ferencvárosi Természetbarát Sportkörben, a későbbi Delfin Könnyűbúvár Szakosztályt. Felkészültsége alapján őt választják első vezetőjüknek. Kiveszi részét a szakosztály sokszínű, jobbára úttörőnek mondható tevékenységéből: részt vesz hazánk tavainak felderítésében és tengeri túrákban, felszerelés építésben, barlangkutatásban, fotózásban, ipari búvármunkákban, majd később a versenysport szervezésében és bírói munkájában. Az 1970-es Tisza-völgyi árvízben Szeged környékén 40 napig dolgozik, búvár munkájáért kormánykitüntetést kap.

Szinte kezdettől fogva foglalkozik a búvároktatás elméletével és gyakorlatával, a nemzetközi tapasztalatok átvételével. Az 1969-ben megalakult Magyar Könnyűbúvár Szövetség felkérésére, Surányi Csabával és Násfay Bélával együtt, honosítja a CMAS oktatási szabályzatait, de bevezetését végül is a Szövetség elnapolja. 1971-től az MKBSZ bírói bizottságának vezetője, többek között az 1977-es és 1983-as dunaújvárosi uszonyos és búvárúszó Európa-bajnokságvezető bírója. Közben a CMAS új szabványaival is kiegészíti a búvár oktatási és minősítési rendszert, de bevezetését az MKBSZ főtitkára 1972-ben ismét megakadályozza. Klubszinten azonban ennek ellenére tartanak CMAS egy- és kétcsillagos minősítésnek megfelelő tanfolyamokat. Ebben oktatóként 1979-ig maga is részt vesz. 1980-tól a Korall Természetbarát Búvár Klub alapítója és egyik vezetője. Jó néhány Földközi-tengeri búvártúra után 1983-ban eljut Kubába is.

1989. végén demokratikus választások útján, megalakul a Magyar Búvár Szövetség és Roith György az elnökség tagja lesz. Ismét részt vesz az aktuális CMAS oktatási és minősítési rendszer honosításának előkészítésében. 1991. elején a Szövetség egy Alapminősítő Bizottságot állít fel, amelynek ő is tagja lesz. Pályázat és vizsgák lebonyolítása után 1992-ben 431 fő kap búvár és 30 fő búvároktató minősítést, amelyet aztán a CMAS Végrehajtó bizottsága is jóváhagy és ezzel Magyarország is bekapcsolódik a Búvár Világszövetség oktatási, minősítési rendszerébe. Megkapja a négycsillagos búvár és kétcsillagos búvároktató CMAS minősítést. Néhányad magával, munkája elismeréseként, a Szövetség plakettjét is kiérdemli.

1994-től az MBSZ technikai alelnöke, a búvároktatás és minősítés fő felelőse, de vezető sportbíróként nemzetközi szinten továbbra is tevékeny a búvár versenysportban. 1999-től a Korall búváriskola vezető oktatója. A kilencvenes évek közepétől, adriai túrák mellet, mind a mai napig majdnem minden évben a Vörös-tenger partján táborozik, korábban fotó, újabban filmfelvételeket készít a maga és barátai szórakoztatására. Közben számos szaktanfolyam tartására is jogosultságot szerez és megkapja a CMAS legmagasabb, háromcsillagos búvároktató minősítését. Az MBSZ technikai alelnöke tisztségben a közgyűlés 2001-ben és 2005-ben ugyancsak megerősíti. 2009-től a Szakszövetség Tiszteletbeli Alelnök címmel tünteti ki, emellett jelenleg a Pénzügyi Ellenőrző Bizottságban vállal tisztséget.

80 évet, egy egész életet nem lehet azonban csak néhány mondatban összefoglalni, legfeljebb kiemelni tudtuk a legfontosabb állomásait.

Roith György életútja ettől sokkal többet jelent a Magyar Búvár Szakszövetség és búvártársadalmunk számára. Az évtizedeken keresztül végzett áldozatos munkája - melyet ráadásul a mai napig folytat - maradandó, elévülhetetlen értékkel járult hozzá a búvártevékenység itthoni fejlődéséhez, nélküle a hazai búvárkodás nem lehetne az, amilyenek ma ismerjük.

Gyuri bácsi, Köszönünk szépen mindent!

Nagyon Boldog 80. születésnapot és jó egészséget kívánunk Neked!

[ MBSZ ]



Hozzászólást csak regisztrált felhasználótól fogadunk el. Regisztrálás/belépés.

Merülőhelyek

Dibba´s Rock

United Arab Emirates

1/1 db alapján:kimagaslóan érdekes(átlag: 5) könnyű körülmények
max: 15m, látótáv: 10-25m

speedboat-os megközelítészátony merülés scenic, nézelődős merüléskorallos, trópusi élővilág sziklás, hasadékos élőhelyjelentős halraj nyílt vízben

Látogasd meg és lájkold facebook csoportunkat, videóinkat pedig a Vimeo csatornánkon is elérheted.

Powered by babelrabbit engine © 2004-2024 Bunny - All rights reserved
Az oldal szöveges és képi tartalmának felhasználásáról az impresszumban tájékozódhatsz.
Impresszum / Adatkezelés