»» ««

Feltárulnak a görög roncsok

Külföld

Állítólag változik a görög szabályozás a régi romok, roncsok merülésénél.

Miközben a világ sok pontján mindenféle hajó, repülő, szobor süllyesztésével akarnak új búvárhelyeket kialakítani, hogy vonzzák a jól fizető külföldieket, Görögország alig van fenn a búvárok úti cél listáján- pedig nekik aztán van roncsuk, nem egy-kettő, hanem több száz. Nem is akármilyenek! Ókori amforatemetők és világháborús hajók is vannak a felszín alatt az ország számos pontján.

Régóta tervezik és ígérik azt, hogy értelmes, betartható szabályozás születik majd, és végre egyszerű földi halandók is merülhetnek ezeknél a roncsoknál. A nagy elképzelések aztán nem igazán váltak valóra. Mondhatni: egeret szültek a hegyek. A pár, búvárok előtt megnyitott roncsot csak szakképzett vezető kíséretében lehetett (volna) felkeresni, erre pedig nem lehetett rendes búvárüzletet alapozni.

Állítólag ez változik meg mostantól, egy 2019-es törvénymódosítás következtében. A korábbiakkal szemben az 50 esztendősnél idősebb roncsokat is fel lehet keresni például. Nem ugyanazok vonatkoznak a kísérőkre sem.

Emellett négy víz alatti múzeumot is kialakítanak, kettőt már idén nyáron megnyitnak a turisták előtt. Az egyik a Peloponnészosz délnyugati csücskénél lesz, Sapientza sziget mellett. A másik is a közelben, Pülosz közelében várja a búvárokat.

Meglehet, az gyorsította fel az eseményeket, hogy a görög turizmus óriási csapásokat szenvedett el a koronavírus miatti lezárásoknak köszönhetően. Most, amikor minden ország újból megnyitja kapuit a nyaralók előtt, azzal kell csalogatni a külföldieket, ami csak rendelkezésre áll.

Végre-valahára a görögök is rájöttek, a búvárok nagyon is értékes csoportja a turistáknak, akiket megfelelő látnivalókkal lehet az országba vonzani. És nekik ehhez nem kell drágán mesterséges zátonyokat kialakítani- egyszerűen csak meg kell mutatni azt, ami már most is a víz alatt van.

[ bigblue ]

Kapcsolódó írásaink:
Minden információt Görögország-ról.

Hozzászólást csak regisztrált felhasználótól fogadunk el. Regisztrálás/belépés.

Merülőhelyek

Sha´ab Claudia

Egypt, Red Sea

4/7 db alapján:érdekes(átlag: 4.1) könnyű körülmények
max: 20m, látótáv: 10-25m

szafaris megközelítészátony merülés üreg vagy barlang scenic, nézelődős merüléskorallos, trópusi élővilág sziklás, hasadékos élőhelycápa legalább 1.5m-es hal

Látogasd meg és lájkold facebook csoportunkat, videóinkat pedig a Vimeo csatornánkon is elérheted.

Powered by babelrabbit engine © 2004-2024 Bunny - All rights reserved
Az oldal szöveges és képi tartalmának felhasználásáról az impresszumban tájékozódhatsz.
Impresszum / Adatkezelés