»» ««

Cápaharapás az Elphinestone-nál

Vörös-tenger

A népszerű cápás merülőhelyen nem tisztázott okból megharapott a cápa egy búvárcsoport tagját.

A Vörös-tengerre járók körében jól ismert és igen népszerű Elphinstone-zátony közelében történt a baleset tegnap reggel. Ezt a helyet többek között amiatt is gyakran a búvártúrák útjába tervezik, mert igen gyakran tűnnek fel cápák. Szirtcápák is előfordulnak, néha láttak itt rókacápát, cetcápát, ám igazán az óceáni fehérúszójúak miatt emlegetik. Ezek ugyanis kifejezetten közel úsznak a búvárokhoz, s ez általában borzongatóan izgalmas élménynek számít.

A mostani eset nem volt súlyos, de a pletykák és híresztelések elkerülése érdekében a búvárbázis nagyon részletes és korrekt tájékoztatást adott. A lényeg az, hogy még nem tisztázott okból a cápa a búvárcsoport tagját, egy német nőt sebesített meg a karján. (Hogy egyértelmű legyen: egyáltalán nem biztos, hogy lesz pontos ok.) A helyi búvárvezető a sérültet gyorsan a felszínen várakozó csónakhoz vitte, majd a többi búvár is a felszínre emelkedett, és gyors elsősegély után a partra mentek. Ott egyből orvosi ellátást kapott a búvár, akinek a karján esett sebet néhány öltéssel összevarrták. Vélhetően különösebb következmény nélkül, gyorsan gyógyul majd a sérülés.

Miért is kell egy ilyen jelentéktelennek tűnő esetről beszélni? Csak azért, mert cápa a sztori főszereplője? Igen is, meg nem is. Bármi okozhat sérülést, tehát ilyen hírekből naponta többet is fel lehetne tenni, de nem említ meg az ember minden esetet, amikor valaki elesik a tengerben és beüti a térdét a kövekbe. Azért kerül szóba, mert ennek kapcsán ismét fel lehet rá hívni a figyelmet, hogy a cápás merülésnek, mindig vannak bizonyos kockázatai, ahogy sok minden másnak is. Tudatosan kell viselkedni a víz alatt, ha cápa bukkan fel, be kell tartani a biztonsági előírásokat, és természetesen fontos az is kéznél legyen a gyors, szakszerű segítség. Ott volt a búvárvezető, aki a felszínre vitte a búvárt, ott várta őket a csónak, a parton pedig az orvos.

Tehát nagy-nagy sztori nincs, inkább csak egy eset, ami fokozott óvatosságra kell intsen minden búvárt, ha cápával merül. Érdemes a cikket átolvasni, mert a végén összefoglalják a merülési szabályokat.

[ Bigblue blog ]

Kapcsolódó írásaink:


Hozzászólást csak regisztrált felhasználótól fogadunk el. Regisztrálás/belépés.

Merülőhelyek

El Mina Wreck

Egypt, Red Sea

9/10 db alapján:érdekes(átlag: 4.1) átlagos nehézségű
max: 31m, látótáv: 10-25m

napihajós megközelítésroncs merüléskorallos, trópusi élővilág mesterséges élőhelydelfin

Látogasd meg és lájkold facebook csoportunkat, videóinkat pedig a Vimeo csatornánkon is elérheted.

Powered by babelrabbit engine © 2004-2024 Bunny - All rights reserved
Az oldal szöveges és képi tartalmának felhasználásáról az impresszumban tájékozódhatsz.
Impresszum / Adatkezelés