A Nemzeti Óceán‑ és Légkörkutatási Hivatal (NOAA) munkatársai egy, a Mexikói-öböl mélyén végzett expedíció során olyan állattal találkoztak, amelyről mindezidáig kevesebb mint húsz észlelést tettek a történelem során. A nagyuszonyú (vagy hosszúkarú) óriástintahalról (Magnapinna) és hatalmas, furcsán hajlongó csápjairól lenyűgöző felvételt is készítettek az óceánkutatók.

A NOAA kutatói a Windows to the Deep (Ablakok a mélybe) 2021 nevű expedíció során észlelték a ritkán feltűnő állatot, amely során az Atlanti-óceán nyugati területének mélytengeri régióit igyekeznek feltárni. A kutatók éppen a nyugat-floridai szakadéknál (annál a meredek tengerfenéki lejtőnél, amely a sekély partmenti vizeket választja el a Mexikói-öböl mélyétől) filmeztek, amikor feltűnt az óriási tintahal.

A nagyuszonyú tintahalnak nyolc karja és két csápja van, míg testének fő részéből, az úgynevezett köpenyből két nagy uszony nyúlik ki, amiket néha lágyan meglebegtet. Az áttetsző köpenyben találhatók a tintahal belső szervei, amelyek az óceánkutató jármű világításában sárgán és rózsaszínen ragyognak.

Mike Vecchione, a NOAA kutatója elmondta, hogy a nagyuszonyú tintahal karjai és csápjai is hosszú, spagettiszerű nyúlvánnyal rendelkeznek, ezért nagyon nehéz megkülönböztetni a karokat a csápoktól, ami nagyon szokatlan egy tintahal esetében.

A tintahalat körülbelül 2385 méter mélyen észlelték az óceánban, de a korábbi észlelések között 4735 méter mélységben tett felfedezés is található. A nagyuszonyú tintahalak családjának tagjai (eddig három fajt azonosítottak) széles körben elterjedtek a világ mélytengeri ökoszisztémáiban, de egyelőre nem világos, hányan lehetnek, hiszen nagyon ritkán sikerül találkozni velük – az biztos, hogy a Mexikói-öböltől Ausztrália partjaiig számos különböző helyen feltűntek már.

[ Qubit ]