»» ««

Végzetes gázolás Mexikóban

Külföld

Búvárokat ért súlyos baleset Mexikóban egy hajós kapitány óvatlansága miatt.

A víz alá merülő búvárokra ritkán jelenti az élővilág a veszélyt, sokkal jellemzőbb, hogy más emberek óvatlansága okoz bajt. Egy, a közelmúltban történt tragédia is arra figyelmeztet, mit okozhat ez.

Fontos alapszabály, hogy a búvárok merülésének helyét valahogy jelezni kell a felszínen. Az őket szállító hajó is használ zászlót, és a nyílt tengeren a felszínre emelkedő búvárok is szokták bójával jelezni, pontosan hol vannak. A többi hajónak ezt természetesen tiszteletben kell tartani, hiszen a búvárok feletti hajómozgások balesetet okozhatnak.

A mexikói eset során egy öt fős csoport merült alá egy roncsnál, és a merülés végén már a felszín közelében jártak, amikor egy másik, nagy méretű búvárhajó minden szabályt figyelmen kívül hagyva a roncs felé állt, hogy a saját búvárai merülni indulhassanak. A víz alatt levők közül ketten viszont már nem tudnak elhúzódni a hajócsavar elől, és súlyosan megsérültek, életüket pedig nem lehetett megmenteni.

A két, tengerbiológusként dolgozó amerikai férfi egyaránt a fején sérült meg, amikor az érkező hajó gyakorlatilag átgázolt a csoport felett. A vízben lévő többi búvár mesélte el a szörnyű pillanatokat, amikor társaik életüket vesztették. A másik hajó nem törődött a távolság tartásával, noha csak az előbb odaért búvárbázis kis hajója volt a roncs mellett, tehát talán közeledhetett volna más irányból is.

A balesetet okozó hajó kapitányát őrizetbe vették, de ez már senki életét nem adja vissza. Az eset tanulsága, hogy a vízen mindenkinek vigyáznia kell: a búvároknak is fel kell nézniük a felszín irányába emelkedés közben, a hajósoknak pedig figyelni kell arra, hol vannak a búvárok, mert számukra a gyorsan forgó hajócsavar nagy veszélyt jelent.

[ Big Blue blog ]

Kapcsolódó írásaink:
Minden információt Mexikó-ról.

Hozzászólást csak regisztrált felhasználótól fogadunk el. Regisztrálás/belépés.

Merülőhelyek

El Mina Wreck

Egypt, Red Sea

9/10 db alapján:érdekes(átlag: 4.1) átlagos nehézségű
max: 31m, látótáv: 10-25m

napihajós megközelítésroncs merüléskorallos, trópusi élővilág mesterséges élőhelydelfin

Búvárbazár

5mm-es neoprém ruha

Ár: 25.000 Ft.


Látogasd meg és lájkold facebook csoportunkat, videóinkat pedig a Vimeo csatornánkon is elérheted.

Powered by babelrabbit engine © 2004-2024 Bunny - All rights reserved
Az oldal szöveges és képi tartalmának felhasználásáról az impresszumban tájékozódhatsz.
Impresszum / Adatkezelés