»» ««

Óriásbombák a Dunából

Magyarország
2005. november 18.

Régészek megtalálták, tűzszerészek kiemelték.

Ha ez elindul, viszi a hídpillért - foglalta össze a lehetséges következményeket Kovács Gyula főtörzsőrmester, a tűzszerész búvárraj parancsnoka, miután az egyik bombát sikeresen a monitorra emelték és megszabadították gyújtószerkezeteitől. Így már érthető volt, hogy tegnap tíz órától miért zárták le az északi vasúti hidat, de úgy, hogy még a vonatok forgalmát is korlátozták. Ötszáz méteres védőtávolságot jelöltek ki a bomba vélt helyének környékén. Nemrégiben ugyanis kiderült, hogy bombákat rejt a Duna medre, ráadásul a budai parthoz legközelebb eső pillérek közelében. Ezeket a bombákat kellett a felszínre emelni, hatástalanítani és megsemmisíteni, hogy a második világháború rejtett mementói véletlenül se okozhassanak bajt.

A hidat rendőrök biztosították, a vízen leállították a hajóforgalmat, amikor a búvárok alászálltak, hogy megkeressék a robbanószerkezeteket.

- Néhány héttel ezelőtt egy régészeti csoport tagjai jelezték, hogy a vízben nagy valószínűséggel bombák vannak. A területet a honvédség tűzszerészei átvizsgálták és kiderült, hogy a mélyben három is fekszik az iszapban. - mondta el Szöllős Béla mérnök alezredes, az 1. Honvéd Tűzszerész és Hadihajós Ezred parancsnokhelyettese, aki szerint ekkora biztonsági határra nem véletlenül van szükség. Hasonló bombát vízből Esztergomnál szedtek ki a híd közeléből, de az csak százkilós volt. Az pedig ehhez képest apróság.

A vasúti híd pillérjeinek közelében nem véletlenül vette észre a szerkezeteket a régészek fenékradarja. Ezek ötszáz kilós, azaz féltonnás, második világháborús amerikai hídromboló bombák, amelyeknek csak robbanóanyaga egyenként fele a szerkezet össztömegének. Ezek pihentek az iszapban több méter mélyen, hogy aztán a búvár egyetlen gyalogsági ásóval kiszabadítsa a testet, majd a hajóra emelhessék.

- GP 1000-es, TNT alapú robbanóanyaggal. Az amerikai légierő szórta meg vele a hidakat, de ezek valamiért nem robbantak fel - magyarázza a főtörzsőrmester, fekete búvárruhában és mutatja a két gyújtószerkezetet. A tűzszerészeknek csak ritkán akad dolguk hasonló méretű bombákkal, mégis mintha álmukból felébresztve is tudnának mindent róluk. Igaz, a három bomba egyikét egy hete már felszedték, így volt mit tanulmányozniuk. Már akkor kijelölték a hétfőt, amikor majd a másik kettőtől is megszabadítják a folyót.

- Két gyújtószerkezetet is használtak az ekkora bombákhoz, hogy biztosan robbanjanak - magyarázza Kovács főtörzs az érintőgyújtók lényegét. Ezért a tűzszerészek megvizsgálták a bombákat, kivették a gyújtókat, amelyeket helyben megsemmisítettek. A testeket pedig a gyűjtőhelyükre szállítják, ahol az lesz a sorsuk, amire szánták őket. Felrobbannak.

Addig azonban a másikat is a felszínre kell hozni. A hajó megközelítette a sárga bóját, hogy ott a búvár ismét a gyalogsági ásójával lapátolja az iszapot a hideg és zavaros Duna fenekén. Aztán a hajóra emeljék a másodikat is, kiszerelték a gyújtószerkezeteit, és magától értetődően nyugtázták: kész.

Pedig kiderült, hogy a hídrombolók nem egyszerű bombák. Ha azok - a tűzszerész terminológiával élve - elműködnek, úgy 200-500 méteres környezetben mindent letarolnak, nem szólva arról, hogy viszik a hídpillért. Szöllős alezredesék pedig - kívülről nézve - éppolyan magától éretetődően végezeték ezt a folyó fenekén bombakiásós mutatványt, mintha semmi nem lenne ennél természetesebb. Mégse örült, amikor jó szerencsét kívántunk. Ez tűzszerész körökben nem szokás.
- Inkább egy kalappal...

[ Népszabadság Online ]
Kapcsolódó írásaink:


Hozzászólást csak regisztrált felhasználótól fogadunk el. Regisztrálás/belépés.

Merülőhelyek

Finolhoss

Maldives

1/1 db alapján:érdekes(átlag: 4) átlagos nehézségű
max: 26m, látótáv: 10-25m

napihajós megközelítészátony merüléskorallos, trópusi élővilág sziklás, hasadékos élőhelyteknős

Búvárbazár

Mares Trilastic 5-4-3 Lady 6-os

Ár: 35.000 Ft.

Látogasd meg angol nyelvű oldalunkat, lájkold facebook csoportunkat, videóinkat pedig a Vimeo csatornánkon is elérheted.


Powered by babelrabbit engine © 2004-2019 Bunny - All rights reserved
Az oldal szöveges és képi tartalmának felhasználásáról az impresszumban tájékozódhatsz.
impresszum / contact / Médiaajánlat / Adatkezelés