»» ««

Kaland a mélyben

Egyéb
1/3. oldal

A búvárkodás igazi kaland. Számunkra a felfedezés, a korábban ismeretlen víz alatti élet megismerése okán, de a filmesek számára ez általában kevés.

ők a búvárkodás veszélyes voltára koncentrálnak, a mélységre, a cápákra, a levegő elfogyására. Persze ezek után indokolni is kell a vakmerőséget: a merülést a hirtelen meggazdagodás reményében vállalják a búvárok. Kialakult hát egy önálló műfaj, amikor egy kis létszámú csapat indul kincsvadászatra a víz alá.

Kincskeresők és kalandorok

Underwater!Ez a jellegzetes filmtípus nem feltétlenül maradandó alkotásokkal büszkélkedhet. Az alaphelyzet gyakran annyira megköti a filmesek kezét, hogy manapság is szinte ugyanazok a fordulatok köszönnek vissza, mint a legelső kalandfilmekből. Érdekesség, hogy kevés kivétellel a búvárfilmekben nem nagy sztárok szerepeltek, ők is inkább csak karrierjük kezdetén vagy leszálló ágában, és gyakori közös vonás, hogy a nagy, felhőtlen, boldog befejezés is elmarad. A víz alatti felvételeket több módszerrel készítették, néha dublőrök ugrottak be, gyakoriak a medencében, díszletben forgatott jelenetek, alkalmanként pedig kifejezetten igényes munkát végeztek a filmesek. Ez azonban nem menti meg a gyatra és a búvárokat megmosolyogtató túlzásokkal operáló forgatókönyveket. Mindenesetre érdemes néhány filmre felhívni a figyelmet, a cikk további részében pedig azok a filmek kerülnek terítékre, ahol a búvárkodás nem víz alatti kincskeresés kapcsán kapott szerepet.

Immáron ötven éve annak, hogy a mozikba került Jane Russell főszereplésével az Underwater! című klasszikus, melyből sokat mertettek a később kalandfilmek készítői. Gyakori felállás a két férfiből és egy nőből álló búvárcsoport, tehát már indításkor valamiféle háromszög sejteti a későbbi konfliktusokat. A kincset egy rég elsüllyedt hajóból kell kiemelni, ami bármikor maga alá temetheti a búvárokat, és persze feltűnnek a cápák is. A filmek általában nagyvonalúan lerövidítik az esetleg évekig tartó keresés folyamatát, és gyakran feltűnnek a zsákmányt a felszínen elrabolni szándékozó "keselyűk" is. Mindenesetre az Underwater! a maga idejében igencsak látványos filmnek számíthatott, az izgalmas víz alatti jelenetek és Jane Russell akkoriban csinosnak számító fürdőruhája miatt...

Boy on a DolphinMás híres színésznő is belekóstolt akkoriban a búvárkodásba. Ki hinné, hogy Sophia Loren az 1957-es Boy on a Dolphinban szivacshalászt alakít, és egy elsüllyedt roncs kincsének kiemelése érdekében még készülékkel is a víz alá merül? Partnerei Alan Ladd és Clifton Webb voltak a kutatásban.

Szintén kevesek által ismert tény, hogy az akkoriban futószalagon főszerepeket alakító Király, Elvis Presley szintén roncskutatásra adta a fejét - legalábbis a vásznon. Az Easy Come, Easy Go (Kalifornia kincse) 1967-ben készült, Elvis már túl volt a legsikeresebb filmjein, de azért néhány dal itt is elhangzik, és a leszerelt katonát alakító rock´n´roll-sztár a víz alatt is megállja a helyét.

Ugyanebben az évben készült egy klasszikus francia kalandfilm, a Les Aventuriers (Kalandorok). A rendezője Robert Enrico, két főszereplője Alain Delon és Lino Ventura volt. A pilótákból kincskereső búvárrá lett kalandorok története három évtized elteltével is a műfaj legjobb alkotásai közé tartozik, mindenkinek ajánlom figyelmébe.

A németekről tudjuk, hogy szeretnek búvárkodni, hiszen a világ minden sarkában találkozhatunk velük a víz alatt. Természetesen akadtak filmjeik is, amelyekben főszerepet kap a merülés. A kincsvadászatról szólóak közül a Haie an Bord 1971-ben készült, a németeknél elsősorban énekesként népszerű Freddy Quinn, valamint Karin Dor főszereplésével. Az Ein Toter Taucher nimmt kein Gold, azaz Halott búvárnak nem kell arany című film 1974-es, a nagy zsákmány reményében összeálló csapat szintén egy elsüllyedt hajót akar kifosztani. Természetesen a bonyodalmak itt sem maradnak el, és a sztori vége sem egy könnyed happy end.

The DeepTalán a legismertebb kalandfilm ebben a műfajban a The Deep (A mélység). Az alapsztorit a Cápát is író Peter Benchley jegyzi, a színészi gárda pedig elsőrangú: Jacqueline Bisset domborít Nick Nolte és Robert Shaw oldalán. A szerző egy kicsit csavart a szokásos történeten, tehát az elsüllyedt hajó fő vonzereje nem mindenki számára az arany. A film az én megítélésem szerint nem is nagyon kopott meg, kifejezetten izgalmas és élvezhető, és nem csak az akkor még fiatal Jacqueline Bisset vizespólós jelenetei miatt. Sőt, a nálunk is kapható könyvváltozat szintén kifejezetten jó olvasmány.

Van, akit karrierje nem túl sikeres periódusában talál meg egy kalandfilm főszerepe. Brooke Shields fiatal kora ellenére 1984-ben már túl volt legnagyobb filmes sikerein. Az ebben az évben készült Wet Gold (Gyilkos arany), ami már moziforgalmazásra sem került, inkább kitérőnek tűnhetett a számára. Becsületére legyen mondva, a víz alatti jeleneteket végigcsinálta, és a végeredmény is vállalható lett. Még ha sok újdonság nincs is benne: Brooke két társával merül egy elsüllyedt roncshoz pár aranyrúdért, a roncs instabil, a felszínen rablók tűnnek fel, és halálos viszállyá válik a szerelmi konfliktus is. A sokadik variáció egy témára, de ha valaki éppen elcsípi egy tévéadón, kár elkapcsolnia.

Into the BlueAz 1989-es The Evil Below szintén kincskeresős filmnek indul. Wayne Crawford és June Chadwick, a főszerepet alakító színészek azt hiszik, az elsüllyedt hajó legnagyobb titkát az értékes rakomány jelenti, ám később kiderül, hogy egy élőhalott jelenti az igazi ellenséget, nem a mélység vagy a kiszámíthatatlan áramlatok. Kétségtelen, ez egy gyatra film, rossz víz alatti felvételekkel, de a kissé zavaros történet miatt egyedi bája van.

Az Into the Blue pusztán azért került bele a teljesnek korántsem tekinthető összeállításba, mert megfelelő bizonyítéka annak, hogy még 2005-ben is jó gondolatnak tűnt egy elsüllyedt kincsről és fess búvárokról szóló kalandfilm-krimi egyveleg leforgatása. Az egyik főszereplő a korábbi Flipper-lány, Jessica Alba, mellette többek között Paul Walker és Scott Caan búvárkodik a Bahamák kellemesen meleg vizében, időnként - nem meglepő módon - cápák közt, a hangulat kedvéért.

A sort még lehetne folytatni, pusztán érdekességként megemlítem a Black Water Gold (1970), a megmosolyogató jelenetekben bővelkedő The Treasue of the Jamaica Reef avagy Evil in the Deep (1974), vagy a hőskorszakban készült Undersea Girl (1957) és September Storm (1960) címét. Ám némelyik filmhez már nem egyszerű hozzájutni, néha nagyobb kutatómunkát igényel, mint a búvárok kincskeresése.


Az írás a következõ lapon folytatódik!

Első   Visszalép Következő   Utolsó

1 2 3

Hozzászólást csak regisztrált felhasználótól fogadunk el. Regisztrálás/belépés.


 4. elche 2012 júl 21. 19:46  
Időutazásban már 2006-ben sem voltam jó.:)
 3. Jules 2012 júl 21. 14:47  
Hiányoltam (vagy figyelmetlenül olvastam):
Sanctum (2011) - IMDb
The Cave (2005) - IMDb
és persze a felejthetetlen klasszikust :-)) :
Closed Spaces on Vimeo

Persze a 2006 utáni filmek kihagyása megbocsátható :-D
 2. elche 2012 júl 21. 14:06  
Koszonom a kiegeszitest! A nagy keksegnek es meg ket apneas filmnek kulon cikket szenteltem par eve, mert valoban megerdemlik a figyelmet. A masik ketto kozul csak a Kek tenger, feher halal cimet ismertem, de latni nem lattam azt se. Egyszer talan raszanom magam arra is, hogy a buvartema tv-s megjeleneset osszegezzem, mert rengeteg sorozatnak volt ilyen epizodja, pl Charlie angyalai, stb.
 1. osember 2012 júl 21. 13:09  
"Mindenesetre érdemes néhány filmre felhívni a figyelmet, a cikk további részében pedig azok a filmek kerülnek terítékre, ahol a búvárkodás nem víz alatti kincskeresés kapcsán kapott szerepet."

Nagy kék országút
Kék tenger, fehér halál
A nagy kékség

Merülőhelyek

Nelivaru Haa

Maldives

2/2 db alapján:kimagaslóan érdekes(átlag: 5) könnyű körülmények
max: 28m, látótáv: 10-25m , áramlás

napihajós megközelítészátony merüléskorallos, trópusi élővilág sziklás, hasadékos élőhelynagy rája mantarája

Búvárbazár

5mm-es neoprém ruha

Ár: 25.000 Ft.


Látogasd meg és lájkold facebook csoportunkat, videóinkat pedig a Vimeo csatornánkon is elérheted.
A fórumban leírtakért a divecenter.hu felelősséget nem vállal, az kizárólag a hozzászóló magánvéleménye.

Powered by babelrabbit engine © 2004-2024 Bunny - All rights reserved
Az oldal szöveges és képi tartalmának felhasználásáról az impresszumban tájékozódhatsz.
Impresszum / Adatkezelés