»» ««

Sikeresnek bizonyult a Lundy melletti védett övezet

Környezetvédelem

A Devon északi partjainál található Lundy sziget melletti népszerű merülőhely körzetében hoztak létre először úgynevezett "No Take Zone" elnevezésű övezetet Angliában, amelynek köszönhetően újjáéledni látszik az élővilág.

A "No Take Zone" (védett övezet) a Lundy szigeti tengeri természetvédelmi terület keleti oldalán található, 2003-ban hívták életre, megegyezésben a helyi halászokkal. Semmilyen élőlény, tehát például rák vagy hal, nem vihető ki az övezetből.

A védett övezet életét folyamatosan nyomon követi és vizsgálja egy tudóscsoportot, hogy kiderüljön, követendő mintaként szolgálhat-e a kezdeményezés más területek számára, ám az egyértelmű választ csak körülbelül négy év múlva lehet megadni. Ezzel együtt azonban alig 18 hónap után már úgy tűnik, hogy az övezet eredményesen működik közre a tengeri élővilág újjáélesztésében.

- Rendkívül biztató, hogy ilyen rövid után már ennyire egyértelmű pozitív eredmények figyelhetőek meg. 18 hónap elteltével lényegesen több és nagyobb rákot találtunk a zónában, mint a zónán kívüli területeken. Átlagosan háromszor annyi, a halászat szempontjából engedélyezett méretűnél nagyobb rákot találtunk itt, mint a többi területen. Bár még csak a kezdeti szakaszában vagyunk a megfigyelésnek, reménykedünk benne, hogy a továbbiakban is növekedni fog a populáció, és az övezettel szomszédos területek is jobban be fognak népesedni, ami a halászat szempontjából is előnyös - mondta el Dr. Miles Hoskin, a kutatást vezető szakember a Divernetnek.

[ Divernet ]
Kapcsolódó írásaink:


Hozzászólást csak regisztrált felhasználótól fogadunk el. Regisztrálás/belépés.

Merülőhelyek

Gamul Soraya

Egypt, Red Sea

1/1 db alapján:érdekes(átlag: 4) átlagos nehézségű
max: 20m, látótáv: 10-25m

napihajós megközelítészátony merülés scenic, nézelődős merüléskorallos, trópusi élővilág sziklás, hasadékos élőhelyteknős

Búvárbazár

5mm-es neoprém ruha

Ár: 25.000 Ft.


Látogasd meg és lájkold facebook csoportunkat, videóinkat pedig a Vimeo csatornánkon is elérheted.

Powered by babelrabbit engine © 2004-2024 Bunny - All rights reserved
Az oldal szöveges és képi tartalmának felhasználásáról az impresszumban tájékozódhatsz.
Impresszum / Adatkezelés