Repülő állkapcsok
Utazási élmények2/3. oldal
II. rész
Szemtől-szemben a nagy fehérrel
A Simon’s Town-i hadikikötő öblös sziréna-hangjára pattan ki szememből az álom. Reggel 6 óra van. Az ágyamból fekve belátni az egész False-Bay-t. A koromsötét égbolt alján alig látható, halvány ibolyaszínű csík jelzi csupán a közelgő napfelkeltét. Húsz perc múlva már a kikötői mólón húzom magam után a nyikorgó kerekű búvárboxot. Csípős a hajnal, fejem fölött hidegen sziporkázik a Dél-Keresztje. - Hi, guys! - süvölt felénk Rob harsány reggeli köszöntője. Hajónk, a Blue Pointer tatján a hajnali látóhatár bíborfényéből komoran rajzolódik ki a cápaketrec sziluettje. "Bennfentesként" egyből elfoglalom a helyem a hídon, a kormányállás mellett. A többiek a fedélzeten hallgatják Lawrence eligazítását. Felmordul a motor, a Blue Pointer méltóságteljesen fordítja az orrát a horizont aranycsíkja felé. Ahogy elhagyjuk a móló védelmét, oldalba kapjuk a görgő hullámokat. Az öböl közepén vastag, ólomszürke lepel borítja a felszínt. Néhány perc, és hajónkat elnyeli a köd. A hűvös, nyirkos levegő bekúszik széldzsekim alá. Aztán lassul a Blue Pointer futása, leáll a motor. Az orr irányában sötét sáv bontakozik ki a hajnali párából. A Seal-Island. Az enyhe fuvallat felénk hordja több tízezer fóka ugatását. A hajó kilátó fedélzetén feszülten figyeljük a tőlünk jó ötven méterre a vízből ki-ki ugró fiatal medvefókát. Hirtelen, mintegy Polaris rakéta, óriási fekete tömeg töri át a vízfelszínt. A hatalmas nagy fehér cápa megfordul a levegőben, és az összezárt állkapcsokban vergődő fókával együtt, széthulló vízpermet tölcsért vetve maga körül tűnik el a mélységben. A felkelő nap sugarai megannyi brilliánsként csillognak az aláhulló vízcseppeken. Lélegzetet sem tudtunk venni, és már minden elcsendesült. Csak az afrikai szavannák dögkeselyűihez hasonlóan a "tetthely" felett keringő sirályok rikácsolása jelzi, hogy másodpercekkel korábban itt fejeződött be egy fiatal, meggondolatlan medvefóka élete. Az idősebb, tapasztalt fókák zárt csoportban úsznak át a veszélyes "cápafolyosón", mivel az összetartó csapatot a nagy fehér nem támadja meg. (Sőt gyakran a fókacsapat intéz kollektív rohamot a csoport körül ólálkodó cápa ellen). Oh, poor seal! - sajnálkozik mellettem Monique Fallows. Már számtalanszor látta a nagy fehért zsákmányolni, de sohasem tudja szánalom nélkül nézni a póruljárt fókákat - magyarázza nekem. Időközben előbukkan a nap a parti hegyvonulat mögül, száműzve a ködöt, és gyöngyházfénnyel bevonva a tengert. A hajómotor ismét felzúg, lassú, kényelmes tempóban közelítjük a Fóka-sziget északi végét, horgonyzóhelyet keresve.Végül a szigettől 100-150 méterre kötjük ki a hajót. A szél felénk hajtja a korántsem étvágygerjesztő guanó szagot. Előkerül a csalizsák, telve véres haldarabokkal, és hangos csobbanással landol a vízbelógatott, tízkilós tonhaltörzs mellett. Jól látható a csalizsák körül az olajfolt terjedése.
Egyenlőre nyugodt a felszín, lomha hullámok hintáztatják a hajót. Az emelkedő nap cirógató sugaraiban elkezdem a komótos beöltözést. Elmajszolok egy sonkás szendvicset, majd a 7mm-es Seemann overallt derekamra tolva, elnyújtózom a fedélközben. A kellemes ringatózástól éppen lecsukódna a szemem, amikor harsány csatakiáltás hasít a levegőbe. - Shark on the right side!- Cápa a jobb oldalon ! Azonnal talpra szökkenek, és kiszaladok a kormányfél felőli oldalra. Az erős napfénytől hunyorogva áthajolok a korláton, az azúrszínűvé vált csillogó vízfelszínt kémlelve. Hatalmas, fekete árnyék halad komótosan a tat felé. Oldalára dőlve elővillantja hófehér hasát, miközben a csali felé közelít. Semmi kétség, karnyújtásnyira manőverezik tőlem egy nagy fehér cápa, miközben cakkos szélű nagy hátúszója áttöri a felszínt .- Látjátok?- üvöltök diadalittasan társaim felé, számban érezve a Two Oceans aromáját. A nagy fehér most éri el a tonhal csalit, kelletlenül megszaglássza, majd leborít, és eltűnik a zöldeskék mélységben. A fedélzeten közben vezényszavak pattognak, a személyzet már tolja is a tat végén lévő leresztő rámpára a napfényben csillogó cápaketrecet. Hatalmas csobbanással tűnik el a vízben, hogy másodperc múlva felbukkanjanak a tetejét tartó fehér bólyák. A cápáknak először meg kell szokniuk a vízbemerült ketrecet. A fém mikroelektromos mezeje kíváncsivá teszi őket, amelyet az egymilliomod volt feszültség érzékelésére is képes fantasztikus szervükkel, a Lorenzini-ampullákkal észlelnek. Nem kell sokat várnunk, máris felbukkan egy újabb cápa. Ez kisebb, de céltudatosabb és sebesebb, mint az első látogató. Azonnal ráharap a baloldalon kivetett tonhaldarabra. Rob megragadja a kötelet, igyekszik kihúzni a csalit a cápa szájából. Vadul fortyog a víz, ahogy a nagy fehér küzd a megszerzett csaliért. Ide-oda rángatva fejét, végül letépi a haldarabot, és diadalittas farokcsapással tűnik el a mélyben.Az írás a következő lapon folytatódik!
(átlag: 4) nehéz körülmények 
Szeged
