»» ««

Aki vonzódik a cápákhoz

Interjú
2/3. oldal


"Még egy medencében is át lehet élni a lebegést"

Ahogy léptél előre a végzettség terén, lassan már az oktatói szint is elérhető, nem fordult-e meg a fejedben, hogy lelépsz egy évre, két évre, a világ végére?
De, ám ez az én szakmában nem lehetséges. Mint mindenkiben, ez bennem is megfogalmazódott, de abban a szerencsés helyzetben vagyok, hogy nagyon szeretem ezt csinálni, amit itt csinálok a rádióban. Nincs bennem kényszer a váltásra, hogy menjünk el egy évre a Vörös-tengerre.

Évente hány hosszabb útra futja az időből?
Voltak szép évek, amikor összejött öt hosszú hétvége is, de akkor már márciusban lenn voltunk, nekünk nyitották ki a kocsmát Silón. Amellett még belefért egy-egy nagy nyári és őszi túra. Ebben az évben nem voltam ilyen szerencsés, öt nap Horvátország mellett pár közeli tó volt, és október végén megyünk Hurghadára. (A szerk. megjegyzése: a cikkben látható víz alatti képek riportalanyunk, Rákóczi Ferenc felvételei, és ezen a bizonyos hurghadai túrán készültek.)

Horvátországban mennyire szeretsz új helyekre menni, vagy inkább a jól bevált dolgokat kedveled?
Sokszor voltunk Krk-en, egyszer Cresen, az volt még az első túrám. Akkoriban még lehetett helyi bázis nélkül merülni, sokat voltunk ott. Az idén megnéztük Pagot, nagyon jó merülőhelyek voltak. Voltunk nagy adriai vitorlás túrán kétszer egy hetet, az nagyon szuper, gyönyörű.

Az Adrián akkor ez a hajózás volt a csúcs?
Igen, az nagyon bejött. De nekem úgy általában bejön az adriai merülés is. Lehet, hogy azért, mert ott voltak az első merüléseim, oda kötődnek az első élményeim. Persze mindenki más. Sokan vannak talán olyanok, akik nem annyira a merülés élményéért mennek vízbe, szerintem viszont még egy medencében is át lehet élni a lebegést.

Azt a régi mondást, hogy az Adrián harminc alatt kezdődik az élet, mennyire tudod alátámasztani?
Régen jobban érdekelt a mélység, mindenki átesik azon a szakaszon, hogy kérdezgeti, milyen mélyen voltál... De ma már nem megyek a negyvenes határ alá. Örülök, hogy annak idején nem történt baj. Ma viszont már erre nem szívesen vállalkoznék.

A baráti körödben, akivel együtt túráztok, te mennyire számítasz tapasztalt búvárnak?
Egy barátom és én önként és örömmel vállaljuk fel a merülésvezetősködést, mi ketten vetettük bele magunkat mélyebben a búvárkodásba. Én amúgy is nagyon szeretem ezt, vezetni a többieket, imádom megkeresni az érdekességeket, földeríteni a helyeket. Kicsit olyan ez, mint ha első felfedező lennék. A mi csapatunk azért jó, mert mindenki nagyon ismer mindenkit, tudjuk, ki mire képes, ki mit szeret. Akkor kellemetlen, ha valakit odacsapnak hozzánk. Amikor kapunk vezetőt, akkor pedig azt szeretem, ha úgy merülünk, ahogy nekünk jó, ha keveset akarunk úszni, akkor keveset úszunk. Velünk is volt már olyan, hogy amikor a vezetőnk hosszútávúszásban akart csúcsot javítani, egyszer csak azt vette észre, egyedül van, mert szépen mind lemaradtunk.

Az írás a következõ lapon folytatódik!


Hozzászólást csak regisztrált felhasználótól fogadunk el. Regisztrálás/belépés.

Merülőhelyek

El Mina Wreck

Egypt, Red Sea

9/10 db alapján:érdekes(átlag: 4.1) átlagos nehézségű
max: 31m, látótáv: 10-25m

napihajós megközelítésroncs merüléskorallos, trópusi élővilág mesterséges élőhelydelfin

Búvárbazár

5mm-es neoprém ruha

Ár: 25.000 Ft.


Látogasd meg és lájkold facebook csoportunkat, videóinkat pedig a Vimeo csatornánkon is elérheted.

Powered by babelrabbit engine © 2004-2024 Bunny - All rights reserved
Az oldal szöveges és képi tartalmának felhasználásáról az impresszumban tájékozódhatsz.
Impresszum / Adatkezelés