A súlyozás nyilván nem a tapasztalt búvároknál jelent ilyen mélységű problémát. Sokkal inkább fontos, szerintem, egy kezdőnél akinek esetleg fogalma sincs arról, h mit csinál. Nekem volt alkalmam olyan OW tanulóval dolgoznom AOW kurzuson, akit 60 kilós létére, 5 kilóval engedett el az OW oktatója (trópus, 3 mil shorty), folyamatosan vagy a homokot súrolta, vagy próbált lejönni a felszín közeléből. Az AOW végére két kilóval vígan és jobb komfortérzettel merült. Mindenki idővel beállítja magának a megfelelő súlyokat, ruhától, mélységtől, körülményektől függően.
Az ólomöv leoldása nyilván nem az első prioritás mentési szituációban, de a felszínen leoldva egyszerűbbé teszi a mentendő társ felszínen tartását, ha nehézség támad a BCD felfújásakor. Vagy a bepánikolt búvár kicsit fog csak a dzsekibe való fújkodással törődni, viszont nagyon szeretne magához ölelni, mert azt érzi, h menten elsüllyed. Ha leoldod az övet, esetleg javul a közérzete.

PADI mondja... :-) Én azt tapasztaltam, hogy egész jól be lehet lőni ezzel a súlyt, de biztos van akinél más válik be.

Könyv szerint, ugye, normál lélegzetvételt benntartva a szem szintjén lebegsz a vízben, teljesen üres BCD-vel, palack kb. 50 bar-on. Ekkor vagy megfelelően súlyozva. Nagyjából működik is így.

Velem mindig van "póráz" (jon-line) és használom is, nyilván nem tapasztaltabb búvároknál, de a visszajelzések alapján extra biztonság érzését (illúzióját :-) ) adja a DSD vagy 5 merüléses OW búvároknak, főleg áramlásban illetve 2-3m látótávolságnál. Volt, hogy sikerült vele visszacsalogatni a rakétaként emelkedni kívánó delikvenst.

Ez valóban jó megoldás, nekem ezt OW-n tanította az ember, furcsa is volt amikor azt láttam, h vki nem így csinálja. Meg láttam nagylábujjra 1 méterről ráeső kétkilós ólmot, ami az övről csúszott le...

"...kb 4 meter melyen a homokba terdelve. Ahogy a konyvben meg van irva: kis viz beenged, orron at besziv, fuldoklas, irany fel. Oktato elkapja, (aki mar probalt panikolot visszafogni, az tudja h igazabol csak lassitani lehet)hajo jon, ideje csak annyi, hogy beforditotta maga ala. Negy helyen vagta vegig a propeller..."

A tanulság sztem a felfele nézésen kívül még az is, h ha hajókra lehet számítani, akkor CESA line, vagy vmilyen más felszíni jelző (kolbász, pl) használata evidens, nem? És használni is kell, nem csak magunkkal hurcolni... :-)

Pedig ez egy ilyen hely. Amikor ilyen erős ott az áramlás és "belenézel", akkor telenyomja a szád levegővel, vagy ha oldalt nézel, akkor kitépi. Többen átrágták ott már a mouthpiece-t. Az octopus egy standard Scubapro MK2-höz tartozó alap cucc volt, megbízható, minimumra állítva máshol még freeflow nem fordult elő vele.

A probléma az volt, hogy közel a 100ik merüléshez, elhittem, hogy de jó is vagyok. Pedig dehogy...

Üdv mindenkinek

Megosztanám egy történetemet én is, elnézést, ha picit hosszú. Talán tanulságos, talán jól megkapom hol rontottam el.. :-) Velem történt, nem tagadom le.
Szóval, Samesan (Thaiföld, Pattaya) közelében van a Hardeep nevű merülőhely, egy világháborús hajóroncs, eredeti nevén HMS Suddahib. Gyönyörű, már korallzátonynak is lehetne hívni, fantasztikus élővilág található rajta. Állítólag azért nevezték el Hardeep-nek mert egyszerre nehéz és mély is a merülés (ha a 18m-nél mélyebb merüléseket értjük alatta, könyv szerint). Nehéznek meg azért nehéz, mert két sziget között fekszik a roncs, pont ott, ahol az áramlás annyira felerősödik, mint egy hegyi folyó - ez komolyan ilyen. Ráadásul a roncs mögött 200 méterre kezdődik a "Lyuk", egy 90m mély szakadék, nem kedvtelési hely, úgy mondják, többnyire mosógéppel ellátva.
Megérkezünk, hajó kiköt a bójához, összeállítjuk a merülő csapatokat, dive-brief. Áramlás 40 cm, emelkedő, tudtuk ezt előre, hajrá. A népek (senki sem volt kezdő búvár) kinéztek a vízre, aszongyák, ma inkább a Hardeep nem, csak az éjszakai. Ketten maradtunk, egy régi sziú mondás járt az eszemben: "it's a nice day to die".. Beugrás, a kötelet elkapva éreztem, h ez meleg pite lesz. Merültem már korábban is itt, tudtam, h trükkösek az áramlatok és a 40 az itt inkább 60, de általában a reg nem volt a számban és úgy is oda tudtam húzni magam a bójához. Na ekkor ez az első másodpercben megdőlt, simán víz alatt volt a fejem ahogy húzódzkodtam, fasza lesz, mondok, de megcsináljuk. Buddyval lihegés egy kicsit a bójánál, semmi verbális és metakommunikáció - nem lehetett: szájunk tele regulátorral, két kézzel meg a kötélbe kapaszkodunk. Valahogy összejelzés, gyerünk le. Kőkemény izommunka kb 17m ig, a roncs pereméig, ott enyhül a dolog, levegő 150 bar, yippikaye, jó lesz ez. Beúsztunk az orrnál, ott van rögzítve a kötél, tök nyugis minden, nyüzsgő élet. Ahogy lebegtünk a tat felé, éreztük, h belül is kezd valami kis áramlás pezsegni, és ha pezseg akkor a tat felé, merre másfelé. De ez akkor még nem ütött szöget a fejünkbe csak akkor amikor levegő ellenőrzés, nekem 90, buddynak 100. Ó remek, még leglább 5 perc, 22 méteren 70 barig. Kijövünk roncs kb 2/3ánál, omfg, 2 másodperc múlva a tatban kapaszkodok, mint Károlybácsi Frakk pórázába. Nabmg... Ezt most akkor hogy? A madzag az orrban van rögzítve, én meg 30 méterrel arrébb, egy rohanó hegyi folyó közepén egy sült heringbe kapaszkodom. Társam kb 5 méterrel előttem, szintén mintha kissé bizonytalan lenne a jövőt illetően. Mindegy gyerünk előre, le a fenékre és mindenbe kapaszkodva húztunk magunkat előre a kötél felé, meg-megállva, levegő mennyi, 60.. Szóval voltak pillanatok amikor aszontam, h nem tudjuk megcsinálni, viszont 90 méterre sem akartam kerülni, 60 barral a palackban. Végül megvolt a kötél, levegő 40, király meglesz ez, feljebb úgyis kevesebb levegő kell. Emelkedünk, ugyanúgy lobogunk, mint a zászló, bicepszem már rendesen fáj, safety-stop, átölelem a kötelet, mint a tőserdői utcabálon a nyírfát, de valami sziszeg, valami sziszeg. Persze, hiszen az áramlás nyomja a gombot a sárgán. Nem kicsit, nagyon. Hosszú három perc, levegő egyre nehezebben jön, végre vége. Remegve felmászunk a hajóra, 0 és 10 bar között piheg a mutató. Elnéző mosoly, na látjátok...
Asszem nem kellett volna beöltözni, talán ott kezdődött..