»» ««

Tragikus szólómerülés

Külföld

Ebben az évben is emberéletet követelt egy mélymerülés az Attersee-ben.

2012 júniusának végén ismét szomorú hírek miatt került szóba a mélységéről is ismert ausztriai tó, az Attersee neve a fórumokban. Ezúttal egy egyedül merülni induló 55 esztendős lengyel búvár járt szerencsétlenül a Salzkammergutban található, 171 méter mély tóban.

A beszámolók szerint a búvárt a parton várakozó felesége vette észre, röviddel a merülés kezdete után: a férfi a felszínen lebegett és láthatóan valami baj érte. Az asszony segítséget hívott, a búvárt a partra vitték, ám sajnos életét nem sikerült megmenteni. A híradások szerint a búvár nem volt gyakorlatlan a szólómerülésben, technikai búvár képzettséggel is rendelkezett, saját felszerelése volt. Egy helyi búvároktató szerint 100 méteres mélységbe készült, de valami hiba történhetett a felszerelésével, mert alig negyedórát volt a mélyben, ám palackjai teljesen üresek voltak mire kivitték a vízből. A komputerének vizsgálata is azt igazolta, hogy nagy mélységben járt, mert 99,9 métert mutatott.

Az Attersee-nek az a pontja ahol a baleset történt népszerű a technikai búvárok körében, mert a víz gyorsan mélyül. Ám ennek megfelelően nagyon veszélyes is, sajnos a tóban majdnem minden évben történnek tragédiák.

[ taucher.net nyomán ]
Kapcsolódó írásaink:


Hozzászólást csak regisztrált felhasználótól fogadunk el. Regisztrálás/belépés.


 2. hopposztkopp 2012 júl 03. 13:13  
Mindennek megvan az ideje. Vegyük tudomásul. 55 évesen már nem váltjuk meg a világot. Ez a technikai merülés nem  az ötvenesek sportja. Persze van aki korát meghazudtolva...de tavaly is meghalt egy barátunk.
Az arénában a bikák mindig frissek és erősek, mint a víz ők sem öregszenek!
 1. vizidino 2012 júl 01. 11:30  
Érdekes lenne kitalálni egy olyan történéssort aminek ez a helyzet lehet az eredménye. 100m -re azért valószínűleg trimix -szel ment, volt nála vagy 4 különböző gáz, nem nagyon tudom elképzelni hogyan ürülhetett ki mind 15 pec alatt. Vagy esetleg egy rövid fenékidejű deep air -t tervezett és narkózis alatt nem tudott mit kezdeni egy free flow -val?  

Merülőhelyek

Siyul Kebira

Egypt, Red Sea

2/4 db alapján:átlagosan érdekes(átlag: 3.8) átlagos nehézségű
max: 24m, látótáv: 10-25m , driftes , áramlás

szafaris megközelítészátony merülés scenic, nézelődős merüléskorallos, trópusi élővilágteknős jelentős halraj nyílt vízben

Búvárbazár

5mm-es neoprém ruha

Ár: 25.000 Ft.


Látogasd meg és lájkold facebook csoportunkat, videóinkat pedig a Vimeo csatornánkon is elérheted.
A fórumban leírtakért a divecenter.hu felelősséget nem vállal, az kizárólag a hozzászóló magánvéleménye.

Powered by babelrabbit engine © 2004-2024 Bunny - All rights reserved
Az oldal szöveges és képi tartalmának felhasználásáról az impresszumban tájékozódhatsz.
Impresszum / Adatkezelés