Horvátország

Nyomtatás
Mediterrán-tengerek

Általános: Beutazás útlevéllel vagy személyi igazolvánnyal, pénznem kuna. Utazási szezon május-szeptember.
Dekompressziós kamrák: Pula, Split, Zágráb, Dubrovnik, Zadar, Crikvenica. Vészhelyzeti telefonszám: 112 vagy 9155
Kis túlzással azt is mondhatnánk, hogy a magyar búvárkodás bölcsője az Adria horvát szakaszán ringott, bár akkoriban még Jugoszláviának hívták az országot. A mai Horvátország véres háborúban szakadt el Jugoszláviától, és a függetlenség első éveiben az újjáépítésre koncentráltak. Ám tudatos munkával és célzott fejlesztésekkel (elsősorban nagyarányú autópályaépítésekkel) Európa egyik legnépszerűbb turistaúticéljává sikerült kiépíteni. A búvárkodás már régen is népszerű volt, de manapság a búvárok mellett (vagy helyett) az átlagos utazókat is várják.

Az Adria korábbi népszerűségéhez hozzájárult az, hogy a megfizethető árú éves merülési engedély birtokában gyakorlatilag szabadon lehetett merülni szinte az egész partszakaszon. A magyar búvárok is saját csónakkal, kompresszorral jártak Horvátországba, vagy csak palackot béreltek. Ennek az állapotnak az vetett véget, amikor megváltoztak a horvát merülési szabályok, az egyéni merülési engedély árát sokszorosára emelték, így az ide utazó búvárok többsége búvárbázisokról indul el merülni. Ez jelentősen megdrágította a korábbi kempingezős, partról merülgetős hosszú hétvégékhez képest az utak árait. A számtalan búvárbázis változó színvonalú szolgáltatást nyújt, a Földközi-tenger átlagához képest semmivel sem olcsóbb árakon. Sőt, több helyen a nemzetközi gyakorlattól eltérően felárat kérnek a palackért és az ólomért is. A biztonság kedvéért érdemes előre tájékozódni a részletes árlistáról.

A jobb merülőhelyeket általában hajóval lehet elérni. A búvárbázisok hajói közt viszont nagy a különbség, érdemes erre is odafigyelni. Az ország partszakaszát általában három térségre osztják: Isztria, Kvarner, Dalmácia. Az Isztrián hűvösebb a víz, 30 méteres mélységben még nyáron is 20 fok alatt marad, és gyakran rossz a látótávolság. Viszont itt nyugszanak az Adria talán leghíresebb roncsai, mint a Baron Gautsch vagy a Coreolanus. A merülések ára is ezen a részen a legmagasabb. A Kvarner-öböl leghíresebb szigete a magyarok által is jól ismert Krk, de sokan merülték már Cres falait is például. Dalmácia kapcsán szokták emlegetni a minél délebbi, annál jobb elvet, ám a merülések jellege tekintetében nincsenek hangsúlyos különbségek. Természetesen itt is akadnak roncsok, üregek, de a leggazdagabb élővilágot a Kornati Nemzeti Parkban lehet találni, ahol a védettséget élvező részeken háboríthatatlanul élnek az élőlények. A horvát partszakaszról nehéz kiemelni bizonyos helyeket, mert gyakorlatilag az Isztria északi csücskétől egészen a montenegrói határig mindenütt vannak elszórva búvárbázisok. Sőt, akár hajós szafarival is be lehet járni térségeket.

Az élővilág nem különösebben eltérő a különféle régiókban, bár természetesen vannak különbségek. A kisebb-nagyobb halak közül például a rája, a muréna, a csikóhal vagy a szentpéterhal számít különlegesnek, de különféle csigák, rákok, gorgóniák, szivacsok inkább a búvárok szeme elé kerülnek. A cápák közül a búvárok szinte kizárólag a kicsi és teljesen veszélytelen macskacápát látnak, és azt sem túl gyakran. Noha időnként a nyílt tengeren dolgozó halászok hálójába nagyobb ragadozó is akad, a cápák tekintentetében az Adria gyakorlatilag teljesen veszélytelen fürdőzők és búvárok számára egyaránt.

Az Adria közelségének köszönheti elsősorban a népszerűségét, noha nem rendelkezik a Földközi-tenger viszonylatában kiemelkedő merülési lehetőségekkel. Ám több színvonalas magyar búvárbázis is működik az országban, tehát Horvátország minden bizonnyal a jövőben is a magyar búvárok egyik legkedveltebb úticélja lesz.

Wikipedia: http://en.wikipedia.org/wiki/Croatia
Módosítási javaslat  
Országhoz kapcsolódó írásaink:
Stukatúra Drágulnak a horvát autópályadíjak
Új mesterséges zátony az isztrián Diszkont búvártúrák: Horvátország
Megszűnt a horvát búvárengedély Szent Iván Atlantiszban
Horvát hírek - 2009 nyár Szigorodó bírságok
Merülés az ElHawi Star-nál Cápafrász az Adrián
Búvár Bár: Harmadik típusú találkozás Merülés a Zenta roncsához
Megkezdődött az adriai búváridény Egy rabul ejtő horvát sziget


    fal, scenic
    fal
    roncs, (csak váz), scenic
    zátony, fal
Biograd
    fal, scenic
    zátony
    fal
    scenic
    fal, scenic
    zátony
    fal, scenic
    fal, roncs, (rakomány)
    fal
    zátony, roncs, (maradvány)
    zátony
    zátony, fal
    fal
    fal
    zátony, scenic
Brac
    fal, scenic
    fal
    fal, üreg
    fal, scenic
    fal
    roncs, (bemerülhető roncs), (csak váz)
    zátony
    fal
Cavtat
    scenic
    zátony, fal, üreg
    fal, scenic
    zátony, scenic
    zátony, fal, scenic
    scenic
    fal, roncs, (teljes roncs), scenic
    fal, scenic
    fal, scenic
    roncs, (bemerülhető roncs), (teljes roncs)
Cres
    fal, scenic
    barlang
    roncs, (teljes roncs), üreg
    fal, üreg
    fal, barlang
    fal
    fal
    fal, scenic
    fal, scenic
    fal, barlang, scenic
    üreg
Dolin
    roncs, (teljes roncs)
    roncs, (teljes roncs)
Dugi Otok
    fal, barlang, scenic
    fal, üreg, scenic
    zátony
    fal, scenic
Hvar
    fal, barlang, scenic
    fal, scenic
    scenic
    fal, scenic
    fal, scenic
Istria
    üreg, scenic
    roncs, (bemerülhető roncs), (teljes roncs)
    roncs, (bemerülhető roncs), (teljes roncs)
    roncs, (maradvány)
    roncs, (bemerülhető roncs), (teljes roncs)
    roncs, (bemerülhető roncs), (teljes roncs)
    roncs, (teljes roncs)
    fal
    roncs, (maradvány)
    scenic
    scenic
    scenic
    scenic
    scenic
    roncs, (bemerülhető roncs), (teljes roncs)
Kaprije
    fal, scenic
    roncs, (bemerülhető roncs), (teljes roncs)
    roncs, (teljes roncs)
    fal
    fal, scenic
Korcula
    roncs, (rakomány), scenic
    zátony, scenic
    roncs, (maradvány)
    scenic
    scenic
    zátony, scenic
    zátony, scenic
    zátony, scenic
    zátony
    fal, barlang
    zátony, fal, scenic
    üreg
    fal
    zátony, fal
    zátony
    fal, üreg, scenic
    fal, barlang, scenic
    zátony, scenic
    barlang, scenic
    zátony, scenic
    fal, scenic
    fal, barlang, scenic
    zátony, scenic
    fal, üreg, scenic
    barlang, scenic
    barlang, scenic
    barlang
Krk
    fal, üreg
    scenic
    fal, scenic
    zátony
    scenic
    zátony, fal, scenic
    fal
    fal
    fal
    zátony, fal, scenic
    scenic
    roncs, (teljes roncs), scenic
    roncs, (bemerülhető roncs), (teljes roncs)
    fal
    scenic
    fal
    fal
    fal, roncs, (teljes roncs), üreg
    zátony
    fal, scenic
Losinj
    roncs, (teljes roncs)
Omis
    fal
    fal
    fal, üreg
Pag
    scenic
    fal
    scenic
    fal, üreg
    roncs, (maradvány)
    fal
    fal, barlang
    fal, üreg
    fal, roncs, (rakomány)
    fal, üreg
    fal, scenic
    fal, scenic
    scenic
    zátony
    fal
    fal
    fal
    fal
    fal, üreg
    roncs, (teljes roncs)
    scenic
    fal
    fal, scenic
    fal
    fal, barlang
    zátony
    zátony, üreg
    fal
    fal, scenic
    fal, barlang
    scenic
    fal
    fal
    fal
    fal, scenic
    fal
    roncs, (rakomány), scenic
    zátony
    fal
Peljesac
    fal, scenic
    scenic
    roncs, (teljes roncs)
    fal
Rab
    fal, scenic
    scenic
    fal
    roncs, (teljes roncs), scenic
    fal, scenic
    scenic
    zátony, üreg, scenic
    scenic
    scenic
    zátony, üreg, scenic
    fal
    fal, scenic
    scenic
    roncs, (teljes roncs)
Razanj
    fal, scenic
    fal, scenic
    fal, scenic
    roncs, (maradvány), scenic
    fal
    fal, scenic
    fal
    scenic
    scenic
    fal, roncs, (rakomány)
    fal
    fal, scenic
Senj
    scenic
    fal, scenic
    fal, roncs, (teljes roncs), scenic
    fal, scenic
    zátony, fal, barlang, scenic
    fal, üreg, scenic
    fal
    barlang
    fal
Solta
    fal, scenic
    roncs, (teljes roncs), scenic
    zátony, scenic
    zátony, fal
    zátony, fal
    roncs, (bemerülhető roncs), (teljes roncs)
    fal, scenic
    zátony, fal, üreg
    zátony, fal, scenic
    fal, scenic
    scenic
Vis
    roncs, (maradvány)
    fal, barlang
    fal, barlang, scenic
    roncs, (teljes roncs)
    fal, roncs, (bemerülhető roncs), (teljes roncs)
    fal, roncs, (rakomány)
    fal, roncs, (teljes roncs), üreg
    zátony, fal, roncs, (rakomány)
    zátony, roncs, (rakomány)
    roncs, (bemerülhető roncs), (maradvány)
    roncs, (teljes roncs)
    roncs, (bemerülhető roncs), (teljes roncs)
    zátony, fal
Fotóalbumok:
8 kép
Stukatúra
34 kép
Divecenter.hu - Adriadive 2014 Shootout képei
14 kép
Krk 2014
7 kép
PAG2012 szeptember..
31 kép
Adriai verseny 2012 - kompakt kategória
23 kép
Adriai verseny 2012 - DSLR kategória
28 kép
Biograd - Pasman, 2010. szeptember
71 kép
Punat 2008
255 kép
Horvátország
23 kép
SUBMARINE fotósverseny nagylátószög
36 kép
SUBMARINE fotósverseny makró
15 kép
Horvát pillanatok 2007
12 kép
2007.04.28-05.01. Razanj
20 kép
Horvátország 2006
22 kép
Pag 2006 szept
50 kép
Cres 2006 szept
20 kép
Rovinj 2006
57 kép
Best of Adria 2006
50 kép
Fotósverseny 2006
39 kép
Horvát körút 2006
16 kép
Rab, Horvátország, 2005
16 kép
Rab, Fotós tanfolyam, Horvátország, 2005
25 kép
Rab, Horvátország, 2005
16 kép
Pag, Horvátország, 2005
31 kép
Korcula, Horvátország, 2005
29 kép
Stara Novalja, 2005 szept
22 kép
Rovinj 2005
22 kép
Punat vizein 2005 júl, Horvátország
32 kép
Pag sziget, Horvátország
16 kép
Rab, Horvátország, 2004
16 kép
Kaprije, Horvátország, 2004
35 kép
Közép - Dalmácia, Hajósszafari



[ Összes ország listája ]

Hozzászólást csak regisztrált felhasználótól fogadunk el. Regisztrálás/belépés.


 1188. Káplán 2017 máj 15. 10:34  
 1187. Káplán 2016 okt 08. 17:27  
 1186. Káplán 2016 már 15. 11:29  
Második bekezdés: ALAP.
 1185. Bárónő 2016 már 14. 16:08  
Persze átlépünk rajta.  A tüske megmarad, mert mindezek csak és kizárólag magyar bázisokon fordultak elő a magyar búvárral. Velem.
Amiért tüske: szolgáltatásban dolgozom. György herceg és a kevés pénzű, kevésbé jómódú, tisztelettudó vásárló ugyanazt az előzékeny kiszolgálást kapja. Mindig. (kivétel volt egy egyetlen alkalom, amikor a szegényebb többet kapott okkal.)
 1184. Káplán 2016 már 13. 18:59  
Ez konkrét sérelem emlékét vizionálja bennem.
A további 1183 bejegyzés a fórumban olvasható.

Country 1.3 © 2008-2012 Bunny

Merülőhelyek

Tobia Island (Sandy Island)
Egypt, Red Sea
1/1 db alapján:érdekes(átlag: 4) átlagos nehézségű
max: 35m, látótáv: 10-25m , driftes
napihajós megközelítészátony merülés scenic, nézelődős merüléshomokos élőhely korallos, trópusi élővilág tengeri füves élőhelynagy rája teknős legalább 1.5m-es hal

A fórumban leírtakért a divecenter.hu felelősséget nem vállal, az kizárólag a hozzászóló magánvéleménye.

Powered by babelrabbit engine © 2004-2018 Bunny - All rights reserved
Az oldal szöveges és képi tartalmának felhasználásáról az impresszumban tájékozódhatsz.
impresszum / contact / Médiaajánlat / Hirdetési lehetőség