»» ««

Egyre kevesebb a fókavadász

Környezetvédelem

A csökkenő kereslet miatt az engedélyezett kvóta töredékének elejtésére számítanak a szakemberek.

Az egykor nagyon sok fóka életét követelő vadászati szezon a közelmúltban kezdődött el Kanadában. A témában jártasak szerint minden korábbinál alacsonyabb lesz az elejtett fókák száma ebben az évben, mivel egyre kevesebben vásárolnak fókából készült terméket. Manapság a vásárlók egy része környezettudatosabb lett, és néhány termék forgalmazása (a fókabőr mellett például a bálnahús vagy a cápauszony-leves) egyre nagyobb ellenállása ütközik.

Ilyen előzmények után indult útnak nagyjából két tucatnyi halászhajó, amelyek Újfundland térségben kezdenek neki a sokak által mészárlásnak tartott vadászatnak. Az első jelentések szerint vastag jég és nagyon sok fóka van a területen, tehát elvileg akár a 335,000 állatra vonatkozó kvótát is teljesíthetnék a vadászok. Ám úgy tartják, 50-60,000 állatnál többet nem fognak elejteni, mivel a négy nagy felvásárlóból már csak egyetlen igényli a prémet. Így aztán nem nagy jelentőségű mennyi lenne a sokak által túl magasnak tartott kvóta, mert messze kevesebb állat esik majd áldozatul a vadászoknak.

A jelentős piacok közül az egyik legnagyobb érvágást az Európai Unióban szenvedte el a fókakereskedelem, ugyanis itt egyszerűen betiltották a termékek behozatalát. Nem csak ezeknek az országoknak a piaca veszett el, hanem a többi piacra is nehezebb lesz eljuttatni a prémet. A fókavadászatban dolgozók és a kormányzat is azt reméli, hogy sikerül átvészelni ezt a krízist, és lesz még piaca a prémnek. Szerintük a nyolcvanas években volt már hasonló válság, és azt is sikerült átvészelni. Ezért próbálnak új termékeket bevezetni, amihez az állatok húsát és egyéb részeit használnák fel, illetve új piacokat keresnek. Komoly összeget költöttek egy kínai bemutatóra, abban bízva, hogy a környezetvédelem iránt kevésbé fogékony ázsiaiak majd felvásárolják a fókákból készült termékeket. Ám úgy fest, hogy a mostaninál nagyobb mennyiségre nincs igény ott sem. Mindez ráadásul egy általános gazdasági visszaeséssel is párosul, tehát az EU-tiltástól függetlenül is szűkül a piac. Amikor ehhez képest a kormányzat még felemelte a kvótát 50,000-rel, a vadászok nem voltak lelkesek, hiszen a kisebb kvótát sem volt esély elérni.

Ahogy a kereslet csökken, az árak pedig a korábbi töredékére csökkentek, egyre kevesebb halásznak éri meg részt venni a fókavadászatban, így már tavaly is 74,581 állatot ejtettek el a jelentések szerint, noha a kvóta 280,000 volt, míg 2008-ban hasonló kvóta mellett 217,857 állatot öltek meg. Az állatok száma a szakértők szerint folyamatosan nő, a hetvenes évekhez képest már megháromszorozódott a számuk a nemzetközi tiltakozás miatti korlátozás hatására.

[ Truro Daily ]
Kapcsolódó írásaink:


Hozzászólást csak regisztrált felhasználótól fogadunk el. Regisztrálás/belépés.

Merülőhelyek

Abington Reef

Sudan

2/4 db alapján:érdekes(átlag: 3) átlagos nehézségű
max: 40m, látótáv: 10-25m , áramlás , driftes

szafaris megközelítészátony merüléskorallos, trópusi élővilágcápa teknős jelentős halraj nyílt vízben nagy rája legalább 1.5m-es hal

Búvárbazár

5mm-es neoprém ruha

Ár: 25.000 Ft.


Látogasd meg és lájkold facebook csoportunkat, videóinkat pedig a Vimeo csatornánkon is elérheted.

Powered by babelrabbit engine © 2004-2024 Bunny - All rights reserved
Az oldal szöveges és képi tartalmának felhasználásáról az impresszumban tájékozódhatsz.
Impresszum / Adatkezelés