»» ««

Bajban Kuvait koralljai

Külföld

Búvárok vizsgálták a zátonyok élővilágát az Arab-öbölben, és az eredmények elkeserítők.

A délkelet-ázsiai súlyos korallfehéredés híre után egy újabb problémás régióról olvashattunk a nemzetközi sajtóban. A Kuwait Diving Team szerint az ország partjai mentén élő korallok 90 százaléka elpusztult. Walid Al-Fadhel, a csapat vezetője szerint ez azonnali lépéseket sürget az illetékes hatóságok részéről, mert mielőbb meg kell találni az okokat és a megoldást. Az ezeken az élőhelyeken gyakrabban megfordulókat pedig arra kérte, minden olyan tevékenységgel hagyjanak fel, ami további károkat okozhatna.

A búvárok a felmérést a partvonal 50 kilométeres szakaszának több pontján merülve végezték, 1-13 méteres mélységben. Többek között Um Al-Maradim, Kheiran, Ras Al-Zor, Garouh, Um Diera, Teyler, Kubbar térségében vizsgálódva jutottak arra, hogy a túlnyomó többsége a koralloknak kifehéredett. Élettelen halakat is találtak a zátonyoknál, a víz felszínen lebegve illetve az aljzaton. Al-Fadhel nem tudott magyarázatot adni a jelenségre, ami akár a természeti környezet megváltozása, akár az emberi tevékenység miatt is bekövetkezhetett. A búvárok mindenesetre helyi és nemzetközi szinten is megosztották tapasztalataikat.

Egy olyan kampányba is belekezdtek, ami a zátonyok megóvásának fontosságáról szól, ezen túl pedig nagyon sok hulladékot és beszakadt hálót emeltek ki a tengerből. Javaslatot tettek a Kuwait Jaber védett övezetének kibővítésére, és koralltelepítési akcióban is részt vesznek francia szakemberekkel. Minden erőfeszítés arra irányul, hogy a most riasztó állapotúnak tűnő korallzátonyokat újból éppé tegyék.

[ globalarabnetwork.com ]
Kapcsolódó írásaink:


Hozzászólást csak regisztrált felhasználótól fogadunk el. Regisztrálás/belépés.

Merülőhelyek

Thistlegorm Wreck

Egypt, Red Sea

10/17 db alapján:kimagaslóan érdekes(átlag: 4.4) nehéz körülmények
max: 31m, látótáv: 10-25m , áramlás

napihajós megközelítésroncs merüléskorallos, trópusi élővilág nyílt vízi fajok mesterséges élőhelyjelentős halraj nyílt vízben legalább 1.5m-es hal teknős

Búvárbazár

Aqualung Titan 1 lepcso + szett

Ár: 10.000 Ft.


Látogasd meg és lájkold facebook csoportunkat, videóinkat pedig a Vimeo csatornánkon is elérheted.

Powered by babelrabbit engine © 2004-2021 Bunny - All rights reserved
Az oldal szöveges és képi tartalmának felhasználásáról az impresszumban tájékozódhatsz.
impresszum / contact / Médiaajánlat / Adatkezelés