| Kompozíció Új felszerelésem vízalatti életének első képeiből az egyik. Jobban szerettem volna a 105-ös optikával lencsevégre kapni, de így utólag tetszik az 50mm-es által készített is. Megtekintve: 2477
|
| Sallangos-póz Szent Péter halam üldözése végeztével pihenésképp´ ellavíroztam 25m-en picit. Ekkor találtam egy hatalmas, különálló sziklát amelyen igencsak feltünő jelenség volt ez csiga. Kb 4 cm hosszú volt és érkezésemnek nem tulajdonított különösebb érdeklődést. Szerencsére nem volt semmi zavaró tényező, így kényelmesen tudtam vagy 20 expozíciót rálőni. Ez egy a sok közül. Megtekintve: 3416
|
| Sárgaság Utolsó merülésünk utolsó perceiből. Pont találtam - végre- egy nyálkás halat amikor méterekre tőlem Pisti eszeveszett módon nekiáll fotózni. Kíváncsiságom csak nem hagyott nyugodni, odamentem. Ez a kb 6-8cm-es csillag-csiga díszelget István gépe előtt. Alapos munkája után átadta a terepet nekem is. Köszönet érte! Megtekintve: 2497
|
| Brumi és a roncs A bázistól mintegy 20 perces motorcsónakozással értünk a roncs helyszínére. Merülésvezetőnk szerint kb 20-25 éve nyugszik a kis halászhajó a tenger mélyén. Jórészt fa ill. fém az anyaga és bizony rendesen megkezdte már az idő. Sajnos a látási viszony gyatra volt de mégis kellemes élményt nyújtott a 18 és 25m közötti mélységben tett látogatás. Megtekintve: 2545
|
| Kis sziklahal Sokan voltak, mégis ez a példány nyújtotta a legjobb feltételeket. Nem zavartatta magát, bőven megközelítettem 10cm-en belül. Megtekintve: 3242
|
| Farkasszem Sajnos manapság már a polip is "nagy dolog". Csodálkoztam is, hogy minden egyes merülésen találkozhattunk legalább egy példánnyal. ő egy pozidóniás mező szélén pihent amikor megláttam. Hirtelen jöttemre szinte reagálni sem tudott, így felhőtlenül fotózhattam vagy 10 percen keresztűl. Megtekintve: 2589
|
| Remete Éjszakai merülés végeztével találtam a közel 10cm-es rákot hatalmas lakásával. 5-6 kattintás után unottan hátat fordított és egy megközelíthetetlen résbe tuszkolta magát. Megtekintve: 2427
|
| Éjszaka Kapva a lehetőségen, csatlakoztam az éjszakai merüléshez jelentkezőkhöz. Este 9 órára létszámunk -a merülésvezetővel együtt- 4 főre redukálódott. Igazából sok képet nem készítettem, bár társam bőven szolgált témával. Eme kis hal poziciója (mint párnára hajtaná fejét) valahogy megtetszett. Megtekintve: 2670
|
| Szent Péter-hal Első találkozásom SztPéter hallal. Sokat hallottam róla, sokan találkoztak már vele. Csapatunk szemfüles tagjai már bőven "jól laktak" mire én is odaértem. A nagy forgalomra való tekintettel igen szégyenlős lett alanyom és csak két-három exponálásra adott lehetőséget, majd jól megízzasztott. Köszönet Krisztának a tájékoztatásért! Megtekintve: 7925
|
| Pisti kollega Pisti első kattogtatásit örökíti meg a kép. Új a gép, új a tok, új a vaku... Hajrá! Megtekintve: 2724
|