»» ««

Öt római kori roncs egy körzetben

Külföld
2009. július 30.

Olaszországban fedezték fel az egymás közvetlen közelében levő maradványokat.

Az Aurora Trust nevű társaság kutatói az ország nyugati partszakaszán levő Ventotene szigeténél bukkantak rá az értékes leletekre. Az öt római kereskedelmi hajó különböző korokból származik, és nagyjából száz méteres mélységben nyugszanak.

Az ókorban élénk kereskedelem egyik központja volt Róma, és ezek a roncsok képet adnak arról, milyen jellegű termékeket szállítottak a tengeri úton. Manapság a mélyben már elsősorban az amforák és más tároló eszközök maradtak meg, hiszen a fából készült hajók teste elkorhadt a tengerben. Elvileg a mélyen levő maradványok biztonságban vannak, de a kevert gázas merülési technikák hétköznapivá válásával már sokak számára elérhető a száz méteres mélység- és bizonyára akadnak rosszabb szándékúak is a búvárok közt.

Maga a kutatás még 2008-ban kezdődött, amikor szkennerrel vizsgálták a tengerfeneket a sziget körzetében, és elkészítettek egy térképet a helyszínről. A második fázisban, 2009-ben távirányítású járművel vizuálisan is megvizsgálták a lehetséges roncslelőhelyeket. Végülis öt különböző roncsot azonosítottak, a 13-20 méteres hosszúságú hajók egyike spanyol amforákat szállított, míg voltak olasz borral teli amforák vagy Észak-Afrikából származó, két méternél is nagyobb amforák is a víz alatt talált maradványok közt. A következő szakaszban búvárok merültek a mélybe, majd néhány tárgyat is kiemeltek. A csoport 2010-ben tér majd vissza, hogy folytassa a kutatást.

Kapcsolódó link: Videofelvétel az egyik roncs rakományáról

[ Aurora Trust ]
Kapcsolódó írásaink:


Hozzászólást csak regisztrált felhasználótól fogadunk el. Regisztrálás/belépés.

Merülőhelyek

P29 Patrol Boat Wreck

Malta

5/5 db alapján:érdekes(átlag: 4) átlagos nehézségű
max: 34m, látótáv: 10-25m

parti merülésroncs merüléshomokos élőhely mesterséges élőhelyföldközi tengeri muréna jelentős halraj nyílt vízben nagy rája

Búvárbazár

Seemannsub szárazruha zokni L/XL

Ár: 3.495 Ft.

Látogasd meg angol nyelvű oldalunkat, lájkold facebook csoportunkat, videóinkat pedig a Vimeo csatornánkon is elérheted.


Powered by babelrabbit engine © 2004-2019 Bunny - All rights reserved
Az oldal szöveges és képi tartalmának felhasználásáról az impresszumban tájékozódhatsz.
impresszum / contact / Médiaajánlat / Adatkezelés