»» ««

Újrahasznosított ötlet

Külföld

A törökök megirigyelték a mexikói víz alatti szoborpark sikerét, és maguk is ilyet akarnak Antalya közelében építeni.

Valóban nagyon sokan beszéltek a Jason deCaires Taylor által megálmodott különleges tengermélyi szoborparkról, ahol döbbenetes mennyiségű alkotást helyezett el a művész. Az embereket, különböző tárgyakat, élethelyzeteket ábrázoló szobrokat szép lassan benépesíti az élővilág, és érdekes lesz megfigyelni, hogyan változik majd meg az egész szoborpark, miként válik a tenger szerves részévé. deCaires Taylor a közelmúltban úgy nyilatkozott, hogy immár a maga részéről befejezte a projektet: összesen 510 alkotása kapott helyett a múzeumban.


A szoborpark pedig óriási siker lett, talán még az előzetes várakozásokat is felülmúlta, hogy az érdekes merülőhelyekben egyáltalán nem szűkölködő Mexikóban ennyi embert vonzhat egy mesterséges zátony. Egyetlen év alatt 250,000 ember jött el a szobrok kedvéért erre a helyre, és erre azért mindenhol felkapták a fejüket.

A törökországi Antalyában például úgy gondolják, a Földközi-tengerben is sikeres lehet a karib-tengerihez hasonló víz alatti tárlat. Mivel a helyiek szeretnék, ha több búvár érkezne a régióba, ezért elkezdődött egy olyan projekt előkészítése, aminek a végén megvalósulhatna a törökök tengermélyi szoborparkja. Valószínűleg Side közelében lenne a pontos helyszín. Az egyik helyi illetékes szerint Antalya végre bekerülhetne a búvárok kedvenc úticéljai közé, ami ma már szinte minden tengerparti ország fontos célkitűzése. Annyira tömegessé vált a búvárturizmus, hogy megéri kifejezetten az ő kedvükért pénzt fektetni egy-egy ilyen tervbe.

Természetesen a megvalósítás nem egyszerű, hiszen Mexikóban is hosszú évekig tartott a munka. Figyelni kell a megfelelő helyszín kiválasztására, a környezetbarát anyagok használatára, és persze az sem árt, ha nem csak úgy letesznek pár szobrot, hanem üzenete is van a tárlatnak.

[ Hurriyet nyomán ]
Kapcsolódó írásaink:


Hozzászólást csak regisztrált felhasználótól fogadunk el. Regisztrálás/belépés.

Merülőhelyek

Tobia Hamra

Egypt, Red Sea

1/1 db alapján:érdekes(átlag: 4) átlagos nehézségű
max: 35m, látótáv: 10-25m , driftes

napihajós megközelítészátony merülés scenic, nézelődős merüléskorallos, trópusi élővilágnagy rája teknős legalább 1.5m-es hal

Búvárbazár

5mm-es neoprém ruha

Ár: 25.000 Ft.


Látogasd meg és lájkold facebook csoportunkat, videóinkat pedig a Vimeo csatornánkon is elérheted.

Powered by babelrabbit engine © 2004-2024 Bunny - All rights reserved
Az oldal szöveges és képi tartalmának felhasználásáról az impresszumban tájékozódhatsz.
Impresszum / Adatkezelés