»» ««

Belevágtunk!

Felszerelések
1/4. oldal

Ismét felbukkant tesztelő csapatunk az Újhegyi uszodában, ám ezúttal kizárólag hasított uszonyokkal tettünk próbát.

Megint az elején kell leszögezni egy fontos konklúziót: képtelenség lenne az öt tesztelt darab bármelyikére azt mondani, hogy minden búvárnak, minden helyzetben ideális választás. Olyan emberek jöttek össze tesztelni, akik a búvárok több rétegét képviselték. Le a kalappal előttük, amiért egyrészt vállalták a sok úszkálást, másrészt pedig igyekeztek a lehető legőszintébben és legkorrektebbül értékelni. Ezért csak köszönetet tudunk mondani nekik!

De hogy azért részletesebben is szóljak róluk, elárulhatom, valamennyien tapasztalt búvárok, de más fizikális felépítéssel, háttérrel, elvárásokkal. Csonka Judit, Ágh Csaba, Dobó Zoltán és Sopronyi Richárd, no meg a szintén mindegyik uszonyt kipróbáló, de részben érintett Szabó Károly (Bunny) véleményét nem könnyű közös nevezőre hozni. Természetesen azért megpróbálkozunk vele. Nekem, a parton levő segítőként kellett vezetni a jegyzeteimet, és célratörő kérdésekkel elárasztani szegény tesztelőket.

Mielőtt belemennénk az egyes uszonyok részletes értékelésébe, hasznosnak tűnik néhány szóban előre összefoglalni azt, amit a hasított uszonyokról tudni érdemes. A főleg USA-ban roppant divatos uszonyok kapcsán elsőre az áruk tűnik fel: még a legolcsóbbak is elég drágának számítanak. Hogy ebből mennyi a marketing, és mennyi a technológia, ezt megítélni nem könnyű, de valószínűleg a népszerűséget meglovagló bevételmaximálizálási szándék sokat nyom a latban.

Persze minden viszonylagos. Ha az uszony valóban sokkal jobb, akkor ár ide vagy oda, mégis sokaknak lehet megfontolandó választás: uszonyt nem cserélünk túl sűrűn. Jobb már elsőre testhezállót választani, mint később cserélni. A hasított uszonyok jellemzően a Nature´s Wing licencet átvéve készülnek. Az egyik legelső, és máig etalonnak számító Apollo BioFin uszonynál ismertté vált technológia lényege az, hogy az uszony pengéjének két széle merevebb, keményebb, míg a hasított, lágyabb penge ún. propellerhatása miatt könnyebb az úszás.

Apropó, úszás. A hasított uszonyokkal rövidebb mozdulatokkal kell krallozni, ha valaki ezt nem így teszi, nem sok öröme lesz az elvileg gyorsnak számító uszonyában. Tesztelőink figyelmét is felhívtuk erre, de mivel a merülések többségén nem a gyorsaság a meghatározó, ezért azt kértük, hogy próbálják ki az uszonyokat úgy, mint ha egy átlagos örömmerülésről lenne szó: lassú úszás, békázás, forgás mennyire kényelmes az adott uszonnyal.

Azt már a vízbeugrás előtt lehetett látni, hogy több szempontból is feloszthatóak az uszonyok. Az anyagot tekintve az Oceanic Vortex V12, az Atomic Aquatics SplitFin, a Tusa SF-8 X-pert Zoom esetén a gumi dominált, míg az Aeris Velocity Duo és a Seemann Sub XP pedig műanyag volt. Keménységet illetően a két alapvetően keményebb műanyag uszony mellett a Tusa tűnt merevebbnek.

Az írás a következõ lapon folytatódik!

Első   Visszalép Következő   Utolsó

1 2 3 4

Hozzászólást csak regisztrált felhasználótól fogadunk el. Regisztrálás/belépés.


 26. zozoba 2007 okt 09. 17:45  
A hasitott uszonyosok táborát gyarapitom én is, miután párszor kiptobáltam Bunny Vortex-ét. V12-m van nekem is  meg mégy 1 srácnak is. A békázás kicsit furcsa az elején abban igaza van a tesztelö csapatnak, de gyorsan rá lehet érezni, és utána semmi gond. Alapvetöen és is békázva uszok, csak ha sietni kell , vagy áramlás van akkor uszonyozok normálba. Az tény , a hasitott uszonnyal nem lehet akkor tempot elérni, viszont egy elég jo tempot nagyon könnyen lehet tartani vele, nem fáradsz el, nem görcsölsz, és a levegöfogyasztásod is jobb ez miatt...
 25. Luciferin 2007 okt 09. 11:03  
Ööö... Nagy lány, az elsődleges nemi jelleg az az, hogy valaki fiú, e vagy lány. Azt meg a nemi szervekből lehet tudni. Az elevenszülő fogaspontyoknál ezt a hímek esetében gonopódiumnak hívják, magyarul párzó szerv a neve, hogy elkülönítsék a magasabb rendűek hasonló szervétől. De nem olyan nehéz ezt megjegyezni: a hosszúfarkú a hím.
Kedves Garf: sisázás közben én északait merültem nem akad. széket foglaltam. Erről van egy videó is (remélem jó mélyen).
 24. elche 2007 okt 09. 11:00  
11 merülést nyomtam le az Aerisszel Gran Canarián. Jó? Szerintem igen. Hatékony, tudok békázni, stb. Csak éppen gyorsan feltörte a lábam két helyen a kiváló lábrész, és teljesen mindegy, mennyire lehet vele úszni, ha egy kis csapástól is megfájdul itt-ott a seb. Bunny uszonya egyszer volt rajta, nem volt vele ilyen gond. A Quattrómmal se.
 23. Bunny 2007 okt 09. 09:59  
/Keptar/kep/3581

Látszik a lábtartásomon is, hogy nem krallozva szoktam merülni ...

Ja, és még valami. Én maximálisan elfogult vagyok, ezért nem én teszteltem, hanem objektív fórumozók. Szóval az én véleményem erősen részrehajló ...
 22. Bunny 2007 okt 09. 09:58  
őszinte leszek. Én a merülés alatt 90%-ban békázok, és maximálisan alkalmas rá. Egy 2 órás uszoda alatt 5 uszonyt nem lehet tökéletesen tesztelni, emellett nagyon sokat számít a gyakorlat. A tesztelők hagyományos uszonnyal merülnek, én meg már évek óta ezzel, nyilván vannak apró trükkök, amiket az ember az idők során elsajátít. Volt anno az index fórumon olyan vélemény is, hogy nem lehet vele tolatni. Szerencsére ez engem nem nagyon zavar, és csont nélkül forgok, tolatok, békázok. Alapvetően mindent meg tudsz vele csinálni, csak sokkal kevesebb energiával, bár elismerem, sokszor több lábmozgással.

Nyilván egy kemény uszonnyal meg lehet tenni, hogy "ráállsz", vagy pl. békánál, tolatásnál egy csapással nagyobbat haladsz, ez nem is vita kérdés. Ráállni persze nem lehet, de nagyon lassú uszonymozgás kell csak, hogy ugyanúgy megállj függőlegesen pl. (vagy jó lebegő képesség ;-) ), tolatni lehet vele de nyilván lassabban, több csapással és trükkösebb, de lehet. Békázni szvsz tökéletesen lehet, azt nem értettem a többieknek miért nem ment, de lehet egyszerűen máshogy kell, amit én tudat alatt csinálok ők meg a hagyományosnak megfelelően próbálták, nem tudom. Ellenben pl. ha haladni kell, hát ... nyilván akinek van vádlija, az hagyományosra esküszik. Én képes voltam még a quattro-val is begörcsölni, na a V12-vel nincs ilyen gond. Sokszor csak akkor tudom meg, hogy volt áramlás a merülésen, amikor a felszínen a többiek emlegetik. Simán leúszom vele egy teknőst, halat, és áramlásban is volt, hogy amígy a többiek küzdöttek, én előre úsztam hogy fotózzam őket.
Na ez az, amiért én soha többet nem fogok hagyományos uszonnyal merülni, az igazi tesz amúgy egy-egy túrán van. Nem véletlen, hogy baráti körben miután odaadtam nekik 1-1 merülésre a V12-t jópáran vettek is gyorsan maguknak.
A további 21 bejegyzés a fórumban olvasható.

Merülőhelyek

Tiran, Woodhouse Reef

Egypt, Red Sea

1/2 db alapján:érdekes(átlag: 2.5) nehéz körülmények
max: 24m, látótáv: 10-25m , áramlás , driftes

napihajós megközelítésfal merülésnyílt vízi fajok korallos, trópusi élővilágteknős jelentős halraj nyílt vízben

Búvárbazár

Ratio computers O2 analizátor

Ár: 49.000 Ft.


Látogasd meg és lájkold facebook csoportunkat, videóinkat pedig a Vimeo csatornánkon is elérheted.
A fórumban leírtakért a divecenter.hu felelősséget nem vállal, az kizárólag a hozzászóló magánvéleménye.

Powered by babelrabbit engine © 2004-2022 Bunny - All rights reserved
Az oldal szöveges és képi tartalmának felhasználásáról az impresszumban tájékozódhatsz.
Impresszum / Adatkezelés