»» ««

Barlangi baleset Horvátországban

Külföld

Egy szlovén férfi vesztette életét a mély barlangrendszerben.

Az áldozat holttestét a horvát mentőegységek találták meg a Cetina folyó forrásánál levő barlangban, Civljane falunál, Knintől 20 kilométerre. A 38 esztendős, szlovén nemzetiségű Dejan Sarman és társai az erre a helyre szóló engedély nélkül búvárkodtak. Dejan a mélymerülés utáni emelkedés során eltűnt a leromlott látótávolságú vízben, társa pedig úgy döntött, egyedül folytatja az emelkedést. Amikor a felszínen kiderült, hogy Dejan nem jött fel, a vele együtt merülő búvárok kiadták a riasztást.

A mentőegység vezetője, Vinko Prizmic elmondta, hogy a keresés és kiemelés nagyon nehéz feladat volt, mivel ez egy rendkívül összetett üregrendszer, ahol a vízzel telt üregek és járatok némelyike több, mint 100 méteres mélységben van. A keresőcsapat tagjai trimix keveréket használtak a nagy mélység miatt. Nagy erőkkel folytatták a kutatást, mert reménykedtek benne, hogy talán egy olyan levegős részt talált a barlangrendszerben, ahol be tudja várni a mentőket. Végül egy nap elteltével, 24 méteres mélységben találták meg a búvárt. Jelenleg vizsgálatot folytatnak a baleset kapcsán, és a hatóságok minden búvárt figyelmeztettek, hogy ne merüljenek ebben a barlangban.

Dejan Sarman rutinos, képzett búvár volt, oktatói minősítéssel és a technikai búvárkodás terén is gyakorlatot szerzett. Honlapján is számos víz alatti felvételét osztotta meg a látogatókkal. Ebben a barlangrendszerben is kamerával merült, amikor nyoma veszett.

[ CDNN, NoviList nyomán ]
Kapcsolódó írásaink:
Minden információt Horvátország-ról.

Hozzászólást csak regisztrált felhasználótól fogadunk el. Regisztrálás/belépés.


 5. Balage 2009 júl 20. 22:04  
Kár fotós barátunkért. Tényleg szép képeket készített..  :o(

 4. jee_c 2009 júl 20. 17:28  
Ez lemaradt: részvétem.  Szomorú, mint minden búvárbaleset.
 3. macok 2009 júl 20. 17:19  
Jó képei vannak a honlapján.
 2. jee_c 2009 júl 20. 17:17  
Én nem vagyok barlangi búvár, de nem az az egyik legfontosabb szabály, hogy a vezetőkötelet ne hagyják el. Illetve annak szem elől tévesztése esetén nem szabad elúszni az adott pozícióról, hogy a mentésre érkezők megtalálják? Jól tudom ezt a szabályt?
 1. Káplán 2009 júl 20. 16:42  
Moist beszeltem a mentoegyseg egyik buvartagjaval. A balesetet szenvedett emelkedes kozben eltevesztette az iranyt es egy mellekjaratba tevedt. Valamennyi palackja ures volt.
Igaz, hogy rutinos, képzett búvár volt, oktatói minősítéssel és a technikai búvárkodás terén is gyakorlatot szerzett, de nem volt "barlangi buvar" minositese. Volt nala 2 kotelorso is, de rejtely, hogy miert nem hasznalta.
Ahogy mondta a mentoegyseg tagja:" lehet valaki jo buvar es rutinos, de attol meg nem barlangi buvar. A kulonbseg NAGY".

Merülőhelyek

Small Giftun / Police station

Egypt, Red Sea

3/8 db alapján:érdekes(átlag: 4.1) átlagos nehézségű
max: 38m, látótáv: 10-25m , driftes

napihajós megközelítészátony merülés fal merüléskorallos, trópusi élővilágteknős legalább 1.5m-es hal delfin

Búvárbazár

5mm-es neoprém ruha

Ár: 30.000 Ft.


Látogasd meg és lájkold facebook csoportunkat, videóinkat pedig a Vimeo csatornánkon is elérheted.
A fórumban leírtakért a divecenter.hu felelősséget nem vállal, az kizárólag a hozzászóló magánvéleménye.

Powered by babelrabbit engine © 2004-2022 Bunny - All rights reserved
Az oldal szöveges és képi tartalmának felhasználásáról az impresszumban tájékozódhatsz.
Impresszum / Adatkezelés