»» ««

Azonosították a Garibaldi roncsát

Adria
2009. október 6.

Az első világháborúban elsüllyedt olasz hajó több, mint száz méteres mélységben nyugszik.

A Giuseppe Garibaldi csatacirkáló 1915-ben süllyedt el, és horvát búvárok fedezték fel pár hete. A csapat meghatározta a roncs pontos helyzetét, majd a zágrábi búvárok néhány kilométerre Dubrovniktól megtalálták a hajót, 122 méteres mélységben.

A csoportot vezető Drazen Goricki arról számolt be, hogy filmet készítettek a roncsról, és a felvételek elemzése nem hagyott kétséget afelől, a Garibaldi maradványait találták meg. Az 1901-ben Genovában épült hadihajó 122 méter hosszú és 18 méter széles volt. Harcba vetették a törökök elleni háborúban az Égei-tengeren és 1912-ben egy másik olasz hajóval együtt részt vett az Anvillah nevű török hajó elsüllyesztésében.

Két hónappal az olasz hadbalépés után, 1915. július 17-én Tifari admirális parancsnoksága alatt indult el az a flotta Brindisiből, aminek feladata az osztrák-magyar ellenfél számára fontos vasúti összekötettés elpusztítása lett volna a Kotori-öböl és Szarajevó között. Július 18-án éjjel érte a végzetes torpedótalálat a Garibaldit, a fegyvert az osztrák U4 tengeralattjáró lőtte ki. Az 550 tagú legénységből 53-an vesztették életüket miközben az olasz flotta büszkeségének számító hajó Dubrovnik közelében a mélybe került, a többi hajó pedig visszatért Olaszországba.

A horvát búvárok a roncsot Megalodon CCR (zárt rendszerű újralégző) használatával merülték meg. A sikeres expedíció szervezői szeretnének dokumentumfilmet készíteni a roncsról és annak felfedezéséről.

[ Croatia Exclusive , DiveInside ]
Kapcsolódó írásaink:


Hozzászólást csak regisztrált felhasználótól fogadunk el. Regisztrálás/belépés.


 2. Káplán 2009 okt 06. 10:18  
A helyi nyelvek szerint a Dugi Otok külső oldala tele van hajóroncsokkal. Csak mélyen vannak.
 1. shark 2009 okt 06. 09:29  
Az Adria mélye még sok felfedezésre váró, híres háborús hajóroncsot rejt, köztük több első világháborús tengeralattjárót, mint például az olasz Ballilát, amelyet a Heissler sorhajókapitány parancsnokolt Helgoland cirkáló süllyesztett el, vagy a híres, 1917. május 15-i, Horthy sorhajókapitány által vezetett otrantói tengeri csatában a Balaton és a csepel osztrák-magyar rombolók által elsüllesztett Borea olasz rombolót. Ezeket a hajókat eddig még senki sem
találta meg.

Merülőhelyek

Angarosh

Sudan

5/5 db alapján:kimagaslóan érdekes(átlag: 5) átlagos nehézségű
max: 45m, látótáv: 10-25m , áramlás

szafaris megközelítészátony merüléskorallos, trópusi élővilágcápa nagy rája legalább 1.5m-es hal jelentős halraj nyílt vízben

Búvárbazár

Bare 5mm-es csuklya,zipzáros

Ár: 5.000 Ft.

Látogasd meg angol nyelvű oldalunkat, lájkold facebook csoportunkat, videóinkat pedig a Vimeo csatornánkon is elérheted.

A fórumban leírtakért a divecenter.hu felelősséget nem vállal, az kizárólag a hozzászóló magánvéleménye.

Powered by babelrabbit engine © 2004-2018 Bunny - All rights reserved
Az oldal szöveges és képi tartalmának felhasználásáról az impresszumban tájékozódhatsz.
impresszum / contact / Médiaajánlat / Adatkezelés