St. John's szigeteki látogatás
Vörös-tenger3/3. oldal
Persze az árnyoldalakról is beszélni kell. Van, akinek kell az esti város mászka, a "shoppingolás" vagy csak nem szeret összezárva lenni idegenekkel. Sokakat zavar a szűk szoba, a limitált édesvíz vagy a globális egyiptomi igénytelenség - én úgy gondolom ez az ára annak, hogy olcsó az ország, de megértem, ha valakit ez zavar. Gond lehet a tengeribetegség is, bár ez gyógyszerrel legyőzhető, no és persze észnél kell lenni, mert 1 napi hajóútra a szárazföldtől egy egyszerű törés is komoly gondot okozhat, nem is beszélve egy dekó betegségről. Egy fegyelmezetlen ember tönkre teheti 19 másik nyaralását, ha a hajónak vissza kell mennie a szárazföldre, hogy kórházba juttassa az illetőt. Visszatérve a merülésekre, a St. Johnson töltött harmadik napi utolsó két merülésünk után a hajó ismét a már ismert Sirkana sziget védett vizein éjszakázott, másnap még 3 kellemes merüléssel és ismét egy nagyobb hajóúttal múlattuk időnket, végük az utolsó merülési nap még bezsúfoltunk a 24 órás, repülőre szállást megelező kihagyás elé két szép merülést. Végül az egy hetes túra alatt 20 merülés fért bele úgy, hogy egy éjszakait a gyenge látás miatt egyöntetűen kihagyott a teljes csapat. A merülések fele a csodálatos St. Johnson történt, ami szép eredmény és nagy élmény, de a déli térség többi merülőhelye is pozitív emlékekkel gazdagított minket.
Az időjárást nagyon kifogtuk, végig sima tengerünk volt, kivéve az utolsó nap végét, de ennyi belefért egy ilyen túrába.
A két utolsó merülés után a hajónk ismét Hamata kikötője felé vette az irányt, 4 óra tengeri rodeó után megpihentünk a kikötőben, majd hajnalban buszra szállt a társaság, hogy visszatérjen a civilizációba.
Reggel 7-re értünk Hurghadába, pechünkre, mert semmi nem volt nyitva. Még sosem láttam ennyire üresnek a várost: a boltok és éttermek zárva, utcán ember alig. Végül betértünk egy ismert szállodába, ahol 40 helyi fabatka árán beültünk a svédasztalos reggelizők közé, majd a szálloda halljába - amíg a kedves arabok ki nem dobtak minket. Sebaj, a szokásos repülőgépes mizéria után (még sosem voltam úgy Egyiptomban, hogy ne késett volna a repülő) csak sikerült hazaérkezni a csapatnak.
Összefoglalva elmondhatom, hogy nem bántam meg a túrát, és bár nem kellett elhessegetni a cápákat és mantákat, azért volt minden, és végül is ezért mentem. A helyek egyébként is dús élővilága pedig csak hab volt a cápatortán, aki sokat szeretne merülni, számoljon, mert lehet merülésre számított árban jobban megéri egy szafari, mint egy szállodás nyaralás.
A túrán készült képek a képtárban.
- Sz.K. -
(átlag: 4.1) átlagos nehézségű 
Budapest
