»» ««

A PADI Oktatói vizsga

(Hirdetés)
4/4. oldal


A PADI OWSI vizsga egy hosszú út lezárása, ami a kezdő tanfolyamon vett első reduktorlélegzettől kezdődött, majd a haladó és a mentőbúvári tanfolyamok után a professzionális búvárkodás ösvényén folytatódott. A Mentőbúvári képesítéssel már képet kaptunk abból, hogy felelősséggel tartozhatunk másért is, de ezt igazán a Merülésvezetői tanfolyamon fejlesztettük tökélyre, mint ahogy itt szélesítettük ismereteinket a búvárkodás tudományáról elméleti és víz alatti téren egyaránt. Mint Segédoktatók megtanultuk, hogy a tudás birtoklása mellett fontos az is, hogy azt megfelelő módon át tudjuk adni a leendő búvároknak. Az EFR oktatói tanfolyam keretében elsajátítottuk a újraélesztési és elsősegélynyújtási gyakorlatok képzésének tudományát, végül az OWSI tanfolyam során teljessé vált a kép, és önálló Búvároktatókká váltunk.
 


Habár az IE egy kezdőbúvári tanfolyamtól az oktatói vizsgáig tartó tanulási folyamatot zárt le, ez nem egy út vége- ez egy út kezdete. Ahogy OWD-ként (Open Water Diver) kezdő búvárok voltunk, és abból fejlődtünk hosszú idő, sok tanulás és gyakorlás árán rutinos búvárokká, most egy hasonló utat kell bejárni, mint oktató. A vizsga után még csak kezdő oktatók vagyunk, és legalább akkora út vár ránk amíg rutinos oktatók leszünk, mint a kezdő búvárra a rutinos búvárrá válásig. Továbbképezni magunkat és gyakorolni minél többet, emellett fontos betartani a fokozatosságot. Először 1-2 tanulóval kezdjen az újdonsült Oktató esetleg tapasztalt oktatóval együtt, így lépésről lépésre jut el a jó és rutinos oktatói szintig.

Ne feledjük, jó pap is holtig tanul, és ez igaz a professzionális búvárkodásban is. OWSI oktatóként csak megkezdtük az Oktatói szinteket, de lehetőségünk van tovább lépni. A Specialitás oktatói végzettségek megszerzésével megnyílik az út a Master Scuba Diver Trainer szinthez, majd elvégezhetjük az IDC Staff Instructor tanfolyamot, amellyel már Segédoktatókat is képezhetünk. Innen a megfelelő gyakorlat után elérhetővé válik a Master Instructor, ami sok és változatos oktatással érhető el, és igazán kevesek kiváltsága. Végül, ha a legmagasabb oktatói szinre vágyunk ott a Course Director, aki az oktatókat képzi- ám ide már csak a PADI meghívására kerülhetük be, ez már nem olyan tanfolyam amit csak úgy el lehet kezdeni.

Aki végigjárta ezt a hosszú utat, két önmagában is értékes szakmával gazdagodott, hiszen a Búvároktatói képesítés mellett az EFR Oktatói képesítés is külön szakma, amelyekkel külön-külön is biztosíthatjuk a megélhetésünket amellett, hogy a hobbinknak, a búvárkodásnak szentelhetjük az életünket.
A PADI professzionális búvár közösség tagjaként egy teljesen új élet nyílik meg előttünk, legyünk Merülésvezetők, Segédoktatók vagy Oktatók. A világ minden táján vannak PADI búvárközpontok, resortok vagy hajók, ahol minősítésünkkel elhelyezkedhetünk. Így aztán nincs más hátra, mint rálépni az útra és megkezdeni a professzionális búvárkodáshoz vezető utat, hiszen tudjátok: Hófehér hajó a kék tengeren, szikrázó napsütés és búvárkodás - ezt szeretnéd munkahelyedül? Ha igen, keresd fel a számodra legszimpatikusabb PADI búvárközpontot , és jelentkezz a leközelebbi PADI PRO tanfolyamra még ma!

A cikk a PADI támogatásával készült, a benne szereplő PADI jogvédett képek a PADI írásos engedélyével kerültek felhasználásra.

Kapcsolódó írásaink:

Első   Visszalép Következő   Utolsó

1 2 3 4

Merülőhelyek

Tiran, Jackson Reef

Egypt, Red Sea

3/5 db alapján:érdekes(átlag: 4.4) könnyű körülmények
max: 40m, látótáv: 10-25m , áramlás

napihajós megközelítészátony merüléskorallos, trópusi élővilág nyílt vízi fajokteknős jelentős halraj nyílt vízben legalább 1.5m-es hal cápa

Búvárbazár

5mm-es neoprém ruha

Ár: 25.000 Ft.


Látogasd meg és lájkold facebook csoportunkat, videóinkat pedig a Vimeo csatornánkon is elérheted.

Powered by babelrabbit engine © 2004-2024 Bunny - All rights reserved
Az oldal szöveges és képi tartalmának felhasználásáról az impresszumban tájékozódhatsz.
Impresszum / Adatkezelés