»» ««

Roncsfosztogatókat kaptak el

Egyéb

Két férfit tartóztattak le, mert a gyanú szerint többek között védett roncsokról is elemeltek tárgyakat.

A letartóztatást házkutatás előzte meg több helyszínen Kentben: két lakóházban, egy vállalkozás székhelyén és egy búvárhajón. A kenti és essexi rendőrök munkáját az English Heritage régészei illetve a Maritime and Coastguard Agency illetékesei segítették. Az egyik átkutatott helyen a BBC stábja is jelen volt, és itt egy kéttonnás bronz ágyú megtalálását is rögzíthették, ami valószínűleg egy 16. századi holland darab, az értékét pedig 30,000 fontra becsülik. A felvételek szerint az ágyút már megtisztították és az udvar hátsó részében levő medencében tárolták. amit ponyvával takartak le.

Különféle egyéb, hajóroncsokról származó alkatrészeket illetve üveg- és porcelántárgyakat is találtak. Nagyjából 150 tárgyat foglaltak le, amelyeket több roncsról lophattak el. A BBC híradása szerint az 54 és 44 esztendős letartóztattakat elengedték a kihallgatásuk után. A rendőrség most próbál minden feljegyzést és képet megvizsgálni, míg a régészek szeretnék egyértelműen kideríteni, melyik tárgy hol nyugodott eredetileg. Az English Heritage ezek után tud véleményt mondani arról, hogy megsértették-e a Protection of Wrecks Act-ban foglaltakat védett tárgyak vonatkozásában. Hasonló módon ki kell deríteni azt is, hogy a Merchant Shipping Act előírásait megszegték-e azzal, hogy a leletekre vonatkozó bejelentési kötelezettséget elmulasztották.

A mostani összehangolt akció előzménye az volt, hogy februárban a kulturális örökség hatékonyabb védelme érdekében életre hívták az Alliance to Reduce Crime Against Heritage (ARCH) nevű szervezetet. Itt szorosabb kötelékben dolgoznak együtt az egyes szakterületek illetékesei a rendőrséggel, és abban bíznak, így hatékonyabban tudják felderíteni az ilyen ügyeket. Az egyik érintett védett roncs, a HMS London 2008 októbere óta számít védettnek, így egy évvel korábban még legálisan emelhettek ki róla öt bronz ágyút, mert ezt szabályszerűen bejelentették. Ez már nem az első nem régészeti célú tevékenység volt a roncsnál, ami 1665-ben süllyedt el, és angol illetve holland ágyúkkal volt felfegyverezve. Erről a roncsról is származhat a most lefoglalt leletek némelyike, ám ha a védettnek nyilvánítás után történt a kiemelés, akkor az már az erre vonatkozó törvény előírásaiba ütközik.

[ Divernet ]
Kapcsolódó írásaink:


Merülőhelyek

Sha´ab Claudia

Egypt, Red Sea

4/7 db alapján:érdekes(átlag: 4.1) könnyű körülmények
max: 20m, látótáv: 10-25m

szafaris megközelítészátony merülés üreg vagy barlang scenic, nézelődős merüléskorallos, trópusi élővilág sziklás, hasadékos élőhelycápa legalább 1.5m-es hal

Látogasd meg és lájkold facebook csoportunkat, videóinkat pedig a Vimeo csatornánkon is elérheted.

Powered by babelrabbit engine © 2004-2024 Bunny - All rights reserved
Az oldal szöveges és képi tartalmának felhasználásáról az impresszumban tájékozódhatsz.
Impresszum / Adatkezelés