»» ««

Roncskutatás a tárgyalóteremben

Egyéb

Van, aki a jog eszközével harcol a roncsot kifosztók ellen.

A kincsvadászok renenszánszát éljük napjainkban, sokan szeretnének meggazdagodni a víz alatt nyugvó leletek értékesítéséből. Régi érmék, fegyverek, horgonyok és már történelmi jelentőségű tárgyak az ókorból egészen a napóleoni háborúk idejéig- ezek védelmének szentelte életét James Goold. Ahogy ő fogalmaz, tevékenysége pont ellentétes a fosztogatók munkájával.

Goold még a jogi diploma megszerzése előtt érdeklődni kezdett a búvárrégészet iránt: a hetvenes években régészetet tanult, Olaszországban és Görögországban pedig víz alatti lelőhelyek feltárásán is dolgozott. Amikor ügyvéd lett, már az elején ingyen segítette az Institute of Nautical Archeology, és így sikerült megakadályozni egy Turks és Caicos vizeiben nyugvó spanyol hajó kifosztását. Goold ezek után tudatosan kereste ezeket a jellegű megbízásokat, és több ország hatóságainak segédkezett a kulturális örökség megóvásában. Az elmúlt három és fél évtizedben dolgozott már többek között az Egyesült Királyság, Spanyolország, Olaszország érdekeit képviselve.

Azt mondja, számára a legfontosabb az, hogy megmaradjanak közkincsnek a felfedezett maradványok, ezért mindig a tulajdonost, tehát az országot vagy a kulturális örökséget óvó hivatalt képviseli a perekben. A cél a leletek egyben tartása és azok értékesítésének megakadályozása, hacsak nem ez a kormányzat kifejezett szándéka. Ezért kerül szembe a kincskeresőkkel és jogászaikkal, akik megpróbálják rátenni a kezüket az értékekre.

Az ügyek viszont gyakran meglehetősen összetettek. Jó példa erre a Nuestra Senora de las Mercedes nevű hajó sorsa: a spanyol fregattot brit hadihajók süllyesztették el portugál vizekben, Gibraltár közelében 1804-ben. Az Odyssey Marine Exploration nevű roncskutató cég öt éven át pereskedett a spanyol állammal, és ennek során több ezer történelmi dokumentumot, valamint a lelőhelyen talált bizonyítékot és ott készített fotót kellett megvizsgálni. James Delgado, az Institute of Marine Archeology korábbi vezetője szakértőként vett részt a perben, és úgy fogalmazott, néhányan úgy tekintenek a tengerfenékre mint a vadnyugatra.

A vita a Mercedes közül 2007-ben kezdődött, amikor az Odyssey 500 millió dollár értékű arany és ezüst érmét emelt ki a vízből egy Gibraltár mellett levő roncsból, és ezt a kincset Floridába szállította, hogy egy amerikai bíróság döntsön a sorsáról. Goold Spanyolországot képviselte, a perben ugyanis az volt a kérdés, az Odyssey valóban a Mercedes találta-e meg, mert a kincsvadászok szerint erre nem volt elég bizonyíték. A spanyolok szerint viszont nem volt kétséges, melyik hajó rakományát emelték ki, és a bíróság is javukra döntött, majd másodfokon is a kincset visszakövetelő ország lett a győztes. A leletek pedig spanyol múzeumok birtokába kerültek.

Ezek után James Goold magas álami kitüntetést kapott Spanyolországtól, pedig már 1999-ben is elismerték munkáját amikor két másik spanyol hadihajó ügyében lett győztes, melyeket Virginia partjainál találtak meg. Egy spanyol illetékes szerint ez az egész a történelemről, a múltról, a kulturális örökségről szól. Goold pedig amikor éppen nem a tárgyalóteremben foglalkozik a roncsokkal, továbbra is szívesen csatlakozik búvárrégészekhez, így például az RPM Nautical Foundation Földközi-tengerben végzett kutatásaiban vesz részt.

[ www.abajournal.com ]
Kapcsolódó írásaink:


Hozzászólást csak regisztrált felhasználótól fogadunk el. Regisztrálás/belépés.

Merülőhelyek

Sha´ab Rumi, South Plato

Sudan

11/15 db alapján:kimagaslóan érdekes(átlag: 4.7) átlagos nehézségű
max: 48m, látótáv: 10-25m , áramlás

szafaris megközelítészátony merüléskorallos, trópusi élővilág nyílt vízi fajokcápa delfin teknős jelentős halraj nyílt vízben legalább 1.5m-es hal

Búvárbazár

5mm-es neoprém ruha

Ár: 25.000 Ft.


Látogasd meg és lájkold facebook csoportunkat, videóinkat pedig a Vimeo csatornánkon is elérheted.

Powered by babelrabbit engine © 2004-2024 Bunny - All rights reserved
Az oldal szöveges és képi tartalmának felhasználásáról az impresszumban tájékozódhatsz.
Impresszum / Adatkezelés