»» ««

Ismeretlen roncsok nyomában

Külföld

Az Egyesült Arab Emirátusok közelében is a technikai búvárokra vár a még fel nem fedezett mélységek bejárása.

A 100 méteres mélységek meghódítása viszont igazi kihívás a búvárok számára. A sötétbe merülő, időnként zavaros rétegekkel találkozó búvárok csak akkor lehetnek biztosak a dolgukban, ha a félhományból kibontakozik a roncs teste. Egy Dubaiban dolgozó csapatban tucatnyi búvár közös erőfeszítése már szép eredményeket hozott. A 2009 novemberében indult projekt célja a csapat vezetője, Bill Leeman szerint az, hogy minden, mélyen levő roncsnál merüljenek.

Leeman arról számolt be, hogy a technikai búvárok öt eddig más által még fel nem keresett roncsnál merültek, és három-négy olyan van még, amit eddig nem találtak meg. A roncskeresők kedvtelésként kutatják a mélységet, mindannyiuknak van hétköznapi, polgári foglalkozása is- ennek révén keresik meg a technikai merülésekre szánt pénzt is. A külföldiek mellett helyi búvár tagja is van kis csapatuknak, Ali Fikree, akinek éppúgy megvan a saját, személyes célja a munkában a közös célok mellett.

Az egyik érdekes roncs a Leeman által megtalált német U-533-as tengeralattjáró maradványa, ami 105 méteren nyugszik. Alig ismert tanúja ez a hajó annak, hogy az Egyesült Arab Emirátusok körzetét is érintette a második világháború. Fikree azt szeretné, ha erről az iskolában is tanulhatnának a helyi gyerekek, hiszen a múlt emlékei ott vannak a víz mélyén. Az U-533-asról ezért a jövőben még sok fotót és filmfelvételt szeretnének készíteni, hogy bemutathassák, mi maradt a hajóból.

Ám akadnak még érdekes hajók a mélyben. A sekélyben levő roncsokat már mind merülték a búvárok, ezért vágtak bele a különleges technikai expedíciókba, hogy újakat fedezzenek fel. Megtalálták már a szaúdi Sagheera tankert, ami 1989-ban egy robbanás után süllyedt el, és 115 méteren nyugszik. Bár a nagy, impozáns hajótest nagyon látványos, a látótávolság közel sem olyan jó ezekben a vizekben, mint mondjuk a Vörös-tengerben, és ez is nehezíti a munkát. A roncsok megtalálása persze nem a tengeren kezdődik, különféle forrásokból kell hozzájutni a koordinátákhoz, így az Anita nevű, 50 méter hosszú hajót a brit haditengerészet segítségével sikerült felkutatni. Persze a régi feljegyzésekben levő koordináták nem mindig teljesen pontosak, jópár merülésre szükség lehet adott térségben a sikerhez.

Másféle veszélyek is adódnak időnként: az egyik roncs, a Norman Atlantic 100 méteren nyugszik. Nem elég, hogy hajózási útvonal közelében van, de ráadásul az iráni határ közvetlen közelében. A búvárok egyszer merültek itt, és úgy tartják, ennyi pont elég is volt- hajójuk kapitánya sem akart többé kockáztatni, nehogy az irániak feltartóztassák akármilyen okból a hajóját. Szerencsére akad még más, felkutatni való roncs, például a Galvani nevű olasz tengeralattjáró, amit a megadott helyen még nem találtak meg. A búvárok nem tudhatják, nem voltak-e pár méternyire a hajótól, csak épp nem vették észre. Sőt, akár régebbi hajók is lehetnek itt, hiszen számos sziget és veszélyes zátony nehezíti a hajózást, aminek több évezredes múltja van erre. Így a csapat tagjai abban is reménykednek, ókori kultúrák emlékeire bukkannak a mélyben. A határ másik oldalán, iráni halászok már találtak is egy antik, két ezer éves hajót. A búvárok nagy fájdalmára, az ottani hatóságok nem annyira készségesek, így még nem kaptak merülési engedélyt a helyen. Addig is maradnak a jól ismert emirátusi vizekben, ahol már kifejlesztették saját módszereiket az elhúzódó merülések kezelésére- tapasztalataik szernt például a Mars szelet nagyon praktikus a víz alatti étkezéshez.

[ thenational.ae nyomán ]
Kapcsolódó írásaink:


Hozzászólást csak regisztrált felhasználótól fogadunk el. Regisztrálás/belépés.

Merülőhelyek

Varese wreck

Croatia (Hrvatska)

1/1 db alapján:érdekes(átlag: 4) átlagos nehézségű
max: 38m, látótáv: 4-10m , áramlás

napihajós megközelítésroncs merüléshomokos élőhely nyílt vízi fajokcápa jelentős halraj nyílt vízben

Búvárbazár

5mm-es neoprém ruha

Ár: 25.000 Ft.


Látogasd meg és lájkold facebook csoportunkat, videóinkat pedig a Vimeo csatornánkon is elérheted.

Powered by babelrabbit engine © 2004-2024 Bunny - All rights reserved
Az oldal szöveges és képi tartalmának felhasználásáról az impresszumban tájékozódhatsz.
Impresszum / Adatkezelés